Az Africa Eco Race harmadik szakasza látványos versenynapot kínált a résztvevőknek egy 546 km-es útvonalon, amelyből 452 km volt az időmérő szakasz. A Tagounite és Touizgui közötti szakaszon a versenyzők felfedezetlen utakon haladtak át mély homokon, gyors sómezőkön és lélegzetelállító tájakon, különösen az impozáns Erg Chegaga dűnék közelében. Az elmúlt ősz esőzései váratlan zöld színfoltokkal gazdagították a sivatagi tájat, amely lenyűgöző kontrasztot nyújtott.

A motorosok kategóriájában Jacopo Cerutti (Aprilia Tuareg) dominálta a szakaszt, megnyerve a speciális szakaszt Alessandro Botturi (Yamaha) előtt, aki 3 perc 19 másodperces hátránnyal végzett. Francesco Montanari, szintén Aprilia motorral, a harmadik helyet szerezte meg, több mint 22 perces lemaradással a győztes mögött. Az összetett állásban Cerutti vette át a vezetést, Botturi pedig alig több mint egy perces hátránnyal követi. Montanari az összetett harmadik helyére lépett fel, kevesebb mint két perccel lemaradva csapattársától.

Az olasz trió közötti harc egyre élesedik, különösen mivel Alessandro Botturi immár egyedül képviseli a Yamahát Pol Tarres tegnapi visszalépése után. A norvég Pål Anders Ullevålseter a szakasz negyedik helyét szerezte meg, és ezzel az összetettben is feljött a negyedik helyre, miközben Guillaume Borne az ötödik helyre csúszott vissza.

Jacopo Cerutti a győzelem után: „Jó szakasz volt számomra, de fizikailag nagyon megterhelő, akárcsak tavaly. Rengeteg homok és nagyon sziklás részek voltak, így nem lehetett három másodpercnél tovább ülni a motoron – ez egy rendkívül kihívást jelentő terep.”

Guillaume Borne a küzdelmeiről: „Nagyon szenvedtem a hátfájdalmamtól a speciális szakasz elején, amely rendkívül rázós terepen zajlott. Az üzemanyag-feltöltő állomásnál az orvosok segítettek enyhíteni a fájdalmamat, ami lehetővé tette, hogy nagyobb motivációval és élvezettel folytassam a motorozást. Azonban navigációs hibát követtem el, ami miatt 5 felesleges kilométert tettem meg, de ezt leszámítva nagyon élveztem, még a hátfájás ellenére is.”

Autós kategóriában Benoit Fretin (Century CR6) megismételte az előző napi teljesítményét, és megnyerte a szakaszt. A verseny során a bajtársiasság példáját is bemutatta, amikor megállt, hogy segítsen egy motorosnak, aki elesett. Az orvosi segítség megérkezéséig a megsérült versenyzővel maradt, majd segített az orvosoknak a motoros ellátásában. Ez a cselekedet tökéletesen tükrözi az összetartás szellemét ebben a megterhelő sportágban.

A célvonalnál Benoit Fretin kifejezte meglepetését az orvosi helikopter gyors érkezésével kapcsolatban, még a sivatag közepén is. A szabályok értelmében a versenytárs segítésére fordított időt jóváírták számára, biztosítva, hogy ez a nemes gesztus ne hátráltassa a versenyben.

Fretin továbbra is vezeti az összetett állást, 25 perces előnnyel Vincent Vroninks (Red-Lined VK56) előtt, aki a szakaszon harmadikként végzett, 14 perccel lemaradva a győztestől. Tomas Ouředníček, Toyota Hiluxot vezetve, a szakaszon a második helyet szerezte meg, közel 8 perces hátránnyal. Ezzel az összetettben is feljött a harmadik helyre, Vroninks mögé.

Tomas Ouředníček nyilatkozata: „A dűnék nagy kihívást jelentettek, de az Erg Chegaga területet különösen élveztem. A tájak hihetetlenek voltak, és a navigátorom sem hibázott, szóval nagyszerű szakasz volt számunkra.”

A kamionosok kategóriában Gerrit Zuurmond folytatta lenyűgöző győzelmi sorozatát, és közel kétórás előnnyel nyerte meg a szakaszt William Van Groningen előtt, aki Ivecójával műszaki problémákkal küzdött. Zuurmond most már 1 óra 56 perces előnnyel vezeti az összetett állást.

A Raid kategóriában az indulás reggelén kell kiválasztani az útvonalat, amin az adott napon menni szeretne a csapat, ezt mindenki egyénileg választja meg. A fiatal Szalay-Piukovics páros pedig gyorsan megtapasztalta a sportág szépségét. Elsőbálozókként a harmadik szakaszra a terep útvonalat választották, rajtuk kívül még három csapat döntött emellett. Elmondásuk szerint már itt feltűnhetett volna, hogy nem nagyon vállalkozik más erre az útvonalra, de azért végül belevágtak. A második check-point után másfél órával egy hegység közepén találták magukat, ahol még keréknyomokat sem láttak maguk körül. Itt tették fel először a kérdést, hogy kerültek ide és hogyan tovább?

A GPS továbbra is mutatta a csupán 20 km-re lévő céljukat, ezért a sziklák között folytatták az utat, míg az utolsó keréknyomok is eltűnek. Még 13 km-t kellett volna megtenniük, hogy elérjék a céljukat, viszont egy hatalmas szikla állt előttük, amit nem tudtak egyik irányból sem megkerülni. Végül úgy döntöttek visszamennek azon az úton, amin eddig jöttek, majd a völgyben elindultak az ellenkező irányba, amit a GPS mutatott. Ez a taktika úgy tűnt bevált, mivel találtak egy kis építményt, ahol próbáltak valamilyen útbaigazítást kérni. Itt ütköztek az újabb nehézségbe, ugyanis helyi segítőjük csak arabul tudott nekik bármit is mondani. Meghálálva a segítséget az egyik ebéd csomagjukat a férfinek adták, aki végül a jó irányba küldte őket és kijutottak a hegyek közül egy hatalmas pusztába. A GPS segítségével találtak egy betonutat, viszont ez messzebb volt, mint elsőre azt gondolták. Ezen a részen egészen jól tudtak haladni az első kisebb homokdűnéig, ahol először megtorpantak, de végül sikeresen vették ezt az akadályt és folytatták az utat. Azonban egy ponton a dűnék egyre nagyobbak lettek és félő volt, hogy elsüllyednek majd a homokban, mivel egyikük sem tapasztalt pilóta ilyen terepen, viszont nem volt más lehetőségük.

A kalandjukat már a betonútról mesélték el a tábor félé, ami biztos, hogy emlékezetes marad számukra egy darabig, hiszen rendesen megküzdöttek ezzel szakasszal.

Forrás: Cédric Bret – www.africarace.com