LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Az újítás mindig izgalmas

Ismét megújul a Selyemút-rali. A rendezõk évrõl évre igyekeznek valamivel meglepni a mezõnyt, a napokban megtartott sajtótájékoztatón azt árulták el, hogy az idén nem lesz túl nagy elõnyben, aki már indult az eddig megtartott négy viadal valamelyikén, ugyanis az útvonal 70 százalékban új.

Azt is elmondták: 15 százalékkal nõ a szelektív szakaszok teljes hossza és 40 százalékkal csökken az összekötõ szakaszoké. Ez a versenyzõk számára mindenképp jó hír, hiszen õk gyorsan menni szeretnek, nem közúton botorkálni.
A viadalra gõzerõvel készülõ Szalay Balázs, Bunkoczi László kettõs is mélyen egyetért ezzel.
„Az újítás mindig érdekesebbé teszi a versenyt, bár izgalmakban eddig sem volt hiány, hiszen a tereprali az improvizálásról szól – mondta az Opel Dakar Team pilótája, Szalay Balázs, aki a Dakar-felkészülés egyik fontos állomásának szánja a Selyemút-ralit. – Számunkra a Selyemút-rali a szezon egyik legfontosabb versenye lesz, hiszen ott sivatagi körülmények között készülhetünk a Dakarra, s ennél jobb tréning aligha kell.”

És akkor nézzünk néhány további nyilatkozatot a tavalyi résztvevõktõl az újítással kapcsolatban!
Krzysztof Holowczyc, a 2011-es Selyemút-rali gyõztese: „A Silkway-rali az egyik legfontosabb verseny az évben, hiszen a Dakar után ez a második leghosszabb megméretés. Remek felkészülés a csapatnak, jó tesztlehetõség. Én annak is örülök, hogy több lesz a homok, mert gyakorolnom kell a sivatagi autózást.”

Stéphane Peterhansel, tízszeres Dakar-gyõztes: „Tavaly rajtoltam elõször a Selyemúton, és nagyon élveztem a versenyt: változatos terepen zajlott. Néhány szakasz még egy dakaros napnál is hosszabb volt az összekötõ szakaszok miatt, úgyhogy jó döntés volt lerövidíteni az etapokat, így még jobb lesz a verseny.”

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE DIADALMAS LEZÁRÁSA LAC ROSE-NÁL
A 16. Africa Eco Race látványos módon ért véget a Lac Rose ikonikus partjánál, folytatva Thierry Sabine által ihletett afrikai rally hagyományát. A szimbolikus utolsó szakaszon a versenyzők a tengerparton haladtak végig, tömeges rajtokkal egymást követő hullámokban (a végső eredményeket már az előző napi, Mpal szakasz vége lezárta). A célba érkezőket lelkes tömeg fogadta, ünnepelve […]
Olvasd tovább
2025-01-14
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE GYŐZTESEI
Az Africa Eco Race újabb izgalmas különlegessége: A 11. szakasz a mezőnyt Szenegálba vezeti, ahol egy egyedülálló speciális szakasz vár rájuk a szahéli szavannán. Ez a szakasz várhatóan döntő lesz a végső eredmények szempontjából. A homokos terep egy szafarihoz hasonló élményt nyújt, tele kihívásokkal, amelyek a baobabok és akáciák között kanyarog. A mauritániai szakaszokhoz képest […]
Olvasd tovább
2025-01-13
AFRICA ECO RACE – TIZEDIK SZAKASZ: CERUTTI MEGNYERI AZ UTOLSÓ MAURITÁN SZAKASZT, ÉS 9 MÁSODPERCRE CSÖKKENTI HÁTRÁNYÁT!
A 10. szakasz Nouakchottba, Mauritánia fővárosába vezette a versenyzőket, ahol az ország utolsó speciális szakaszát teljesítették. A nap teljes hossza 474 km volt, ebből 409 km volt időmérő szakasz. Az útvonal nehéz navigációs kihívásokkal és rengeteg homokkal várta a résztvevőket, a dűnék már a szakasz első kilométerein megjelentek. Homokos ösvények vezettek az Africa Eco Race […]
Olvasd tovább
2025-01-13