Szalay Balázs és Bunkoczi László alaposan felizgatta magát szombaton reggel: a legjobb magyar párosként kezdte a napot, ám csakhamar súlyos gondjai támadtak. Az Opel Antara RR-ben meglazult a hátsó híd tartócsavarja, ami miatt leszakadt és eltört a kardántengely. Pedig a pálya azon szakaszán már addig is fél perccel volt gyorsabb a páros Kis Sándornál, és eggyel Gál Istvánnál.
A technikai probléma után azonban nem volt más lehetõség, vissza kellett menni a szervizparkba, némi kényszerpihenõre. A szabályok lehetõvé teszik, hogy ilyenkor a csapat amilyen gyorsan csak tud, visszaállhat a versenybe, így mindössze két szelektív szakasz maradt ki a páros életébõl.
A szombati nap második felére egy 55 és egy 120 kilométeres szelektív szakaszt írtak elõ a rendezõk a mezõny számára: ezeken Szalayék az utolsó elõtti helyrõl rajtolva annyira lendületesen autóztak, amennyire csak tudtak.
„A portól nem láttunk túl sok mindent, elõzni pedig nagyon nehéz volt. Elõfordult, hogy negyven kilométert száguldoztunk az egyik riválisunk porában – mondta Szalay Balázs. – Amikor viszont senki sem volt elõttünk, kifejezetten élveztük a száguldást. Vasárnap folytatjuk, mert így legalább ki tudjuk próbálni, mennyire válnak be az új fejlesztések. Azt mondják, a legjobb teszt a verseny, és ez nagy igazság.”
A pályákról Szalay még azt is elmondta, hogy dobálósak és gyorsak, ugyanakkor élvezetes rajtuk közlekedni. Folytatás vasárnap.