Bahor Bea

2009. B.Ú.É.K.

A szilveszter esténk, illetve éjszakánk 3 órával késõbb ért minket, mint az otthoniakat. Kerestünk egy éttermet, ahol nagyon jó, többfogásos vacsorát kaptunk, na meg némi alkoholt is… Az argentín emberkék teljesen visszafogottan koccintottak éjfélkor, és csak néztek minket, amikor a „kis” csapatunk felállva a himnuszt énekelte, cseppet hamisan, és egy cseppet „királylindásan”… Nagyon örültem, amikor a csapatunkban felfedeztem két szurkolót is, az egyikük pedig még ráadásul miskolci (!) is, ami az én szívemnek nagyon kedves. Õk eljöttek idáig, a világ végére, és az elsõ két napon végigkísérnek minket.

Fél egy körül el is indultunk az éjszakába, egy bulis helyet keresni. A rendes szerelõcsapatunk ekkor már elment aludni, viszont ma nagyon jót szórakoztak az éjjel készült fotókon. Gyenge, másfél órás séta után,  – mivel minden be volt zárva, amit nem is értettünk, rátaláltunk a megfelelõ helyre. Na, itt aztán elindult az  igazi buli. Mindenki õrülten táncolt, én nem is emlékszem, hogy mikor volt részem ilyen fergeteges buliban. Nem szeretném leírni, hogy mikor tértünk nyugovóra, de már világos volt, amikor ágyba kerültünk.

Adminisztratív átvétel

Délelõtt fél tízre kellett mennünk adminisztratív átvételre. Voltam már a pályafutásom során egy jó pár adminisztratívon, de ennyi pecsétet összesen nem gyûjtöttem össze, mint itt. A navigátoroknak volt különbözõ okatatás is, amin részt vettem. Kiokatattak a GPS, illetve a Sentinel használatáról. A Sentinel elõadást spanyolul sikerült végighallgatnom, mert pont egy spanyolajkú csapattal kerültem be. Jó „sokat” értettem, viszont nagyon értelmesen bólogattam. Holnap el kell mennem még a versenyzõi eligazításra, majd estefelé lesz a rajtceremónia, de errõl majd holnap.

Bunkoczi László

Túl az adminisztratívon…

 

Számomra az eddigi dakaros életem egyik legstresszesebb része a technikai, illetve adminisztratív átvétel volt.. Erre ez a mai nap rácáfolt.. az adminsztratívon nyugodtan, problémamentesen szinte átsuhant a csapat..

Most már elkezdtem érezni azt a kis gyomortájéki szoritást, ami a verseny rajtjának közeledtét jelzi. Azt hittem, ez a dakarok számának növekedésével elmúló érzéssé válik, de az élet erre is rácáfol… mindig izgulok, és mindig úgyanúgy… úgy látom, hogy az egészséges izgalom a csapatra is kezd hatni… amíg ezeket a sorokat pötyögöm, Gaál „Husika” Józsibá éppen szervizútvonalat tervez a fiaival… jó tudni, hogy velünk vannak és biztos hátteret nyújtanak számunkra…

Beszélgettem Davide Casterrával, aki a verseny útvonalát tervezte.. természetesen kérdeztem, hogy mire számitsak… csak mosolygott sejtelmesen és a mosolyával nem nyugtatott meg… persze a Dakarnak az a dolga, hogy nehéz legyen… de szereinte ez most nagyon nehéz lesz…. nyilván az sem könnyiti a dolgunkat, hogy errõl a vidékrõl semmi fogalmunk sincs…

Úgy hirlik, az elsõ két nap nagyon gyors pályákon vezet át… nem szeretem ezeket a tipusú gyorsaságikat… a nagyon tempós gyorsokon nem nagyon lehet kicsit hibázni… és persze könnyen elragadja a hév az ember fiát… tehát megpróbálunk tempósan, de megfontoltan kezdeni…

De addig még hátravan egy városi rajtceremónia…egyszer már volt szerencsém Mexikóban résztvenni egy hasonlón és az életem egyik legnagyobb sportélménye  volt… fantasztikusak errefelé az emberek, imádják a technikai sportokat és ezrével vándorolnak ki az autóversenyekre… szóval ha ez most is igy lesz, akkor nagy élményben lesz részünk holnap…

Addig összerakom a cuccaimat… ez egy olyan szertartás, amin sok éve nem változtatok… amióta versenyzem, ugyanazzal a tollal, táskával órával megyek… a kis babonák fontosak nekem, megnyugtatnak… Szóval összerakom a motyót és kalandra fel…