LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Bemelegítésnek nem rossz!

A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettõs a 22. helyen zárta a Dakar-rali elsõ szakaszát, amely nem volt hosszú (mindössze 56 kilométer, kiegészítve több mint 760 kilométer összekötõ szakasszal…), ám ez nem jelenti azt, hogy nem jelentett kihívást a versenyzõk számára.

Az Opel Antarával száguldó magyar párosunk szerencsére gond nélkül vette az elsõ akadályt, s bár a pilóta reggel ébredés után eredetileg a 20. helyet tûzte ki célul, végül azért a 22-dikkel sem volt elégedetlen, sõt… Fõleg úgy, hogy a nagymenõk nem úszták meg technikai gondok nélkül (Alfie Cox autója gyakorlatilag leégett, Nasser Al Attiyah Hummerjében elment az olajnyomás így Robby Gordon húzta), miközben az Antara tökéletesen viselte a 39 fokos hõséget és a fogós, vendégmarasztaló homokot egyaránt.

„Tulajdonképpen biztonságosan közlekedtünk, ugyanakkor viszont lendületesen is. Nagyon jól éreztem magam az autóban, s bemelegítésnek éppen megfelelt ez a szakasz. Más kérdés, hogy azért elég trükkös volt, mert a széles nyom olykor teljesen beszûkült és a betonplatón olyan letörések voltak, amelyeket ha elnézett az ember, akkor orral beleállhatott a homokba. Mi egyszer lecsúsztunk, de szerencsére nem lett belõle baj, csak vesztettünk néhány másodpercet a visszakapaszkodással” – mondta Szalay, aki a hosszú közúti szakasz ellenére élvezte a napot.

Hogyne élvezte volna, amikor gyakorlatilag végig emberek álltak az út szélén, akik szurkoltak, ünnepelték a versenyzõket. Az egyik benzinkúton öt perces folyamatos taps fogadta az érces hangú autót és a magyar versenyzõket, akik addig osztogatták az autogramokat, ameddig csak az idejükbõl tellett, de aztán nagy bánatukra abba kellett hagyni, hiszen az elsõdleges szempont azért az volt, hogy idõben megérkezzenek a táborba.

„Az autó a dûnéken is tökéletesen viselkedett, bár talán egy kicsit magas volt a guminyomásunk, de szerencsére ez nem jelentett gondot a mély homokban sem. A huszadik hely volt ma a cél, de nem vagyok elégedetlen, mert amit elterveztem, azt sikerült véghez vinni” – mondta  Szalay, akinek véleményéhez Bunkoczi László navigátor csak annyit fûzött hozzá, õszintén szólva nem számított arra, hogy elsõre ilyen komoly homokozóba viszik bele a mezõnyt a Dakar-rali szervezõi. Ennek ugyanis a fele sem volt tréfa. Hát nem is annak szánták.

Ami a Darázsi Zsolt, Hoffmann Péter, Vörös Ferenc triót illeti, az Opel Dakar Team kamionosai is sikerrel vették az elsõ akadályt – a szakaszon a 32. helyen értek célba az MAN versenykamionnal. A másik magyar autós páros Sebestyén Sándor és Bognár József a 133. helyen teljesítette a versenytávot.

Az autós mezõnyben egyébként a Minik uralkodtak: Leonyid Novickijt a lengyel Krzysztof Holowczyc és Stéphane Peterhansel követte az elsõ három helyen. A motorosoknál a chilei Francisco López-Contardo volt a leggyorsabb, ám sajnos történ egy sajnálatos haláleset is: a 38 éves argentin Jorge Borero a szakasz 55. kilométerénél bukott és megállt a szíve. Az orvosi segítség öt percen belül érkezett, de már nem tudtak rajta segíteni.

Az Opel Dakar Team tagjai együtt éreznek a versenyzõ családjával és szeretteivel.

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE DIADALMAS LEZÁRÁSA LAC ROSE-NÁL
A 16. Africa Eco Race látványos módon ért véget a Lac Rose ikonikus partjánál, folytatva Thierry Sabine által ihletett afrikai rally hagyományát. A szimbolikus utolsó szakaszon a versenyzők a tengerparton haladtak végig, tömeges rajtokkal egymást követő hullámokban (a végső eredményeket már az előző napi, Mpal szakasz vége lezárta). A célba érkezőket lelkes tömeg fogadta, ünnepelve […]
Olvasd tovább
2025-01-14
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE GYŐZTESEI
Az Africa Eco Race újabb izgalmas különlegessége: A 11. szakasz a mezőnyt Szenegálba vezeti, ahol egy egyedülálló speciális szakasz vár rájuk a szahéli szavannán. Ez a szakasz várhatóan döntő lesz a végső eredmények szempontjából. A homokos terep egy szafarihoz hasonló élményt nyújt, tele kihívásokkal, amelyek a baobabok és akáciák között kanyarog. A mauritániai szakaszokhoz képest […]
Olvasd tovább
2025-01-13
AFRICA ECO RACE – TIZEDIK SZAKASZ: CERUTTI MEGNYERI AZ UTOLSÓ MAURITÁN SZAKASZT, ÉS 9 MÁSODPERCRE CSÖKKENTI HÁTRÁNYÁT!
A 10. szakasz Nouakchottba, Mauritánia fővárosába vezette a versenyzőket, ahol az ország utolsó speciális szakaszát teljesítették. A nap teljes hossza 474 km volt, ebből 409 km volt időmérő szakasz. Az útvonal nehéz navigációs kihívásokkal és rengeteg homokkal várta a résztvevőket, a dűnék már a szakasz első kilométerein megjelentek. Homokos ösvények vezettek az Africa Eco Race […]
Olvasd tovább
2025-01-13