A sisak – és ami mögötte van
Az Opel Dakar Team ügyel a részletekre – és ez nem csupán a felkészülésben mutatkozik meg, hanem például a sisakok festésében is. Mike Tamás tervei alapján készült az új Opel Mokka dizájnja is, és a versenyzõk bukósisakját is õ tervezte és festette – ahogyan az elmúlt tíz évben mindig.
„Afrikában az ottani motívumok domináltak, a sivatag, a teve, ilyesmik, a helyszín változtatásával azonban a sisakok festése is megváltozott. Az idei dizájnban a fekete dominál, Darázsi Zsolti sisakja az egyik kedvencem, azon afféle ösztönzésként a 2013-as útvonal szerepel, van rajta térkép, iránytû, no meg ráfestettem a helyszíneket is, mert tudom, Zsoltinak mindennél fontosabb, hogy beérjen a célba” – mondta Mike Tamás.
Ami a versenyzõket illeti, õk elsõsorban a funkcionális tulajdonságokat tartják fontosnak a sisak esetében, például, hogy ne szorítson, és nem utolsó sorban megvédje a fejüket egy esetleges balesetnél. S ha ez megvan (és meg kell lennie, hiszen szigorú szabályoknak kell megfelelniük a védõfelszereléseknek), akkor jöhet a külalak.
„Nagyon szeretem az új sisakomat – ha már kötelezõ hordani, jó érzés, hogy remekül néz ki. Mindannyiunké egyedi, ezt is nagyon szeretem benne, meg azt, hogy rajta van az összes helyszín. Kétszer kifogott rajtam az Atacama-sivatag, szeretném, ha ezúttal az összes táborba idõben megérkeznénk, és persze a lehetõ legjobb eredményt elérve” – mondta Darázsi Zsolt, aki Szalai Norbert és Vörös Ferenc társaságában, egy MAN-kamion volánja mögött vág neki a 8500 kilométeres versenytávnak.