LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
A sivatag hercegnõje rajtra kész

Annie Seel, a Dakar-rali 2010-es nõi gyõztese készen áll arra, hogy pályafutása során ötödik alkalommal is megküzdjön a Dakar-rali nehézségeivel – ezúttal ismét Argentínában és Chilében. S természetesen a célja nem más, mint hogy a januári viadalon megvédje címét.

„A legfontosabb, hogy célba érjek – s ez a küldetés meghozhatja számomra az újabb gyõzelmet” – mondta az apró termetû szõke hölgy, aki azonban úgy küzd az elemekkel a sivatagban, mint egy oroszlán.

Az elsõ Dakarját 2002-ben teljesítette, s annak ellenére a dobogóra állhatott a nõi mezõnyben, hogy motorgondja volt, homokviharba keveredett és eltört a jobb keze. Érdekesség vele kapcsolatban, hogy az elsõ Dakarja óta 17 világkupa-versenyen állt rajthoz, és az összeset befejezte, vagyis száz százalékos a célba érési aránya. Erre mondják pestiesen: nem semmi!

Az idén januárban is kalandos körülmények között koronázták nõi gyõztessé: látványos Tomb Raider-szerû bukást produkált (leesett egy mély bányavájatba és zúzódásokat szenvedett), de folytatta a versenyt és pályafutása eddigi legértékesebb gyõzelmét aratta.

Annie mindig is a „tökéletes versenyrõl” álmodott, amelynek során tiszta versenyzéssel, gondok nélkül teljesítheti a távot. Persze, ez a Dakar esetében tényleg csak nagyon keveseknek sikerül, hiszen a viadal rengeteg kihívást tartogat még a legjobbak számára is.

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE DIADALMAS LEZÁRÁSA LAC ROSE-NÁL
A 16. Africa Eco Race látványos módon ért véget a Lac Rose ikonikus partjánál, folytatva Thierry Sabine által ihletett afrikai rally hagyományát. A szimbolikus utolsó szakaszon a versenyzők a tengerparton haladtak végig, tömeges rajtokkal egymást követő hullámokban (a végső eredményeket már az előző napi, Mpal szakasz vége lezárta). A célba érkezőket lelkes tömeg fogadta, ünnepelve […]
Olvasd tovább
2025-01-14
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE GYŐZTESEI
Az Africa Eco Race újabb izgalmas különlegessége: A 11. szakasz a mezőnyt Szenegálba vezeti, ahol egy egyedülálló speciális szakasz vár rájuk a szahéli szavannán. Ez a szakasz várhatóan döntő lesz a végső eredmények szempontjából. A homokos terep egy szafarihoz hasonló élményt nyújt, tele kihívásokkal, amelyek a baobabok és akáciák között kanyarog. A mauritániai szakaszokhoz képest […]
Olvasd tovább
2025-01-13
AFRICA ECO RACE – TIZEDIK SZAKASZ: CERUTTI MEGNYERI AZ UTOLSÓ MAURITÁN SZAKASZT, ÉS 9 MÁSODPERCRE CSÖKKENTI HÁTRÁNYÁT!
A 10. szakasz Nouakchottba, Mauritánia fővárosába vezette a versenyzőket, ahol az ország utolsó speciális szakaszát teljesítették. A nap teljes hossza 474 km volt, ebből 409 km volt időmérő szakasz. Az útvonal nehéz navigációs kihívásokkal és rengeteg homokkal várta a résztvevőket, a dűnék már a szakasz első kilométerein megjelentek. Homokos ösvények vezettek az Africa Eco Race […]
Olvasd tovább
2025-01-13