LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Az utolsó leheletig

Van az úgy, hogy az ember mindent megtesz, olykor erõn felül is – mégsem sikerül elérnie a célját. Az Opel Dakar Team szervizcsapata egész éjjel szemhunyásnyit sem aludt, dolgozott fáradhatatlanul, kicserélte az akkumulátort, az elektromos biztosítékot, átalakította a karter-gázkiömlõt és kétszer önindítót cserélt.

Reggel mégsem indult be az Opel Antara.

Ezzel még nem lett volna baj, egy orosz versenyzõtárs szíves örömest behúzta, s a szelektív szakasz rajtjáig (amely ezúttal 100 kilométerre volt a tábortól) el is jutott a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettõs a Selyemút-rali csütörtöki napján. Csakhogy addig öt liter olajat „evett meg” az Antara, amely ennek okán borzalmas fekete füstöt eregetett, s amellyel így nem lehetett bevállalni a szakaszt. Még ha lett is volna náluk hatvan liter olaj (csak negyven volt, pedig már ennyivel is úgy érezték, túl óvatosak voltak), akkor is rizikós lett volna elrajtolni, mert egyrészt teljesen tönkretehették volna a 40 ezer dolláros motort, másrészt szinte biztosan ott ragadtak volna a szakaszon, s aligha szabadultak volna egyhamar a sivatagból.

„Laci hajnali kettõig írta az itinert, a fiúk egy percet sem aludtak, szóval mindannyian, mindent megtettünk, mégsem tudtuk befejezni a mai szakaszt” – mondta Szalay Balázs.

Hogy milyen okok vezettek a motorhibához?
Egyrészt szerdán rettenetes hõség volt (41 fok), másrészt elromlott az egyik ventilátor, emiatt extra terhelésnek volt kitéve a motor, harmadrészt pedig a benzinkúton, amelyet éjszaka talált a szervizcsapat, nem volt csak 95-ös oktánszámú benzin, s talán még annyi se volt, mint amennyi rá volt írva. Márpedig az Antarát 98-100-as oktánszámú üzemanyagra programozták, s ez további terheket jelent a motornak. Ez a három összesen eredményezte azt, hogy Szaslayék csütörtökön nem versenyautóval, hanem stoppal közelítették meg Sztavropolt.

„Lestoppoltuk Henrard szerelõit, akik szíves örömest felajánlották, hogy elhoznak, majd még tíz perc sem telt el, amikor megkérdezték, nem szeretnék-e vezetni. Attól kezdve úgy aludtak, mint a tej, út közben meg lehetett volna operálni õket. De eljutottunk a táborig – mondta Szalay, s ha már itt volt, egy kis értékelésre kértük õt a Selyemút-ralival kapcsolatban: – A Dakarral teljesen egyenértékû napokat, pályákat jelöltek ki a rendezõk, semmivel sem volt könnyebb, mint a világ legnehezebb terepversenyén, sõt….”
„Sõt, navigátor szempontból még talán nehezebb is volt – vette át a szót Bunkoczi László. – Mert míg a Dakaron vannak hosszabb egyenes szakaszok, amelyeken egy kicsit meg lehetett pihenni, itt folyamatosan akadt tennivaló, mindig történt valami…”

S a magyar páros jól vette az akadályokat. Egészen eddig.
Kár, hogy éppen a motor ment tönkre az Antarában, a szabályok szerint ugyanis ez az egyetlen alkatrész, amelyet nem lehet cserélni, hiába van a csapatnak tartalék. Így a napot az abszolút tizedik helyen kezdõ magyar páros számára véget ért a Selyemút-rali.

„Összességében jó kis küzdelmes verseny volt, a rendezés profi, az egész viadal hangulatos, s bár most szomorúak vagyunk a kiesés miatt, ha tehetjük, jövünk jövõre is!” – ígérte a magyar terepralibajnok, aki nem pihenhet sokat, hiszen ezen a hétvégén hazautazik, a jövõ hét végén pedig már Gyulán száguld az országos bajnokság soron  következõ futamán.

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős visszatér a Szaharába!
A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős visszatér a Szaharába! A magyar páros, amely számtalanszor bizonyított a világ különböző sivatagjaiban, ezúttal az Africa Race-en áll rajthoz, méghozzá a raid kategóriában. A mezőny december 28-án rajtol Monacóban, és a klasszikus Dakar-útvonalat követve Marokkót és Mauritániát átszelve január 12-én érkezik meg Szenegál fővárosába, vagyis Dakarba. A raid kategória […]
Olvasd tovább
2024-12-20
Új helyszínen a regisztráció!
A szervezők nagy örömmel jelentik be, hogy a 16. Africa Eco Race regisztrációja új helyszínre költözik. Nem is akárhova Bordighera, Vallecrosia és Camporosso városába. 2024. december 27-től 28-ig Liguria először fogadja a rally-raid kategória előkészítő folyamatait. Bordighera, egy bájos város a liguriai parton, amely világszerte ismert és szeretett csodálatos történelmi központja miatt, Vallecrosia a gyönyörű […]
Olvasd tovább
2024-08-08
Ilyen volt a Monaco-Dakar Rally Raid kalandunk!
15. alkalommal rendezték meg a klasszikus Dakar-rali útvonalon haladó Africa Race sivatagi tereprali versenyt. Az Africa Race mezőnye 2023. december 30-án Monacóból rajtolt, és január 14-én Dakarban ért célba – a klasszikus Dakarok útvonalán haladt, bejárva a Szahara legnagyobb kihívást jelentő tájait.  Újdonság volt, hogy már a Classic és a Rally Raid kategória is képviseltette […]
Olvasd tovább
2024-03-20