LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
A második nap után…

A Szalay Dakar Team mindkét egysége sikeresen túl van a tereprali sprint Európa-kupa szardíniai viadalának második napján. A Szalay Balázs, Tagai Róbert (Opel Frontera) duó a 16. helyrõl, a csapathoz nemrég csatlakozó Varga Ákos (KTM) pedig az élrõl várja a szombati két szelektív szakaszt.
Az olasz rendezõket valószínûleg nem dicséri majd meg a Nemzetközi Automobil Szövetség ellenõre, mivel a péntekre rendelt hat szelektív szakasz közül kettõt törölni kellett a programból. Az elsõt a „jóég” tudja miért, az utolsót meg azért, mert az idõbeli csúszás miatt rásötétedett a mezõnyre. Ezen kívül volt még egy szakasz, amelyen az egyik autós az út közepén szerelte az autóját, emiatt a harmadik helyezettõl kezdve átlagidõt kaptak a párosok, így Szalayék is. Õk azonban emiatt nem bánkódtak túlságosan, mert körülbelül a szakasz felénél tönkrement az elsõ fékjük, így bizonyosan hátrányba kerültek volna a szûk utakon.
A harmadik szelektívvel kezdõdött tehát el igazából a verseny, amelyen jó tempóban hajtott végig a magyar kettõs, a következõ szakasz kétharmadánál azonban elszakadt az ékszíj. Szalay úgy döntött: nem áll meg, így azonban a célban már szinte forrt minden a kocsiban. Szerencsére maradandó károsodás nem érte a motort, ennek ellenére a hatodik szakaszon óvatosan autózott Szalay, a hetediket meg ugye, a sötétedés miatt törölték. (Ha tényszerûek akarunk lenni: a tervezett 324 kilométer helyett 130-at teljesített versenyben a mezõny.)
Az idõbeli különbség nem túl nagy (az elsõhöz képest 10:51 perc), de a hátralévõ két szelektív szakasz sem túl sok a hátrány ledolgozására.
„Versenyben vagyunk, és ez a legfontosabb – mondta Szalay. – Volt néhány apróbb technikai problémánk, és azáltal is hátrányba kerültünk egy kicsit, hogy a Mitsubishik jóval rövidebbek, mint a mi autónk, így a szûk hegyi kanyarokba könnyebben befordultak. Nekünk minden szelektíven legalább egyszer tolatnunk kellett, pusztán azért, mert a Frontera adottságilag hosszabb, mint a Pajerók. Egyébként õszintén megvallom, néha féltem a szerpentineken. Az út egyik oldalán sziklafal volt, a másikon meg pokoli mély szakadék, bele se mertem gondolni, mi történne, ha leesnénk…”
A Szalay Dakar Team motoros tagjának, Varga Ákosnak nem volt különösebb gondja pénteken: a motoron mindössze annyit kellett dolgoznia este, hogy kereket cserélt rajta. A januári Dakart sikeresen teljesítõ pilóta tízperces elõnyt gyûjtött össze a második helyezettel szemben, és az egyetlen meglepetés akkor érte, amikor az egyik szakaszon az út közepén keresztbe állt elõtte egy tehén. Szerencsére simán ki tudta kerülni, és a megszokott tempójában folytatta a száguldást.

Italian Baja, a tereprali sprint Ek 1. futama, Szardínia

Az állás 5 szelektív szakasz után (kettõt töröltek)
Autósok:
1. Rui Sousa, Carlos Silva (portugál, Nissan Pick-Up) 2:56:08
2. Codeca, Ferro (olasz, Mitsubishi Pajero) 4:08 perc hátrány
3. Luchini, Fedullo (olasz, Suzuki Vitara) 5:46 p h.

16. Szalay Balázs, Tagai Róbert (magyar, Opel Frontera) 10:51 p h.

Motorosok:
1. Varga Ákos (magyar, KTM) 3:15:09
2. Morassutti (olasz, Husqvarna) 10:02 p h.
3. Kastan (cseh, KTM) 12:49

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE DIADALMAS LEZÁRÁSA LAC ROSE-NÁL
A 16. Africa Eco Race látványos módon ért véget a Lac Rose ikonikus partjánál, folytatva Thierry Sabine által ihletett afrikai rally hagyományát. A szimbolikus utolsó szakaszon a versenyzők a tengerparton haladtak végig, tömeges rajtokkal egymást követő hullámokban (a végső eredményeket már az előző napi, Mpal szakasz vége lezárta). A célba érkezőket lelkes tömeg fogadta, ünnepelve […]
Olvasd tovább
2025-01-14
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE GYŐZTESEI
Az Africa Eco Race újabb izgalmas különlegessége: A 11. szakasz a mezőnyt Szenegálba vezeti, ahol egy egyedülálló speciális szakasz vár rájuk a szahéli szavannán. Ez a szakasz várhatóan döntő lesz a végső eredmények szempontjából. A homokos terep egy szafarihoz hasonló élményt nyújt, tele kihívásokkal, amelyek a baobabok és akáciák között kanyarog. A mauritániai szakaszokhoz képest […]
Olvasd tovább
2025-01-13
AFRICA ECO RACE – TIZEDIK SZAKASZ: CERUTTI MEGNYERI AZ UTOLSÓ MAURITÁN SZAKASZT, ÉS 9 MÁSODPERCRE CSÖKKENTI HÁTRÁNYÁT!
A 10. szakasz Nouakchottba, Mauritánia fővárosába vezette a versenyzőket, ahol az ország utolsó speciális szakaszát teljesítették. A nap teljes hossza 474 km volt, ebből 409 km volt időmérő szakasz. Az útvonal nehéz navigációs kihívásokkal és rengeteg homokkal várta a résztvevőket, a dűnék már a szakasz első kilométerein megjelentek. Homokos ösvények vezettek az Africa Eco Race […]
Olvasd tovább
2025-01-13