LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
A Silk Way-ralit már most imádják a versenyzõk!
A 6. Selyemút-rali más lesz, mint az eddigiek. Már csak az útvonal okán is, hiszen Moszkvából Pekingbe autózik majd a mezõny jövõ júliusban (9. és 24. között) – 15 versenynapon, 9000 kilométeren és három országon át. 

A verseny útvonalának bemutatóján versenyzõk, csapattagok és újságírók is bõven tiszteletüket tették, hiszen ilyen nagyszabású viadal csak kevés van a naptárban. Ezért is voltak nagyon pozitívak a reakciók. 
Nani Roma (spanyol, Dakar-gyõztes, Team Mini X-Raid): „Fantasztikus kezdeményezés! Nagyon jót tesz a sportnak, hiszen a tereprali a felfedezésrõl szól – ez az, amit mindannyian keresünk. A Moszkva-Peking Selyemút cél lehet minden pilóta számára, én nagyon szeretnék a részese lenni.”
Zhou Yong (kínai, Team Mini X-Raid):  „A versenyzõk biztosan imádni fogják ezt az útvonalat – a Silk Way-rali új fejezetet nyit a tereprali történetében. Kínában nagy figyelem kíséri majd a versenyt, én személyesen is nagyon izgatott vagyok a verseny miatt. Sok szerencsét kívánok a szervezõknek. 
Yazeed Al Rajhi (szaúdi, Team Toyota Overdrive): „Új tájak, új pályák, új országok és új emberek… Remélem, belefér az idõmbe, hogy a részese legyek ennek 2016-ban. Imádom ennek az új versenynek az ötletét a régi Selyemúton!”
Gérard de Rooy (holland, Dakar-gyõztes, Team Iveco De Rooy): „Kétezer-nyolcban volt lehetõségem Kínában versenyezni, úgyhogy biztos vagyok benne: az útvonal fantasztikus lesz. A Selyemút tökéletesen megfelel a kamionoknak, az idõzítés pedig tökéletes – szerintem jó néhány más kamionos csapat is rajthoz áll ezen a versenyen.”
Borisz Gadaszin (orosz, G-Force Team):  „Különleges érzés számomra, hogy visszatér a Selyemút-rali, mert errõl a versenyrõl vannak a legjobb emlékeim. A Silk Wayt az én országomban tartják meg, és jól szervezett viadal. Lehetõvé teszi, hogy az országomat az egész világon lássák, bemutatja, hogy milyen gyönyörû tájak vannak errefelé – ami engem nagyon büszkévé tesz. És a két fõváros, Moszkva és Peking, valamint a különleges útvonal nagyon ambiciózussá tesz minket versenyzõket. A G-Force csapat számára pedig egy újabb lehetõséget jelent, hogy összemérjük a tudásunkat a legjobbakkal, és megcélozzunk egy új gyõzelmet.”
A már meglévõk mellett egy újabb nagy név, a szintén Dakar-gyõztes, és nem mellesleg alpesi sí világkupa-gyõztes Luc Alphand is csatlakozott a Silk Way-rali csapatához, mint sport és versenyzõi kapcsolatok tanácsadója.
Luc Alphand: „Ez egy új kihívás számomra, amelyet nagyon komolyan veszek, és tökéletesen belevetem magam. A Selyemút-raliban hatalmas potenciál rejlik, s én megosztom majd a tapasztalatomat a szervezõkkel és a versenyzõkkel egyaránt, és próbálok hasznos tanácsokat adni nekik.”

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE DIADALMAS LEZÁRÁSA LAC ROSE-NÁL
A 16. Africa Eco Race látványos módon ért véget a Lac Rose ikonikus partjánál, folytatva Thierry Sabine által ihletett afrikai rally hagyományát. A szimbolikus utolsó szakaszon a versenyzők a tengerparton haladtak végig, tömeges rajtokkal egymást követő hullámokban (a végső eredményeket már az előző napi, Mpal szakasz vége lezárta). A célba érkezőket lelkes tömeg fogadta, ünnepelve […]
Olvasd tovább
2025-01-14
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE GYŐZTESEI
Az Africa Eco Race újabb izgalmas különlegessége: A 11. szakasz a mezőnyt Szenegálba vezeti, ahol egy egyedülálló speciális szakasz vár rájuk a szahéli szavannán. Ez a szakasz várhatóan döntő lesz a végső eredmények szempontjából. A homokos terep egy szafarihoz hasonló élményt nyújt, tele kihívásokkal, amelyek a baobabok és akáciák között kanyarog. A mauritániai szakaszokhoz képest […]
Olvasd tovább
2025-01-13
AFRICA ECO RACE – TIZEDIK SZAKASZ: CERUTTI MEGNYERI AZ UTOLSÓ MAURITÁN SZAKASZT, ÉS 9 MÁSODPERCRE CSÖKKENTI HÁTRÁNYÁT!
A 10. szakasz Nouakchottba, Mauritánia fővárosába vezette a versenyzőket, ahol az ország utolsó speciális szakaszát teljesítették. A nap teljes hossza 474 km volt, ebből 409 km volt időmérő szakasz. Az útvonal nehéz navigációs kihívásokkal és rengeteg homokkal várta a résztvevőket, a dűnék már a szakasz első kilométerein megjelentek. Homokos ösvények vezettek az Africa Eco Race […]
Olvasd tovább
2025-01-13