LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Ahol a jó, ott a rossz is

Túl van a Dakar mezõnye az elsõ versenynapon és a Szalay Dakar Team legénysége vegyes érzelmekkel fejezte be a mai szereplését.

A versenyzõk rajtoltatása a motorosokkal kezdõdött rajtszám szerint már hajnali 5 órakor és 196 km megtétele után érték el a szelektív szakasz rajtját. Az argentín pampa nagyon gyors terepnek bizonyult, az elsõ helyen Nasser Al Attiyah végzett 02:36:15 idõvel a 371 km hosszú szelektíven, ami 142 km/h átlagsebességet jelent. Szalay Balázs is rálépett a gázra, + 00:13:21 perccel a quatari versenyzõ mögött a 15. helyen ért be a célba. Úgy tûnik, az Opel Antara RR pilótája megtáltosodott, igaz, régen volt már Dakar Rally. Ez Szalay tizedik Dakarja, ám sokat kellett rá várni, hiszen a tavalyi kiadás elmaradt. „Egész nap nagyon jól mentünk, bár amikor utólértuk a motorosokat és quadokat lassítanunk kellett a rengeteg por miatt. Volt olyan rész ahol meg is álltunk, mert nem lett volna biztonságos a továbbhaladás. – nyilatkozta Szalay Balázs – A szakasz végére elég rosszul lettem, fájt a fejem és a hasam is, valószínûleg a szilveszteri vacsora bosszulta meg magát. De már jól vagyok”

A csapat másik Opel Antarájával versenyzõ horvát Daniel Saskin-Damir Bruner duó a rajtszáma miatt szinte a sor végén indulhatott, de sikerült elõreverekednie magát a 103. helyig. A mezõnynek ez a fele már a lassabb amatõrökbõl áll össze, így sajnos egy energikusabb autó is csak nyûglõdve tud elõrébb jutni a többiek porában. Danielt ismerve pár nap és az elsõ ötven között ér majd be. ” Volt egy kis gondunk a gázpedállal, kiesett belõle egy csavar és ezért nem lehetett teljesen lenyomni. Holnapra ez reméljük megoldódik ” – mondta Daniel.

Sajnos Darázsiék kamionjáról sok jó hírünk egyelõre nincs, annyit tudunk, hogy az MAN egyik hengere elment a motorban, és öt hengerrel fejezik be a szelektíven hátramaradt 70 km-t. Reméljük, nem nagy a baj és csak a rendkívüli argentín nyári meleg ártott meg a kamesznak. Ez késõbb a szervízben derül ki, amint lesz hírünk róluk, megírjuk.

Holnap lesz a verseny leghosszabb napja, Santa Rosaból kell eljutniuk 837 km-es úton Puerto Madryn városkába. A szelektíven gyorsan átesnek majd, hiszen a rajt rögtön a szervízpark kijáratánál lesz. A speciális rövidebb lesz, mint a mai volt, összesen 237 km, ám sokkal technikásabb, nagyobb koncentrációt igényel majd, így a navigátoroknak fel kell kötni az alsót, ha tévedés nélkül akarnak befutni a célba. Végül egy 600 km-es összekötõ vár a mezõnyre levezetésképp.

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE DIADALMAS LEZÁRÁSA LAC ROSE-NÁL
A 16. Africa Eco Race látványos módon ért véget a Lac Rose ikonikus partjánál, folytatva Thierry Sabine által ihletett afrikai rally hagyományát. A szimbolikus utolsó szakaszon a versenyzők a tengerparton haladtak végig, tömeges rajtokkal egymást követő hullámokban (a végső eredményeket már az előző napi, Mpal szakasz vége lezárta). A célba érkezőket lelkes tömeg fogadta, ünnepelve […]
Olvasd tovább
2025-01-14
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE GYŐZTESEI
Az Africa Eco Race újabb izgalmas különlegessége: A 11. szakasz a mezőnyt Szenegálba vezeti, ahol egy egyedülálló speciális szakasz vár rájuk a szahéli szavannán. Ez a szakasz várhatóan döntő lesz a végső eredmények szempontjából. A homokos terep egy szafarihoz hasonló élményt nyújt, tele kihívásokkal, amelyek a baobabok és akáciák között kanyarog. A mauritániai szakaszokhoz képest […]
Olvasd tovább
2025-01-13
AFRICA ECO RACE – TIZEDIK SZAKASZ: CERUTTI MEGNYERI AZ UTOLSÓ MAURITÁN SZAKASZT, ÉS 9 MÁSODPERCRE CSÖKKENTI HÁTRÁNYÁT!
A 10. szakasz Nouakchottba, Mauritánia fővárosába vezette a versenyzőket, ahol az ország utolsó speciális szakaszát teljesítették. A nap teljes hossza 474 km volt, ebből 409 km volt időmérő szakasz. Az útvonal nehéz navigációs kihívásokkal és rengeteg homokkal várta a résztvevőket, a dűnék már a szakasz első kilométerein megjelentek. Homokos ösvények vezettek az Africa Eco Race […]
Olvasd tovább
2025-01-13