Januárban az autós sportok képviselõi és versenyzõi, valamint a portugál lakosok szomorúan vették tudomásul az Euromilhões Lisboa-Dakar 2008-as futamának meghiúsulását. Ezt sokan csendben tudomásul vették, mí mások további versenyterveket kovácsoltak, hogy a versenyzõk és jármûveik továbbra is szembeszállhassanak egymással az immár 30 éve népszerû rally futamain, melyek a legnagyobb kihívást és kalandokat rejtik.
Visszatekintve a múltbeli sikerekre és tapasztalatokra, elkerülhetetlen volt, hogy a Joao Lagos Sports ne hozza vissza Portugáliába a tereprali legjobbjait.
Az elmúlt hónapok nagyon nehezek és fárasztóak voltak, de a Joao Lagos Sports Escuderia Castelo Branco segítségével – kinek 44 éves tapasztalata van nemzetközi események szervezésében -, sikerült megszervezni a szeptember 10-14. között tartandó Pax Rallyt., mely összeköti Lisszabont és Portimaot.
A 2008-as Pax Rally futam a nemzeti és nemzetközi mezõnyébe egyaránt a tereprali pilóták elitjét fogja delegálni, de természetesen lesznek amatõr nevezõk is, akik egy olyan versenyen szeretnének bemutatkozni, amelynek a kihívás és az igényesség már a védjegyévé váltak.
A Pax Rally egy tereprali verseny, melyre nevezhetnek autók, motorok és quadok is.
ÖT VERSENYNAP – 1000KM SZELEKTÍV SZAKASZ
A Dakar Rallyval való kapcsolat fenntartásából született meg a Dakar Series második futama, a Pax Rally. A Dakar Afrikába való visszatéréséig ezzel is pótoljuk a megszokott Lisszaboni rajtot, így a Dakar szelleme velünk marad.
Miután eltöltöttünk egy kis idõt Lisszabonban, ahol a technikai átvétel és a verseny rajtceremóniája zajlik majd, szeptember 10-én egy nagyon kemény, 5 napos rendezvény vár a versenyzõkre: közel 2000 km-es táv, amelybõl 1000 km lesz mért szakasz.
Minden nap lesz egy kb. 65-300 km hosszú speciális szakaszt különbözõ terepeken, ami minden versenyzõ elégedettségét garantálja majd.
A fõ gondot a különbözõ terepfajták kiválasztása jelentette, ahol összemérhetjük a versenyzõk rátermettségét. Ugyan nem kell szembeszállniuk a mauriitániai dûnékkel de a homok azért szerepelni fog a listán! Ehhez hozzáadjuk még a portugál terepeket és szelektív szakaszokat, és a versenyzõknek elõ kell venniük a legjobb tudásukat!
A futam alatt a versenyzõk elõször északnak indulnak Lisszabonból és a sziklás tájakon keresztül Castelo Branco gyönyörû városába érkeznek, majd egyenesen délnek tartanak síkságokon és hegyeken át, míg el nem érnek a Pax Rally céljába, melynek Portimao városa ad otthont.
A PAX RALLY 2008 PROGRAMJA
Szeptember 9. – Adminisztratív és technikai átvétel Lisszabonban
Szeptember 10. – 1 szakasz: Lisszabon – Castelo Branco
Szeptember 11. – 2. szakasz: Castelo Branco – Benavente
Szeptember 12.- 3. szakasz: Benavente – Alcochete
Szeptember 13. – 4. szakasz: Alcochete – Portimao
Szeptember 14. – 5. szakasz: Portimao-Portimao
A PAX RALLY 2008 HÁROM ALAPKÖVE
A Pax Rally szervezõje, J.L.S., szeretné ha ez a sportesemény az elkövetkezendõ években is megrendezésre kerülne. Ez azt jelenti hogy ez a koncepció a szolíd útvonalak alapján készült el, beleértve az indulók tapasztalatát is. Három fõ vonalon támogatjuk a futamot: a J.L.S. által szervezett Premium események minõségével, a világ legjobb versenyzõi és csapataik bemutatásával a Dakar sorozat futamának neve alatt, valamint egy óriási médiakampánnyal.
A Szervezés minõsége:
Olyan sportesemények, mint a tenisz-, golf-, vitorlás-, lovas-, surf-, strandröplabda- és természetesen a motorsportversenyek, melyek nagyon magas színvonalú szervezési háttérrel rendelkeznek, garanciát nyújtanak egy jól megszervezett és felépített verseny létrejöttéhez. A J.L.S által megrendezett eseményeken megkövetelt a nézõk és a versenyzõk biztonsága, a különbözõ terepviszonyok, megfelelõ szállás a csapatok részére ill. a sportszerû magatartás és a tisztelet a többi csapattal szemben.
Promóció a médian keresztül
A verseny minõsége ugyancsak garantálja a media erõs érdeklõdését a futam iránt.. A J.L.S. által szervezett Dakar útvonalak az ún. Média Cirkusznak köszönhetõen. nézõk ezreit hozta lázba Portugáliában. A rally, mint verseny, képileg nagyon színes és erõs így nagy számban vonzza a nézõket a képernyõk elé. Hasonlóképpen játszódik le ez a sajtóban és a különbözõ ügynökségeknél, attól függetlenül, hogy a versenyzõk tapasztalataira, vagy a gyõzelemért folytatott kemény küzdelemre fokuszálnak-e. A 2008-as Pax Rally is ezt a figyelmet szeretné elérni a médiában és a nézõknél egyaránt, köszönhetõen a világhírû versenyzõk és csapataik bemutatásának ill. az útvonal látványosságának és nehézségének.
Az Elite bemutatása
A 2008-as Pax Rallynak olyan rajtlistája lesz melyen a legnépszerûbb versenyzõk és csapataik neve fog felsorakozni. A cél az, hogy Portugáliában legyenek a legnagyobb csapatok és azok indulói, akik a legjobban tudnának hozzájárulni egy fergeteges és emlékezetes tereprali futam fejlõdéséhez.