LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Africa Race – az útvonal
Monacóban, az autósport bölcsõjében találkoznak az Africa Eco Race indulói – itt tartják meg az december 27-én este az ünnepélyes rajtceremóniát – aznap és elõzõ nap ugyanitt zajlik majd az adminisztratív és technikai ellenõrzés. Még aznap éjszaka áthajózik a mezõny Marokkóba (ezen belül is Nadorba), és elrajtol a verseny. Az új évbe már három teljesített szelektív szakasz után érkezik meg a mezõny.


1. szakasz (december 29.): Nador–Jorf el Hamam (össztáv: 613 km, ebbõl szelektív szakasz: 101 km)
Az útvonalat kijelölõ csapat bemelegítésnek szánja ezt a szakaszt, amelyen azonban már szükség lesz a navigátorok tudására is. A pálya alapvetõen sziklás, köves. 
2. szakasz (december 30.): Jorf el Hamam–Tagunit (össztáv: 476 km, ebbõl szelektív szakasz: 330 km)
Itt már belekóstol a mezõny a „homokozásba” – a 330 kilométeres mért szakaszból nyolcvan dûnéken, illetve homokos utakon zajlik. 
3. szakasz (december 31.): Tagunit–Assza (össztáv: 559 km, ebbõl szelektív szakasz 451 km) 
Kis túlzással reggel ráállnak a gázra a versenyzõk, és délutánig el sem veszik, hiszen egy rövid összekötõ szakasz után egész nap versenyeznek. A pálya kilencven kilométernyi dûnét tartalmaz, s a navigátorok is készülhetnek, mert nehéz dolguk lesz. 
4. szakasz (január 1.): Assza–Remz el Kebir (össztáv: 409 km, ebbõl szelektív szakasz 409 km) 
Rajt a táborból, érkezés a táborba – ez az, amit a versenyzõk a legeslegjobban szeretnek. Amikor nem kell összekötõ szakaszokkal bajlódni. A homokos versenypálya ezt az élményt nyújtja számukra.  
5. szakasz (január 2.): Remz el Kebir–Dahla (össztáv: 695 km, ebbõl szelektív szakasz: 453 km) 
Dûnék és sivatag – navigáció nélkül. Ezt írta a pályáról René Metge, aki az útvonalat összeállította. Ezt nem úgy kell elképzelni, hogy a navigátorok unatkozni fognak, hanem úgy, hogy kijelölt nyomok vannak, a pilóták bátrabban közlekedhetnek. Persze a körülményekhez képest. Hiszen ez azért mégiscsak a Szahara…
Pihenõnap (január 3.): Dahla 
A mezõnyre öt szakasz teljesítése után abszolút ráfér egy kis pihenés – az autókra pedig az, hogy a szervizcsapatok átnézzék õket. 
6. szakasz (január 4.): Dahla–Sami (össztáv: 617 km, ebbõl szelektív szakasz: 174 km) 
A reggeli hosszú összekötõ szakasz után a mezõny átkel a marokkói–mauritániai határon – vagyis áthalad a senki földjén a két ország között. Ezután érkezik meg a szelektív szakasz rajtjához, amely lehetõséget ad a versenyzõknek, hogy belekóstoljanak az elsõ mauritániai dûnékbe. 
7. szakasz (január 5.): Sami–Amodjar (össztáv: 444 km, ebbõl szelektív szakasz: 414 km) 
Isten hozott mindenkit Mauritániában! Három nehéz, dûnés rész vár az indulókra ezen a napon: egy a szelektív szakasz elején, egy a közepén, egy a végén – csak hogy a figyelem egy pillanatra se lankadhasson. A koncentráció létkérdés a Szaharában, de ezen a napon különösen az lesz. 
8. szakasz (január 6.): Amodjar–Amodjar (össztáv: 498 km, ebbõl szelektív szakasz: 377 km) 
Hurokszakasz, amely a szervezõknek és a szervizcsapatoknak lehetõséget ad némi pihenésre, hiszen nem kell költöztetniük a tábort, illetve több száz kilométert megtenniük. A versenyzõk azonban nem számíthatnak könnyû napra. Ardar és Singetti gyönyörû tájain autózik a mezõny – homokon! És még több homokon! Kétségtelen – ez lesz a verseny legnehezebb szakasza.
9. szakasz (január 7.): Amodjar–Akzsuzst (össztáv: 493 km, ebbõl szelektív szakasz: 445 km) 
Homokos, köves szakasz, amely átszeli a csodálatos Fehér-völgyet, és egy hatalmas ergbe viszi be a versenyzõket, amelyet teljesen nyom nélkül, úttalan utakon teljesít a mezõny – ez lesz az igazi felfedezés. A navigációigényes szakasz végén nem messze a tradicionális mauritániai falu, Akzsuzst mellé érkezik meg a mezõny a táborba. 
10. szakasz (január 8.): Akzsuzst–Akzsuzst (össztáv: 403 km, ebbõl szelektív szakasz: 327 km) 
Dûnék, dûnék, dûnék, s ha ez nem lenne elég, akkor még egy kis homok. Ezen a szakaszon a versenyzõk megtapasztalhatják a sivatagi versenyzés sava-borsát, ezúttal ugyanis kizárólag homokon autóznak, illetve motoroznak. Az újabb hurokszakasz megint csak a szervizcsapatoknak kedvez, amelyeknek nem kell költözniük.  
11. szakasz (január 9.): Akzsuzst–Saint-Louis (össztáv: 548 km, ebbõl szelektív szakasz: 208 km) 
Az utolsó mauritániai szakasz mielõtt átlépnénk Szenegálba – a versenyzõk a valaha volt leggyönyörûbb dûnéket szelik. Majdnem húsz kilométert teljesítenek a sivatag szívében, a gyönyörû, aranyló dûnék között, amelyeket különbözõ irányokból szelnek át. 
12. szakasz (január 10.): Saint-Louis–Dakar, Rózsaszín-tó (szelektív szakasz: 25 km) 
Az utolsó éjszakát töltik a versenyzõk a táborban a szenegáli csillagok alatt, majd pedig nekivágnak 2016-os Africa Race legutolsó szakaszának. A szakasz körülbelül húsz kilométer hosszú lesz, már csak afféle desszert a hosszú-hosszú verseny végén. A céldobogót a Rózsaszín-tó elõtt állítják fel, amelyen a nyolcadik Africa Race célba érkezõi megünnepelhetik, hogy teljesítették a távot. 




Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős visszatér a Szaharába!
A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős visszatér a Szaharába! A magyar páros, amely számtalanszor bizonyított a világ különböző sivatagjaiban, ezúttal az Africa Race-en áll rajthoz, méghozzá a raid kategóriában. A mezőny december 28-án rajtol Monacóban, és a klasszikus Dakar-útvonalat követve Marokkót és Mauritániát átszelve január 12-én érkezik meg Szenegál fővárosába, vagyis Dakarba. A raid kategória […]
Olvasd tovább
2024-12-20
Új helyszínen a regisztráció!
A szervezők nagy örömmel jelentik be, hogy a 16. Africa Eco Race regisztrációja új helyszínre költözik. Nem is akárhova Bordighera, Vallecrosia és Camporosso városába. 2024. december 27-től 28-ig Liguria először fogadja a rally-raid kategória előkészítő folyamatait. Bordighera, egy bájos város a liguriai parton, amely világszerte ismert és szeretett csodálatos történelmi központja miatt, Vallecrosia a gyönyörű […]
Olvasd tovább
2024-08-08
Ilyen volt a Monaco-Dakar Rally Raid kalandunk!
15. alkalommal rendezték meg a klasszikus Dakar-rali útvonalon haladó Africa Race sivatagi tereprali versenyt. Az Africa Race mezőnye 2023. december 30-án Monacóból rajtolt, és január 14-én Dakarban ért célba – a klasszikus Dakarok útvonalán haladt, bejárva a Szahara legnagyobb kihívást jelentő tájait.  Újdonság volt, hogy már a Classic és a Rally Raid kategória is képviseltette […]
Olvasd tovább
2024-03-20