Az Silk Way rali Kosztanaj és Asztana közötti napján két mért szakaszt jelöltek ki a rendezõk, az egyik 214 a másik 159 kilométeres volt. Abban hasonlítottak egymásra, hogy az elsõ elejétõl és a második végétõl eltekintve mindkettõ esõben zajlott, vagyis olyan sár volt megint, hogy a legnagyobb gondot a jármûvek úton tartása okozta.
Aki kicsit is többet vállalt a kelleténél, az árokban, a fák között, rosszabb esetben egy tóban végezte. A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettõs éppen annyit vállalt, amennyit az ésszerûség határain belül lehetett – a napot a 14. helyen fejezte be, az összetettben pedig már a 9. pozícióból várja a folytatást.
„A rajt utáni néhány kilométer nagyon jól alakult, a kedvünkre való, technikás pályán versenyeztünk, csak aztán megint leesett az esõ, és elkezdett úgy csúszni a talaj, hogy az valami félelmetes – mondta Szalay. – Megint az volt a legnehezebb, hogy az úton tartsam a Mokkát, s mindig azt néztem, hátha valahol kivilágosodnak a felhõk, és eláll végre az esõ. Nem tette meg ezt a szívességet, és mivel ekkora sárra nem készültünk gumikkal, teljesen kimerített, hogy az alapvetõen kõre való abroncsokkal küzdjek a sártengerben. Sokszor annyira csúszott az út, hogy hiába nyomtam a féket és gyorsultunk tovább, máskor meg nem tudtunk befordulni a kanyarokba. Szóval nem volt könnyû szakasz, de örülünk, hogy itt vagyunk a célban, mert jó néhányan pórul jártak. Ráadásul az összetettben már a top tízben vagyunk, úgyhogy jövünk elõre!”
No igen, többek között a tizenháromszoros Dakar-gyõztes Stéphane Peterhansel is fejtetõre tette a Peugeot-t (de folytatja), Cyril Despres pedig becsúszott egy tóba, úgyhogy a verseny tavalyi gyõztese egy kötéllel a kezében várta a felmentõ sereget, amely egyébként érkezett is.
Aki a mezõny elejében, végzett, nem panaszkodott, sõt… De hátrébb mindenkin inkább a megkönnyebbülés látszott, hogy túl vannak ezen is.
„Jól átvertek, mert az eligazításon azt ígérték, hogy a pilóták vezetési tudását teszi majd próbára ez a szakasz, ehhez képest a csúszkálások miatt megint össze-vissza ment a méterszámláló, s olyan rizikós terepen autóztunk, hogy ha ott nem mondtam volna be valamit, az világvége lett volna – mondta Bunkoczi László, az Opel Dakar Team navigátora. – Egyszer majdnem fel is borultunk, a semmi közepén egy szántásban valami megdobta a kocsit, ami két kerékre állt, de aztán szerencsére visszabillent négy kerékre.”
Ez a szakasz alaposan megrostálta a mezõnyt, legalábbis nagyon sok mindenkinek volt gondja, érdekes lesz látni, közülük hányan tudnak odaállni a szerdai rajthoz.
Szerencsére a mezõny másik magyar egysége, a Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László trió is viszonylag simán vette az akadályt a csõrös Scaniával. Persze, csúszkáltak õk is, de a többiek balszerencséje óvatosságra intette õket, így okos versenyzéssel a tizedik helyen zárták a napot, az összetettben pedig feljöttek a remek hetedik pozícióba.
SILK WAY RALI
4. nap, Kosztanaj–Asztana (össztáv: 908.80 km, ebbõl szelektív szakasz: 214+159 km). Autósok: 1. Sébastien Loeb, Daniel Elena (francia, Peugeot 3008 DKR Maxi) 3:10:36, 2. Al-Radzsi, Colsoul (szaúdi, belga, Mini) 22:03 p h., 3. Amos, Delaunay (francia, Ford Trx08lmod) 28:08 p h., …14. Szalay Balázs, Bunkoczi László (magyar, Opel Mokka) 59:54 p h.
Kamionosok: 1. Martin Kolomy, Jiri Stross, Michal Ernst (cseh, Tatra) 3:45:50, 2. De Rooy, Torrallardona, Rodewald (holland, Iveco) 21 mp h., 3. Ardavicius, Bruynkens, Huisman (kazah, belga, belga, Iveco) 1:56 p h., …10. Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László (magyar, Scania) 1:00:37 ó h.
Az összetettben. Autósok: 1. Sébastien Loeb 8:56:10, 2. Despres, Castera (francia, Peugeot 3008 DKR) 1:07:56 ó h., 3. Lavieille, Garcin (francia, Baicmotor BJ40L) 1:12:35 ó h., …9. Szalay Balázs 2:33:33 ó h. Kamionosok: 1. Martin Kolomy 10:30:57, 2. De Rooy 11:08 p h., 3. Ardavicius 14:31 p h., …7. Kovács Miklós 2:13:57 ó h.