LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Ásás – órákon át
Tíz éve nem fordult elõ velük ilyesmi. Ásni ástak korábban is, na de ennyit… Ennyit már jó régóta nem. 

Elõre lehetett tudni, hogy nem lesz könnyû nap, hiszen az Africa Race leghosszabb szelektív szakasza várt a mezõnyre: 466 kilométer. S volt ebben minden: köves, gyors szakasz és persze vendégmarasztaló dûnék is, ahogyan az egy mauritániai pályától elvárható. 



Szalay Balázsnak és Bunkoczi Lászlónak nem is lett volna gondja ezzel, pontosabban 300 kilométerig nem is volt. Jean-Louis Schlesserrel játszottak macska-egér játékot: elõbb õk voltak elõl (lévén másodikként rajtoltak), majd a francia, megint õk és megint a francia. Szóval jó kis csata zajlott, egészen addig, amíg a motorból dõlni nem kezdett az olaj.
„Tudtam, hogy folyik az olaj, mert a szélvédõn kente szét az ablaktörlõ – mondta Szalay Balázs. – Alig láttam ki, de ez volt a legkevesebb bajom, mert kezdett elfogyni a motorból az erõ. Háromszázhúsz kilométer körül akadtunk el elõször, s attól kezdve folyamatosan ástunk. Méterrõl méterre küzdöttük elõre magunkat a homokfutókon. Elsõre még lelkesen ugrottunk ki, és ástunk, mint a gép, ötödikre már valamivel lomhábban, tizedszerre pedig már teljesen kókadtan. De azért küzdöttünk, és vártuk, hogy megérkezzen Kovács Miki.”



„Én mondtam Balázsnak, hogy ne elõre felé ássunk, mert ott egy hegy van, de azt hajtogatta, hogy ott szilárd a talaj. Utóbb aztán elkezdtünk visszafelé araszolni, és azon az akadályon még valahogy túljutottunk. De alig ment át a dûnén a Mokka, még utol sem értem a homokfutókkal, már megint ott vesztegelt a homokban. Mondtam is neki, hogy ez egyáltalán nem fair…”
Ástak, ástak, másfél órával késõbb pedig jött a sárga Scania, Kovács Miklóssal a volánjánál, és magára vállalta a mentõangyal szerepét. Két kilométeren keresztül rángatta maga mögött az Opel Mokkát, de úgy, hogy közben még ugrattak is. 
„Már hétfõn is éreztük, hogy baj van, valószínûleg nem megfelelõ oktánszámú benzint tankoltunk Dakhlában – mondta Szalay. – De mára vált súlyossá a helyzet, mert annyira erõtlen volt a motor, hogy a végén már sík terepen is elsüllyedt a homokban. Köszönjük Mikinek, hogy kihúzott, ha nem segít, még mindig ott lennénk. Ezen a napon alaposan begyakoroltuk az ásást, úgyhogy várjuk a holnapi szakaszt” – mondta Szalay, akinek a csapata kora délután elkezdte a munkát, és mindent megtesz azért, hogy újra versenyképes állapotba hozza az Opel Mokkát. 
Szalayék az összetettben a kis ásószakkör ellenére tartják a hatodik helyüket az autós mezõnyben, míg Kovács Miklós (akinek a Scaniájában eltört két laprugó a vontatás közben) továbbra is a harmadik helyen áll az összetettben. 



AFRICA RACE
7. szakasz, Chami–Akjoujt (össztáv: 534 km, ebbõl szelektív szakasz. 466 km). Autósok: 1. Jean-Louis Schlesser, Thierry Magnaldi (francia, Schlesser Buggy) 4:55:08, 2. Y. Fromont, J. Fromont (francia, Buggy) 4:02 perc hátrány, 3. Loomans, Driesmans (belga, Toyota Hilux) 30:17 p h., …15. Szalay, Bunkoczi (magyar, Opel Mokka) 1:43:30 óra h. Kamionosok: 1. Tomas Tomecek, Vojtech Moravek (cseh, Tatra) 5:17:46, 2. Essers, Lauwers, Boerboom (belga, MAN) 37:04 p h., 3. Jacinto, Marques, Cochinho (portugál, MAN) 50:10 p h., 4. Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László (magyar, Scania) 56:22 p h. 
Az összetettben. Autósok: 1.  Jean-Louis Schlesser, Thierry Magnaldi 23:22:56, 2. Loomans, Driesmans (belga, Toyota Hilux) 1:19:37 ó h., 3. Turon Barrere, Martineau (francia, Buggy) 2:36:17 ó h., …6. Szalay, Bunkoczi 3:41:28 ó h. Kamionosok: 1. Tomas Tomecek, Vojtech Moravek 26:55:24, 2. Jacinto, Marques, Cochinho 1:11:19 ó h., 3. Kovács, Czeglédi, Ács 2:07:25 ó h.  

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE DIADALMAS LEZÁRÁSA LAC ROSE-NÁL
A 16. Africa Eco Race látványos módon ért véget a Lac Rose ikonikus partjánál, folytatva Thierry Sabine által ihletett afrikai rally hagyományát. A szimbolikus utolsó szakaszon a versenyzők a tengerparton haladtak végig, tömeges rajtokkal egymást követő hullámokban (a végső eredményeket már az előző napi, Mpal szakasz vége lezárta). A célba érkezőket lelkes tömeg fogadta, ünnepelve […]
Olvasd tovább
2025-01-14
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE GYŐZTESEI
Az Africa Eco Race újabb izgalmas különlegessége: A 11. szakasz a mezőnyt Szenegálba vezeti, ahol egy egyedülálló speciális szakasz vár rájuk a szahéli szavannán. Ez a szakasz várhatóan döntő lesz a végső eredmények szempontjából. A homokos terep egy szafarihoz hasonló élményt nyújt, tele kihívásokkal, amelyek a baobabok és akáciák között kanyarog. A mauritániai szakaszokhoz képest […]
Olvasd tovább
2025-01-13
AFRICA ECO RACE – TIZEDIK SZAKASZ: CERUTTI MEGNYERI AZ UTOLSÓ MAURITÁN SZAKASZT, ÉS 9 MÁSODPERCRE CSÖKKENTI HÁTRÁNYÁT!
A 10. szakasz Nouakchottba, Mauritánia fővárosába vezette a versenyzőket, ahol az ország utolsó speciális szakaszát teljesítették. A nap teljes hossza 474 km volt, ebből 409 km volt időmérő szakasz. Az útvonal nehéz navigációs kihívásokkal és rengeteg homokkal várta a résztvevőket, a dűnék már a szakasz első kilométerein megjelentek. Homokos ösvények vezettek az Africa Eco Race […]
Olvasd tovább
2025-01-13