LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
A történet folytatódik. És ez még csak a kezdet…

Etienne Lavigne, a Dakar Rally versenyigazgatója, szerdán levélben értesítette a Dakar versenyzõit arról, hogy az A.S.O. készen áll az új verseny bejelentésére, amelynek részleteit február 4-én, hétfõn hozzák nyilvánosságra.

„Bár már három hete annak, hogy elbúcsúztunk egymástól Lisszabonban, még most sem hevertük ki a 2008-as Dakar törlésének megdöbbentõ hírét. Csapatunk a nem mindennapi körülményekre tekintettel elsõdleges feladatának tekintette a ránk nehezedõ feladatok megoldását és azt, hogy a raliversenyzõknek korábban tett ígéretünknek eleget tegyünk. Ennek megfelelõen a nevezési díjak visszafizetésére koncentráltunk, és ez a folyamat már lassan a végéhez ér. A legtöbbeteknek ez nélkülözhetetlen feltétele annak, hogy az új sporteseményen részt vehessetek.

A sokatok által támasztott és felételezem, hogy a többiek által is támogatott jogos elvárásaitoknak megfelelõen már dolgozunk az újabb kihívások megszervezésén. A raliért való elkötelezettségetek próbára tette a képzeletünket: elsõdleges célunk, hogy a kedvetekre tegyünk. Ennek örömére hamarosan meginvitálhatunk benneteket, hogy tartsatok velünk egy olyan esemény keretében, mely mindannyiunk szívéhez közel áll. Február 4-én figyeljetek jól és látogassátok meg a www.dakar.com–ot. Meglepetéssel készülünk, és nagyra értékeljük a bizalmatokat. ” – írta Etienne Lavigne.

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE DIADALMAS LEZÁRÁSA LAC ROSE-NÁL
A 16. Africa Eco Race látványos módon ért véget a Lac Rose ikonikus partjánál, folytatva Thierry Sabine által ihletett afrikai rally hagyományát. A szimbolikus utolsó szakaszon a versenyzők a tengerparton haladtak végig, tömeges rajtokkal egymást követő hullámokban (a végső eredményeket már az előző napi, Mpal szakasz vége lezárta). A célba érkezőket lelkes tömeg fogadta, ünnepelve […]
Olvasd tovább
2025-01-14
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE GYŐZTESEI
Az Africa Eco Race újabb izgalmas különlegessége: A 11. szakasz a mezőnyt Szenegálba vezeti, ahol egy egyedülálló speciális szakasz vár rájuk a szahéli szavannán. Ez a szakasz várhatóan döntő lesz a végső eredmények szempontjából. A homokos terep egy szafarihoz hasonló élményt nyújt, tele kihívásokkal, amelyek a baobabok és akáciák között kanyarog. A mauritániai szakaszokhoz képest […]
Olvasd tovább
2025-01-13
AFRICA ECO RACE – TIZEDIK SZAKASZ: CERUTTI MEGNYERI AZ UTOLSÓ MAURITÁN SZAKASZT, ÉS 9 MÁSODPERCRE CSÖKKENTI HÁTRÁNYÁT!
A 10. szakasz Nouakchottba, Mauritánia fővárosába vezette a versenyzőket, ahol az ország utolsó speciális szakaszát teljesítették. A nap teljes hossza 474 km volt, ebből 409 km volt időmérő szakasz. Az útvonal nehéz navigációs kihívásokkal és rengeteg homokkal várta a résztvevőket, a dűnék már a szakasz első kilométerein megjelentek. Homokos ösvények vezettek az Africa Eco Race […]
Olvasd tovább
2025-01-13