LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
A versenybizottság felülbírálta a 12. szakaszról hozott döntését

A Dakar Rally csütörtöki szakaszán (12.) rengeteg versenyzõ ragadt bent a dûnék között sötétedés utánig, így a versenyigazgatóság a 175. km-nél leterelte õket a szelektívrõl, hogy etapon tegyék meg a hátralévõ utat a bivouacig. A késõ esti eredményhirdetésnél a beérkezett versenyzõk a teljes szakasz hosszára kapták a mért idejüket, ám akik könnyítéssel csak 175 km-t tettek meg, azok az addig elért idejükhöz hozzáadott átlagidõt kaptak, melyhez összesen 1 óra büntetést osztottak ki pluszban. Ez azonban azt eredményezte, hogy azok, akik valóban teljesítették a napi szelektív távját, rosszabbul jártak, mint kint rekedt társaik.

Szalayék is azon kevesek közé tartoznak, akik megküzdöttek a tegnapi szakasszal, amely a mezõny egyöntetû véleménye szerint az elmúlt két hét legnehezebb távja volt. A fenti döntést jogosan ítélték magukra nézve igazságtalannak, így a zsûri elé járultak, hogy gondolják át a döntésüket. A magyarázat önmagáért beszél: ez itt a Dakar Rally, amelyet azért tartanak a legnehezebb tereprali versenynek, mert embertelenül kemény terepviszonyokkal kell megküzdenie a versenyzõknek.   

Bivouac„Harminc versenyzõtársammal együtt megreklamáltam a verseny zsûrijénél a tegnapi döntésüket, miszerint összesen egy óra büntetést kaptak azok a versenyzõk, akik nem fejezték be a tegnapi szakaszt, hanem a 175. km-nél lejöttek a pályáról. – nyilatkozta Szalay Balázs – Igazságtalannak és a Dakar szellemével ellentétesnek tartottuk, hogy ezen döntésük azokat a versenyzõket juttassa elõnyhöz, akik nem küzdenek meg azért, hogy egy szakaszt teljesen befejezzenek.

A versenybizottság ma este megvizsgálta a beadványt, mely mellé külön beadott egyet a VW Motorsport csapata, külön a spanyol versenyzõk, illetve a 379-es versenyzõ is beadványt nyújtott be a versenybizottság tegnapi döntése ellen. Végül úgy döntött a bizottság, hogy ma este minden versenyzõ 12 óra büntetést kap, aki nem teljesítette a tegnapi szelektívet. Ez több mint 60 versenyzõt érintett. Ezek után csapatunk jelenleg a 23. helyen áll az összetett eredmények alapján.” 

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE DIADALMAS LEZÁRÁSA LAC ROSE-NÁL
A 16. Africa Eco Race látványos módon ért véget a Lac Rose ikonikus partjánál, folytatva Thierry Sabine által ihletett afrikai rally hagyományát. A szimbolikus utolsó szakaszon a versenyzők a tengerparton haladtak végig, tömeges rajtokkal egymást követő hullámokban (a végső eredményeket már az előző napi, Mpal szakasz vége lezárta). A célba érkezőket lelkes tömeg fogadta, ünnepelve […]
Olvasd tovább
2025-01-14
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE GYŐZTESEI
Az Africa Eco Race újabb izgalmas különlegessége: A 11. szakasz a mezőnyt Szenegálba vezeti, ahol egy egyedülálló speciális szakasz vár rájuk a szahéli szavannán. Ez a szakasz várhatóan döntő lesz a végső eredmények szempontjából. A homokos terep egy szafarihoz hasonló élményt nyújt, tele kihívásokkal, amelyek a baobabok és akáciák között kanyarog. A mauritániai szakaszokhoz képest […]
Olvasd tovább
2025-01-13
AFRICA ECO RACE – TIZEDIK SZAKASZ: CERUTTI MEGNYERI AZ UTOLSÓ MAURITÁN SZAKASZT, ÉS 9 MÁSODPERCRE CSÖKKENTI HÁTRÁNYÁT!
A 10. szakasz Nouakchottba, Mauritánia fővárosába vezette a versenyzőket, ahol az ország utolsó speciális szakaszát teljesítették. A nap teljes hossza 474 km volt, ebből 409 km volt időmérő szakasz. Az útvonal nehéz navigációs kihívásokkal és rengeteg homokkal várta a résztvevőket, a dűnék már a szakasz első kilométerein megjelentek. Homokos ösvények vezettek az Africa Eco Race […]
Olvasd tovább
2025-01-13