LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Az Opel motorja nem szereti a vizet

Balszerencsésen ért véget a Szalay Balázs, Bunkoczi László, Opel Frontera trió számára az országos bajnokság harmadik futama, amelyet rendhagyó módon külföldön, Szlovákiában rendeztek meg. Az elsõ szelektív szakaszon még óvatos volt a páros, a pilóta nagyon vigyázott az autóra. A második szakaszt lendületesen kezdte a kettõs, ám a negyedik kilométernél véget ért számára a küzdelem.
„Át kellett hajtanunk egy patakon, és ezzel még nem is lett volna semmi baj, de a víz belement a levegõszûrõbe – mondta Szalay Balázs. – Kivettük a gyertyákat, de csinálhattunk bármit, a kocsi nem volt hajlandó beindulni. Nagyon sajnálom, mert élvezetes, küzdõs verseny lehetett volna, a technika ördöge azonban ezt most nem tette lehetõvé.”
Az ominózus patak egyébként másoknak is gondot okozott (egy cseh pilóta például elakadt, emiatt három magyar vesztegelt vagy tíz percet a patakparton), a mai harmadik szelektív szakaszt törölték, a versenyben a nem hivatalos eredménylista szerint Palik László és Darázsi Gábor vezet.
Visszatérve még egy kicsit a Szalay Dakar Teamhez: a csapat mostantól kezdve tiszta erõbõl a két hét múlva esedékes török Világkupa-futamra koncentrál, amelyen Tagai Róbert navigálásával áll rajthoz Szalay Balázs.

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE DIADALMAS LEZÁRÁSA LAC ROSE-NÁL
A 16. Africa Eco Race látványos módon ért véget a Lac Rose ikonikus partjánál, folytatva Thierry Sabine által ihletett afrikai rally hagyományát. A szimbolikus utolsó szakaszon a versenyzők a tengerparton haladtak végig, tömeges rajtokkal egymást követő hullámokban (a végső eredményeket már az előző napi, Mpal szakasz vége lezárta). A célba érkezőket lelkes tömeg fogadta, ünnepelve […]
Olvasd tovább
2025-01-14
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE GYŐZTESEI
Az Africa Eco Race újabb izgalmas különlegessége: A 11. szakasz a mezőnyt Szenegálba vezeti, ahol egy egyedülálló speciális szakasz vár rájuk a szahéli szavannán. Ez a szakasz várhatóan döntő lesz a végső eredmények szempontjából. A homokos terep egy szafarihoz hasonló élményt nyújt, tele kihívásokkal, amelyek a baobabok és akáciák között kanyarog. A mauritániai szakaszokhoz képest […]
Olvasd tovább
2025-01-13
AFRICA ECO RACE – TIZEDIK SZAKASZ: CERUTTI MEGNYERI AZ UTOLSÓ MAURITÁN SZAKASZT, ÉS 9 MÁSODPERCRE CSÖKKENTI HÁTRÁNYÁT!
A 10. szakasz Nouakchottba, Mauritánia fővárosába vezette a versenyzőket, ahol az ország utolsó speciális szakaszát teljesítették. A nap teljes hossza 474 km volt, ebből 409 km volt időmérő szakasz. Az útvonal nehéz navigációs kihívásokkal és rengeteg homokkal várta a résztvevőket, a dűnék már a szakasz első kilométerein megjelentek. Homokos ösvények vezettek az Africa Eco Race […]
Olvasd tovább
2025-01-13