LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
A végére el is hitték!


Elhinni, hogy meg tudják csinálni. Hogy gond nélkül átmennek árkon-bokron, hogy képesek befordulni nagy sebességgel az éppen rájuk váró kanyarba, hogy elférnek a fák között, a szûk részeken is. Szalay Balázs szerint a hétvégi gyulai országos bajnoki futamon ez jelentette a legnagyobb kihívást. Nem mintha máskor nem találnák szembe magukat efféle feladatokkal, de most újdonságként hatott, hogy Vörös Ferenc elõször ült Szalay mellett a „jobb egyben”, s össze kellett szokniuk, kiépíteni a bizalmi köteléket pilóta és navigátora között. 
Ez idõbe telt, de a verseny végére összejött – az Opel Dakar Team párosa nem kockáztatott, de folyamatosan gyorsult, és végül az ötödik helyen végzett a viadalon. 
„Az volt a jó a mi kis menetünkben, hogy amint egyre jobban összeszoktunk, úgy lettek egyre jobbak az eredmények is. Lassan építettük fel a versenyünket, de folyamatos volt a fejlõdés. Igazság szerint nekünk az lenne a jó, ha most kezdõdne a verseny” – nyilatkozta az Opel Mokka pilótája, Szalay Balázs, aki azt is hozzátette, a gyulai verseny összességében nem volt különösebben nehéz, csak olyan, mint máskor (és eddig már háromszor nyert itt), ám újdonsült párosuk részérõl most ez volt a maximum. 
„A végére kialakult a bizalom kettõnk között, de még így is éreztem, hogy sok helyen volt még ebben tartalék” – tette hozzá Szalay. 
S hogy mi volt a navigátor véleménye?  
Vörös Ferenc, aki versenyautóban eddig csak vezetett (kamionban viszont már navigált is), bevallotta, nem gondolta, hogy ennyire nagy a tempó. 
„Máshogy éled meg a terepralit, amikor te vezetsz, és amikor a jobb oldalon ülsz. Ha õszinte akarok lenni, azt hittem, ennél lassúbb a tempó. Az elején az is furcsa volt, hogy Balázs nagyon sok információt kér a pályáról, míg Darázsi Zsoltinak a kamionban csak akkor kellett szólnom, amikor irányt váltottunk. Ehhez képest Balázs szeret mindent részletesen tudni a pályáról. A végére már ezzel sem volt gond, és ahhoz képest, hogy most elõször ültem mellette, szerintem nem volt rossz… Én nagyon élveztem!” – mondta Vörös Ferenc. 

4. VÁRFÜRDÕ-KUPA, AZ OB 3. FUTAMA, GYULA
Abszolút sorrend 5 szelektív szakasz után: 1. Fazekas Károly, Szenáki László (Fazekas Motorsport, BMW X6) 3:15:32, 2. Korda, Csató (Eurosol Racing, Mitsubishi) 4:54 p h., 3. Ourednicek, Vaculik (cseh, Hummer) 5:46 p h., …5. Szalay Balázs, Vörös Ferenc (Opel Dakar Team, Opel Mokka) 10:16 p h. 
Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE DIADALMAS LEZÁRÁSA LAC ROSE-NÁL
A 16. Africa Eco Race látványos módon ért véget a Lac Rose ikonikus partjánál, folytatva Thierry Sabine által ihletett afrikai rally hagyományát. A szimbolikus utolsó szakaszon a versenyzők a tengerparton haladtak végig, tömeges rajtokkal egymást követő hullámokban (a végső eredményeket már az előző napi, Mpal szakasz vége lezárta). A célba érkezőket lelkes tömeg fogadta, ünnepelve […]
Olvasd tovább
2025-01-14
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE GYŐZTESEI
Az Africa Eco Race újabb izgalmas különlegessége: A 11. szakasz a mezőnyt Szenegálba vezeti, ahol egy egyedülálló speciális szakasz vár rájuk a szahéli szavannán. Ez a szakasz várhatóan döntő lesz a végső eredmények szempontjából. A homokos terep egy szafarihoz hasonló élményt nyújt, tele kihívásokkal, amelyek a baobabok és akáciák között kanyarog. A mauritániai szakaszokhoz képest […]
Olvasd tovább
2025-01-13
AFRICA ECO RACE – TIZEDIK SZAKASZ: CERUTTI MEGNYERI AZ UTOLSÓ MAURITÁN SZAKASZT, ÉS 9 MÁSODPERCRE CSÖKKENTI HÁTRÁNYÁT!
A 10. szakasz Nouakchottba, Mauritánia fővárosába vezette a versenyzőket, ahol az ország utolsó speciális szakaszát teljesítették. A nap teljes hossza 474 km volt, ebből 409 km volt időmérő szakasz. Az útvonal nehéz navigációs kihívásokkal és rengeteg homokkal várta a résztvevőket, a dűnék már a szakasz első kilométerein megjelentek. Homokos ösvények vezettek az Africa Eco Race […]
Olvasd tovább
2025-01-13