LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Az utolsó elõtti lépés
Helyzetjelentés: az Opel Mokka továbbra is 17 liter olajat „eszik” naponta, a helyes nulla helyett, de stabilan halad a szenegáli fõváros felé. És ebben az egy mondatban benne is van minden fontos információ. Szalay Balázs és Bunkoczi László lépésrõl lépésre, hõsiesen küzdi magát elõre az Africa Race-en, mert a nehézségek ellenére eszében sincs feladni a küzdelmet, hiszen a célja, hogy a magyar zászlót eljuttassa Dakarba. 




A tizedik szakasz megint nagy kihívás elé állította a versenyzõket – a Mokkának túl nagy falatot is jelentettek a dûnék. 

„Az elsõ ellenõrzõ pontig egész jól bírta a kiképzést az autó, ott azonban elment az olajnyomás. Annyira füstölt, annyira nem akart menni, hogy végül le is állt, és hiába noszogattuk, nem és nem akart újraindulni. Már azon voltunk, hogy hívjuk a szervizes fiúkat, jöjjenek be értünk a pályára, amikor fél óra múltán lábra kapott az Opel és akkor úgy döntöttünk, kijövünk a szakaszról, vállalva a büntetést. Mire a táborba értünk, már megint tizenhét liter olaj fogyott, de legalább itt vagyunk. Az eredmény és a büntetések pedig attól kezdve nem érdekelnek minket, hogy tönkrement a motorunk, ugyanis attól kezdve nem volt reális esélyünk küzdeni” – mondta Szalay Balázs, aki nagy örömmel tért vissza Szenegálba, nagyon szereti ezt az országot, hiszen sok szép sikert (sok Dakar-célbaérkezést) ünnepelhetett itt. 

A mezõny ugyanis pénteken átlépte a szenegáli határt, viszonylag gond nélkül, igaz, az oda vezetõ út azért eléggé kalandos volt: hepehupás földúton, a por miatt korlátozott látási körülmények között kellett megtenni vagy hetven kilométert, aminek jó néhány törött féltengely lett az eredménye, no meg egy kamion, félig a mocsárban. A szervizjármû sofõrje valamit nagyon elnézhetett, mert többen dolgoztak azon, hogy kihúzzák, de nem volt könnyû dolguk, mert a sár „ragaszkodónak” bizonyult. 

„Ma lemásoltuk az elmúlt két napot, azzal a különbséggel, hogy most a nyolcvanadik kilométernél elment az olajnyomás az autóból, ez eddig még nem történt meg. A fiúk minden este próbáltak valamit csinálni a Mokkával, ami adott némi reményt, igaz, nem túl sokat. Minden egyes ilyen szakasz tanulsággal szolgál, a maiban is volt sok szenvedés, de ezt is meg kell tudni élni” – mondta a navigátor, Bunkoczi László. 

A verseny utolsó mért szakaszát tartották pénteken, a szombati, Rózsaszín-tó melletti már csak afféle közönségszórakoztató „játék” lesz. 

Szalay Balázs és Bunkoczi László számára szép emlékeket idézõ „játék”, hiszen õk ketten már négyszer ünnepeltek célba érkezést ezen a kultikus helyen: 2004 és 2007 között minden egyes alkalommal itt örültek annak, hogy teljesítették a Dakar-rali távját. Most az elsõ Africa Race után is megtehetik.




Mint ahogy megteheti a Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László kamionos trió is, amely szenzációs hajrát produkált. Az még hagyján, hogy szakaszgyõzelmet aratott a kategóriájában (immár a harmadikat a verseny során), de majd’ negyedórával megverte a portugál Elisabete Jacintót, ez pedig az összetettbeli második helyet jelentette számára. Érthetõ volt tehát Kovácsék boldogsága az elsõ szenegáli táborban. 



AFRICA RACE
10. szakasz, Toueila–St. Louis (össztáv: 493.17 km, ebbõl szelektív szakasz: 202.23 km). Autósok: 1. Jean-Louis Schlesser (francia, Schlesser Buggy) 2:21:15, 2. Sabatier, Rozand (francia, Buggy) 5:11 perc hátrány, 3. Lormand, Jorda (francia, Proto) 7:51 p h., …21. Szalay Balázs, Bunkoczi László (magyar, Opel Mokka) 8:24:47 óra h. Kamionosok: 1. Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László (magyar, Scania) 2:46:24, 2. Tomecek, Moravek (cseh, Tatra) 4:03 p h., 3. Jacinto, Marques, Cochinho (portugál, MAN) 15:36 p h. 

Az összetett végeredmény (nem végleges). Autósok: 1.  Jean-Louis Schlesser, Thierry Magnaldi (francia, Schlesser Buggy) 35:13:06, 2. Loomans, Driesmans (belga, Toyota Hilux)  1:42:14 ó h., 3. Henrard, Barbier 2:55:13 ó h., …16. Szalay, Bunkoczi 44:33:18 ó h. Kamionosok: 1. Tomas Tomecek, Vojtech Moravek 39:24:45, 2.. Kovács, Czeglédi, Ács  1:52:56 ó h., 3. Jacinto, Marques, Cochinho (porutgál, MAN) 2:05:54 ó h.


Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE DIADALMAS LEZÁRÁSA LAC ROSE-NÁL
A 16. Africa Eco Race látványos módon ért véget a Lac Rose ikonikus partjánál, folytatva Thierry Sabine által ihletett afrikai rally hagyományát. A szimbolikus utolsó szakaszon a versenyzők a tengerparton haladtak végig, tömeges rajtokkal egymást követő hullámokban (a végső eredményeket már az előző napi, Mpal szakasz vége lezárta). A célba érkezőket lelkes tömeg fogadta, ünnepelve […]
Olvasd tovább
2025-01-14
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE GYŐZTESEI
Az Africa Eco Race újabb izgalmas különlegessége: A 11. szakasz a mezőnyt Szenegálba vezeti, ahol egy egyedülálló speciális szakasz vár rájuk a szahéli szavannán. Ez a szakasz várhatóan döntő lesz a végső eredmények szempontjából. A homokos terep egy szafarihoz hasonló élményt nyújt, tele kihívásokkal, amelyek a baobabok és akáciák között kanyarog. A mauritániai szakaszokhoz képest […]
Olvasd tovább
2025-01-13
AFRICA ECO RACE – TIZEDIK SZAKASZ: CERUTTI MEGNYERI AZ UTOLSÓ MAURITÁN SZAKASZT, ÉS 9 MÁSODPERCRE CSÖKKENTI HÁTRÁNYÁT!
A 10. szakasz Nouakchottba, Mauritánia fővárosába vezette a versenyzőket, ahol az ország utolsó speciális szakaszát teljesítették. A nap teljes hossza 474 km volt, ebből 409 km volt időmérő szakasz. Az útvonal nehéz navigációs kihívásokkal és rengeteg homokkal várta a résztvevőket, a dűnék már a szakasz első kilométerein megjelentek. Homokos ösvények vezettek az Africa Eco Race […]
Olvasd tovább
2025-01-13