LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
A világbajnok ló-orrhossznyi elõnye

Lovak a lóerõk ellen – immár harmadszor. A domonyvölgyi Lázár Lovastanyán újra összecsapott egymással a Dakar-ralin számtalanszor bizonyító Szalay Balázs méregerõs Opel Antarája és a fogathajtó világbajnok Lázár Zoltán szintén sokat próbált négyesfogata.

Meglepõ eredmény született: ezúttal a lovak diadalmaskodtak a lóerõk fölött.
„Ló-orrhossznyi elõnnyel Zoli nyert – mosolygott a terepraliban magyar bajnoki címvédõ Szalay Balázs, aki mellett a Lóerõk Napján Szórád József üllt a „jobb egyben”. – Az utolsó elõtti kanyarban beértem, de olyan ügyesen fordította el a fogatot, hogy nem tudtam idõben kigyorsítani és elég lendületet venni az utolsó kanyarra. Most õ nyert, de az állás kettõ-egy ide. De még nincs vége…”
S hogy miként látta mindezt belülrõl a másik fél?
Meglepõ módon ugyanígy.

„Ez volt a taktika. Balázs eddig mindig az utolsó kanyarban ért utol, most ezt azzal próbáltam megelõzni, hogy zártam a szöget az utolsó elõttiben, mert tudtam, hogy jobbról próbál majd elõzni – árulta el Lázár Zoltán, akinek a gyõzelmét 600-700 nézõ kísérte figyelemmel a helyszínen. – Persze, jó érzés nyerni, de igazából az sem számított volna, ha második leszek, hiszen ez egy show, a közönségnek szól, az igazi versenyek mindkettõnk számára máshol, máshogyan zajlanak.”
A nagy párharc után persze a terepralis és a fogathajtó is ki akarta próbálni a rivális járgányát: Szalay elõször hajtott teljesen egyedül négyesfogatot („Lázár Vili ült mögöttem, de nem segített, csak mondta, mit csináljak – én uraltam a fogatot…” – mondta Szalay), miközben Lázár már egyre nagyobb rutinnal kezeli az Antara RR-t („Mindig csoda számomra versenyautót vezetni, most is így éltem meg” – mondta Lázár.)

A végeredménnyel mindketten elégedettek voltak (Szalay számára a jövõ hét végi ob-futamon persze már egyértelmûen a gyõzelem a cél), s megfogadták, lesz folytatás…

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE DIADALMAS LEZÁRÁSA LAC ROSE-NÁL
A 16. Africa Eco Race látványos módon ért véget a Lac Rose ikonikus partjánál, folytatva Thierry Sabine által ihletett afrikai rally hagyományát. A szimbolikus utolsó szakaszon a versenyzők a tengerparton haladtak végig, tömeges rajtokkal egymást követő hullámokban (a végső eredményeket már az előző napi, Mpal szakasz vége lezárta). A célba érkezőket lelkes tömeg fogadta, ünnepelve […]
Olvasd tovább
2025-01-14
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE GYŐZTESEI
Az Africa Eco Race újabb izgalmas különlegessége: A 11. szakasz a mezőnyt Szenegálba vezeti, ahol egy egyedülálló speciális szakasz vár rájuk a szahéli szavannán. Ez a szakasz várhatóan döntő lesz a végső eredmények szempontjából. A homokos terep egy szafarihoz hasonló élményt nyújt, tele kihívásokkal, amelyek a baobabok és akáciák között kanyarog. A mauritániai szakaszokhoz képest […]
Olvasd tovább
2025-01-13
AFRICA ECO RACE – TIZEDIK SZAKASZ: CERUTTI MEGNYERI AZ UTOLSÓ MAURITÁN SZAKASZT, ÉS 9 MÁSODPERCRE CSÖKKENTI HÁTRÁNYÁT!
A 10. szakasz Nouakchottba, Mauritánia fővárosába vezette a versenyzőket, ahol az ország utolsó speciális szakaszát teljesítették. A nap teljes hossza 474 km volt, ebből 409 km volt időmérő szakasz. Az útvonal nehéz navigációs kihívásokkal és rengeteg homokkal várta a résztvevőket, a dűnék már a szakasz első kilométerein megjelentek. Homokos ösvények vezettek az Africa Eco Race […]
Olvasd tovább
2025-01-13