„Nyolcvannégy kilométert kellett megtenni a rajtig, odáig el is jutottunk, igaz, kellett olajat tölteni a Mokkába – mondta Szalay Balázs. – A rajt után néhány kilométeren keresztül viszonylag jól haladtunk, ám amikor a mély homokba, a nagy dûnék közé értünk, be kellett látnunk, hogy erõ nélkül semmire sem jutunk, és úgy döntöttünk, inkább visszajövünk a táborba, hátha a csapat kitalál valamit, s talán a hátralévõ szakaszokat teljesíteni tudjuk.”

S hogy mi a gond? Szalay azt mondja, valószínûleg az egyik henger átereszt, emiatt engedi a Mokka az olajat. A pilóta a táborba érve nem is tudta titkolni a csalódottságát, hiszen a sok szép eredmény (hét szakaszból öt második hely) után joggal reménykedett valami szebb végkifejletben. 

„Nagyon rég hátráltatott annyira a technika ördöge, hogy ki kelljen hagynunk egy szakaszt, s nyilván ez rosszul esik. Néhány napja még azon drukkoltam, hogy de jó lenne a sok második hely után szakaszt nyerni, most viszont arra gondolok, milyen szépek voltak azok a második helyek… Rossz érzés, hogy lendületben vagyok, hogy nyomnám a gázt, de nem lehet. Ráadásul a tegnapi és a mai nap is olyan volt – mély homokos, dûnés –, amit szeretünk, ami igazán fekszik nekünk, és pont ezeken kellett szenvedni, s az egyiket ki is hagyni” – mondta Szalay, akinek navigátora, Bunkoczi László sem táncikált örömében a történtek miatt. 

„Szomorú, ami történt, hiszen nyilván nem ezért jöttünk ide. Ha tovább is tudunk menni, az csupán szépségtapasz lesz, legalábbis nekem biztosan, hiszen az volt a tervünk, hogy a gyõzelemért harcoljunk és a dobogóra álljunk. De nincs mit tenni, ez technikai sport, s az egyetlen ésszerû döntés az volt, hogy visszafordulunk, és bejövünk a táborba” – mondta Bunkoczi. 

Ezek után nem volt más hátra: a fiúk újfent kezelésbe vették a Mokkát.