LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
A mezõny összeállt

Bár csak holnap kezdõdik a verseny, Buenos Airesben már ma hatalmas nézõsereg gyûlt össze, hogy lássák a Dakar Rally rajtceremóniáját. Az elmúlt két napban csak az átvételek zajlottak le a városban, az is önmagában 60.000 látogatót vonzott. Helyi idõ szerint 16 órai kezdettel gurulnak fel a versenyzõk a pódiumra fordított sorrendben, mégis nagyon sokáig el fog húzódni, hiszen tetemes számú nevezõje lett a dél-amerikai száguldásnak. Szalay Balázs és Bunkoczi László 19 óra 50 perckor gördül át a buenos airesi nézõsereg elõtt.

A Szalay Dakar Team mindkét Opel Antara versenyautóját, valamint MAN versenykamionját sikerült maximálisan felkészíteni a dél-amerikai terepre. A pódium után a jármûvek beállnak a parc fermébe, a verseny hivatalos zárt parkolójába, majd holnap reggel 5 órától elrajtoltatják az elsõ motorosokat és indul a nagy hajtás. Szalayék 8:05 órakor lépnek a gázra, majd a délelõtt folyamán mindenki elhagyja a latin fõvárost. Az itinereket már kiosztották, így a navigátoroknak lesz idejük felkészülni a holnapi szakaszra.

Összesen 837 versenyzõ kapta meg az engedélyt, hogy január 3-án rajthoz állhasson. Ez pontosan 500 versenyjármûvet jelent: 217 motor, 25 quad, 177 autó és 81 kamion dübörög majd végig Argentína és Chile hegyein és sivatagjain. Bár ez a szám eggyel még lecsökkenhet holnap reggelig, ugyanis mint mindenhol itt is akad egy peches ember a mezõnyben. Õ egy kínai versenyzõ, Li Zhiheng, aki olyan izgatottan indult el élete legelsõ Dakarjára, hogy sem overállt, sem pedig a versenyzõi licencét nem vitte magával, így csak elvi engedélyt kapott az indulásra. Ha holnap reggelig nem tudja bemutatni a szükséges papírokat, illetve az elõírt ruházatot, sajnos idén sem fog részt venni a Dakaron.

Az elsõ napon összesen 733 km hosszú út vár a versenyzõkre a Pampákon át, a cél Santa Rosa. A verseny teljes programjában ez lesz a leggyorsabb szakasz. Az út hosszú és gyors, egy szelektív szakasszal, melynek hossza 371 km . Egyelõre kímélik a versenyzõket, inkább egy gyors bemelegítés lesz, mint inkább technikásabb, nagy koncentrációt igénylõ terepen való küzdelmet. A mezõnynek ezért holnap lesz ideje megszokni a helyi viszonyokat és elfelejtik majd idõátállás okozta fáradalmakat.

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE DIADALMAS LEZÁRÁSA LAC ROSE-NÁL
A 16. Africa Eco Race látványos módon ért véget a Lac Rose ikonikus partjánál, folytatva Thierry Sabine által ihletett afrikai rally hagyományát. A szimbolikus utolsó szakaszon a versenyzők a tengerparton haladtak végig, tömeges rajtokkal egymást követő hullámokban (a végső eredményeket már az előző napi, Mpal szakasz vége lezárta). A célba érkezőket lelkes tömeg fogadta, ünnepelve […]
Olvasd tovább
2025-01-14
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE GYŐZTESEI
Az Africa Eco Race újabb izgalmas különlegessége: A 11. szakasz a mezőnyt Szenegálba vezeti, ahol egy egyedülálló speciális szakasz vár rájuk a szahéli szavannán. Ez a szakasz várhatóan döntő lesz a végső eredmények szempontjából. A homokos terep egy szafarihoz hasonló élményt nyújt, tele kihívásokkal, amelyek a baobabok és akáciák között kanyarog. A mauritániai szakaszokhoz képest […]
Olvasd tovább
2025-01-13
AFRICA ECO RACE – TIZEDIK SZAKASZ: CERUTTI MEGNYERI AZ UTOLSÓ MAURITÁN SZAKASZT, ÉS 9 MÁSODPERCRE CSÖKKENTI HÁTRÁNYÁT!
A 10. szakasz Nouakchottba, Mauritánia fővárosába vezette a versenyzőket, ahol az ország utolsó speciális szakaszát teljesítették. A nap teljes hossza 474 km volt, ebből 409 km volt időmérő szakasz. Az útvonal nehéz navigációs kihívásokkal és rengeteg homokkal várta a résztvevőket, a dűnék már a szakasz első kilométerein megjelentek. Homokos ösvények vezettek az Africa Eco Race […]
Olvasd tovább
2025-01-13