LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
A legkurtább szakasz

A tegnapi, iszonyú nehézre sikerült etapot végül csak a mezõny egy elenyészõ hányada tudta teljesíteni, emiatt azok eredményeit is úgy vették, mintha egyáltalán nem mértek volna a szakaszon. Az éjszakai beszámolónkban már nem tudtunk hírt adni a Szalay Dakar Team horvát párosáról, akik a csapat Opel Antara V6 autót irányítják. Daniel Saskin és Damir Bruner helyi idõ szerint 3 óra körül értek be a táborba, és a rengeteg homokon túl még a kuplungjukkal is problémáik voltak, ami szintén lassította a versenyzõinket.

Mivel a versenyzõk az éjszaka folyamán úgy szállingóztak be a bivouacba, mintha a szél fújdogálta volna be õket, így a ma reggeli rajtidõt is többször módosították, végül az elsõ motoros helyi idõ szerint 09:05-kor rajtolt el.

Más is változott, az égiek ismét beleszóltak a David Castera által tervezett útvonalba, mert a sok esõzésnek köszönhetõen járhatatlanná vált az a gázló, ahol eredetileg a mezõnynek át kellett volna haladnia. Így a CP2 ellenõrzõ pont lett a célvonal, a teljes szelektív szakasz hosszát pedig leredukálták 178 km-re az eredeti 395-rõl.

David CasteuNos, a fentiek tudatában vágtak neki a résztvevõk a San Rafaelbõl Mendozaba tartó útvonalnak, melynek végén elérték az Andok-hegység lábát. A mért szakaszt ugyan megkurtították, ám a pályán így is bent maradt az a 60 km hosszú, finomszemcsés homokból álló szürke dûnesor, amely sokaknak keserves küzdelmet okozott, miközben szüntelenül igyekeztek kimászni belõle. A homok után pedig jött a mocsár, ahol egymás után ragadtak be a sárba a jármûvek, szó szerint az elemekkel küzdöttek a résztvevõk, fõleg, ha a tegnapi villámokat és szakadó esõt is figyelembe vesszük. 

A Szalay Balázs-Bunkoczi László kettõs az Opel Antara RR-rel helyi idõ szerint 4 órakor száguldott át a fotocellán, amivel a napi 23. helyet sikerült megkaparintaniuk. Hogy ez összetettben mit jelen? Nos arról még korai lenne nyilatkozni, mivel eddig 33 autós egység futott be a célba és Szalayék a két nappal ezelõtt kirótt négy órás büntetése folyamatosan hátrább nyomja õket az abszolút ranglistán a beérkezõk idejének megfelelõen.

„Velünk ma minden rendben volt. Az elsõ pár kilométer rendkívül gyorsan ment, majd a szakasz 18. kilométerénél már elértük a dûnéket, ahol az elsõ nagyobb dûneátkelésen egy fa került elénk, ahogy átfordultunk a tetején és hátrafele kellett trepnizni az autót. Ez egy jó órát igénybe vett. – mesélte az Opel pilótája. – Utána már problémamentesen autóztunk, de navigáció szempontjából kritikus volt a napunk. A dûnesorok között kellett keresni a GPS pontokat, egyet biztosan ki is hagytunk.”

Daniel Saskinnak a mai szakaszon a CP1 ellõtt leállt a vízpumpája, nem tud továbbmenni, jelen pillanatban még mentésre vár. 

A nap legjobb magyarja a Palik-Darázsi kettõs volt, akik Balázséknak 13 másodpercet adva a 22. helyen fejezték be a napot, ezzel összetettben elõrébb lavírozva az elõkelõ 13. helyre. Kamionjuk, Szaller Zoltán vezetésével a 13. helyen futott be, az abszolút listán a 11. helyet birtokolva.

Stéphane PeterhanselAz élmezõnnyel kibabrált a mai nap. Luc Alphand (Mitsubishi) navigátora, Gilles Picard a 12. km-nél rosszul lett a szakaszon és elszállították Mendozaba, a táborba. Állapota már javult, de Alphand feladta a küzdelmet, az emberi egészség többet ér egy jó helyezésnél. Az élen autózó quatari versenyzõ, Nasser Al-Attiyah (BMW) pedig az elsõ idõellenõrzõ pontot kihagyva menetelt tovább a dûnéket megkerülve, mert nem akarta autóját veszélyeztetni, a motorja rendkívül melegedett, mert leállt a hûtése. Döntése miatt a versenyigazgatóság a BMW csapat reménységét kizárta a versenybõl.

Kemény nap vár holnap a mezõnyre. A szombati pihenõnap elõtt kemény kiképzést kapnak majd az Argentína és Chile határán húzódó Andok-helységen való átkelés közben, ahol az eddigi Dakarokon nem tapasztalt ritka, oxigénszegény levegõ is nehezíti a szakaszt. Elõtte persze kapnak még az elmaradhatatlan dûnékbõl és a füves szakaszokból. Az Andok hegygerincét 3000 m magasságban átszelve érik el a chilei határt, a nap végén pedig beérnek Valparaisoba, a Csendes-óceán partjára.

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE DIADALMAS LEZÁRÁSA LAC ROSE-NÁL
A 16. Africa Eco Race látványos módon ért véget a Lac Rose ikonikus partjánál, folytatva Thierry Sabine által ihletett afrikai rally hagyományát. A szimbolikus utolsó szakaszon a versenyzők a tengerparton haladtak végig, tömeges rajtokkal egymást követő hullámokban (a végső eredményeket már az előző napi, Mpal szakasz vége lezárta). A célba érkezőket lelkes tömeg fogadta, ünnepelve […]
Olvasd tovább
2025-01-14
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE GYŐZTESEI
Az Africa Eco Race újabb izgalmas különlegessége: A 11. szakasz a mezőnyt Szenegálba vezeti, ahol egy egyedülálló speciális szakasz vár rájuk a szahéli szavannán. Ez a szakasz várhatóan döntő lesz a végső eredmények szempontjából. A homokos terep egy szafarihoz hasonló élményt nyújt, tele kihívásokkal, amelyek a baobabok és akáciák között kanyarog. A mauritániai szakaszokhoz képest […]
Olvasd tovább
2025-01-13
AFRICA ECO RACE – TIZEDIK SZAKASZ: CERUTTI MEGNYERI AZ UTOLSÓ MAURITÁN SZAKASZT, ÉS 9 MÁSODPERCRE CSÖKKENTI HÁTRÁNYÁT!
A 10. szakasz Nouakchottba, Mauritánia fővárosába vezette a versenyzőket, ahol az ország utolsó speciális szakaszát teljesítették. A nap teljes hossza 474 km volt, ebből 409 km volt időmérő szakasz. Az útvonal nehéz navigációs kihívásokkal és rengeteg homokkal várta a résztvevőket, a dűnék már a szakasz első kilométerein megjelentek. Homokos ösvények vezettek az Africa Eco Race […]
Olvasd tovább
2025-01-13