LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Amerikai harci jármûvel száguldott Vastag Csaba
Különleges élményben volt részük azoknak, akik kilátogattak a tereprali országos bajnokság második futamára, Himod környékére.


Terepjárókat vártak, ehelyett, pontosabban emellett elõfutóként egy valódi különlegességet kaptak. Az Opel Dakar Team különleges amerikai „harci jármûvet” vetett be, amelyet a csapat a Bruce Willis féle szupermozihoz épített. A MRAP már önmagában is magára vonja az ember figyelmét, s ehhez jött még, hogy Vastag Csaba diktálta az itinert a Dakart is megjárt Vörös Ferencnek. 
Az énekes „gyorstalpalót” végzett navigálásból, utóbb pedig jelesre vizsgázott, és bónuszként még vezette is a félelmetes külsejû MRAP-et. 

„Hatalmas élmény volt, élveztem minden pillanatát, azt meg végképp, amikor én vezethettem a harci jármûvet.  Igaz, utána megnéztük a mezõnyt, és be kell vallanom, a hivatásosok azért sokkal nagyobb tempót diktáltak, mint mi” – mosolygott Vastag Csaba, aki bevallotta, bármikor szívesen kipróbálná Szalay Balázs Opel Mokkáját is.

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE DIADALMAS LEZÁRÁSA LAC ROSE-NÁL
A 16. Africa Eco Race látványos módon ért véget a Lac Rose ikonikus partjánál, folytatva Thierry Sabine által ihletett afrikai rally hagyományát. A szimbolikus utolsó szakaszon a versenyzők a tengerparton haladtak végig, tömeges rajtokkal egymást követő hullámokban (a végső eredményeket már az előző napi, Mpal szakasz vége lezárta). A célba érkezőket lelkes tömeg fogadta, ünnepelve […]
Olvasd tovább
2025-01-14
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE GYŐZTESEI
Az Africa Eco Race újabb izgalmas különlegessége: A 11. szakasz a mezőnyt Szenegálba vezeti, ahol egy egyedülálló speciális szakasz vár rájuk a szahéli szavannán. Ez a szakasz várhatóan döntő lesz a végső eredmények szempontjából. A homokos terep egy szafarihoz hasonló élményt nyújt, tele kihívásokkal, amelyek a baobabok és akáciák között kanyarog. A mauritániai szakaszokhoz képest […]
Olvasd tovább
2025-01-13
AFRICA ECO RACE – TIZEDIK SZAKASZ: CERUTTI MEGNYERI AZ UTOLSÓ MAURITÁN SZAKASZT, ÉS 9 MÁSODPERCRE CSÖKKENTI HÁTRÁNYÁT!
A 10. szakasz Nouakchottba, Mauritánia fővárosába vezette a versenyzőket, ahol az ország utolsó speciális szakaszát teljesítették. A nap teljes hossza 474 km volt, ebből 409 km volt időmérő szakasz. Az útvonal nehéz navigációs kihívásokkal és rengeteg homokkal várta a résztvevőket, a dűnék már a szakasz első kilométerein megjelentek. Homokos ösvények vezettek az Africa Eco Race […]
Olvasd tovább
2025-01-13