LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Bemelegítettek! 

Aqaba belvárosában, egy három kilométeres, homokos, csúszkálós, két ugratóval izgalmassá tett prológgal kezdődött el a jordániai világkupa futam, amelyen egyedüli magyar párosként áll rajthoz a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős. 

 

Az Opel Dakar Team párosa szerdán még a verseny rendezői által szervezett kiránduláson vett részt, amelynek keretében megnézte a világ egyik csodáját, a rózsaszín városnak is nevezett, sziklába faragott Petrát, majd pedig rövid kirándulást tett a hold völgyének is nevezett Wadi Rumba, ahol pénteken és szombaton már több dolga lesz, mint gyönyörködni a lélegzetelállító naplementében, ugyanis itt zajlanak majd a világkupa-futam szakaszai. A vörös homokon, a szobor szépségű, különleges formájú sziklák között. 

 

Ám ahhoz, hogy odáig eljussanak, előbb csütörtökön át kellett esni a kötelező adminisztratív és technikai ellenőrzésen (ami elképesztően részletes és szigorú volt), majd pedig teljesíteni a három kilométeres szuperspeciált, amely arra nem volt alkalmas, hogy különbséget kovácsoljon a pilóták között, arra azonban igen, hogy a versenyzők jól kimelegedjenek rajta. 

 

Már akkor elkezdődött a kaland, amikor gyalog végigjárták a pályát, hiszen ennek időpontját délre tették a szervezők – árnyékban is negyven fok fölötti volt a hőmérséklet, forró szél fújt, a pályán pedig nemigen volt árnyék. A versenyzők azonban gyalogoltak rendületlenül, hiszen csak az itt szerzett tapasztalataikra támaszkodhattak délután a szuperspeciálon. 

 

Az autós mezőnyben ezen a rövidke pályán a lengyel Jakub Przygonski volt a leggyorsabb, megelőzve minis márkatársát, az argentin Orlando Terranovát. 

 

A magyar Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős a tizedik helyen végzett. 

 

„Technikás szakasz volt, két ugratóval, de nekünk nem feküdt annyira, elsősorban azért, mert elmértük az üzemanyag mennyiségét, hogy minél könnyebb legyen a Grandland X a mély homokban, ezért a kanyarokban szinte megállt az autó, amikor nem kapott elég üzemanyagot a motor. A pálya egyébként nem lett volna különösebben bonyolult, de nem is ezen kell jól szerepelni, hanem a holnapi 220 és 80 kilométeres szakaszon, hiszen azok jelentik majd az igazi kihívást.”

 

S hogy mit tett ehhez hozzá Bunkoczi László? 

 

„A kötelező házi feladatokat tudtuk le ma, de már ezen a néhány kilométeren kiderült, hogy az itiner hagy némi kívánnivalót maga után, remélem, a hosszú szakaszon pontosabb lesz, mert ha nem, akkor nagy slamasztikában leszünk” – mondta Bunkoczi.

 

A viadal pénteken tehát egy 220, majd pedig egy 80 kilométeres szakasszal folytatódik, méghozzá űrbéli tájon – nem véletlenül nevezik úgy ezt a viadalt, hogy Baja a Marson… 

 

BAJA JORDAN, VK-FUTAM, AQABA

Abszolút sorrend a szuperspeciál után: 1. Jakub Przygonski, Timo Gottschalk (lengyel, német, Mini All4) 2:50.6, 2. Terranova, Graue (argentin, Mini All4) 3.6 mp h., 3. Seaidan, Fiuza (szaúd-arábiai, portugál, Mini All4) 5.8 mp h., …10. Szalay Balázs, Bunkoczi László (magyar, Opel Grandland X) 34.4 mp h. 

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE DIADALMAS LEZÁRÁSA LAC ROSE-NÁL
A 16. Africa Eco Race látványos módon ért véget a Lac Rose ikonikus partjánál, folytatva Thierry Sabine által ihletett afrikai rally hagyományát. A szimbolikus utolsó szakaszon a versenyzők a tengerparton haladtak végig, tömeges rajtokkal egymást követő hullámokban (a végső eredményeket már az előző napi, Mpal szakasz vége lezárta). A célba érkezőket lelkes tömeg fogadta, ünnepelve […]
Olvasd tovább
2025-01-14
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE GYŐZTESEI
Az Africa Eco Race újabb izgalmas különlegessége: A 11. szakasz a mezőnyt Szenegálba vezeti, ahol egy egyedülálló speciális szakasz vár rájuk a szahéli szavannán. Ez a szakasz várhatóan döntő lesz a végső eredmények szempontjából. A homokos terep egy szafarihoz hasonló élményt nyújt, tele kihívásokkal, amelyek a baobabok és akáciák között kanyarog. A mauritániai szakaszokhoz képest […]
Olvasd tovább
2025-01-13
AFRICA ECO RACE – TIZEDIK SZAKASZ: CERUTTI MEGNYERI AZ UTOLSÓ MAURITÁN SZAKASZT, ÉS 9 MÁSODPERCRE CSÖKKENTI HÁTRÁNYÁT!
A 10. szakasz Nouakchottba, Mauritánia fővárosába vezette a versenyzőket, ahol az ország utolsó speciális szakaszát teljesítették. A nap teljes hossza 474 km volt, ebből 409 km volt időmérő szakasz. Az útvonal nehéz navigációs kihívásokkal és rengeteg homokkal várta a résztvevőket, a dűnék már a szakasz első kilométerein megjelentek. Homokos ösvények vezettek az Africa Eco Race […]
Olvasd tovább
2025-01-13