LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Bemutatták Szalayék Opel Antaráját

Szalay Balázs a kilencedik Dakar rallyjára készül, Bunkoczi László navigálásával a negyedikre, az Opel Antarával pedig az elsõre. December 13-án este, a Mammut 2 bevásárlóközpontban mutatta be a Szalay Dakar Team a vadonatúj Antara versenyautóját, amely a 2007-es Dakar rallyn bizonyíthatja elõször gyorsaságát és megbízhatóságát.

És nem is akármilyen körülmények között kell helyt állnia az Antarának: a mezõny – 250 motoros, 187 autós páros és 88 kamionos trió – 16 nap alatt 8696 kilométert tesz meg (ebbõl a versenybe beszámító szelektív szakaszok hossza: 5010 kilométer), miközben átszeli a Nyugat-Szaharát.

Óriási megtiszteltetés volt a csapat számára, hogy az idén elõször a német Opel Motorsport engedélyezte számára a gyári színek – vagyis az ezüst-sárga – használatát, sõt, megtervezte az Antara külsejét és a versenyruhákat is. Ezzel a magyar csapat még közelebb került az Opel Motorsporthoz, amely eddig csak a hivatalos gyári versenyzõknek (lásd: német túraautó bajnokság – DTM) adta meg ezt a kiváltságot.

„Az Opel hivatalos magyarországi képviselete, a General Motors Southeast Europe örömmel és izgatottan készül az új versenyautó bemutatkozására” – mondta Chris Lacey a General Motors Kelet- és Közép-európai igazgatója. „Az eddigi együttmûködés azt igazolta, hogy a Szalay Balázs vezette csapat a szó leszorosabb értelmében profi és pont olyan fontosnak tartja az igazi csapatmunkát, mint mi a General Motors-nál. Most, hogy van egy új Opel Antara versenyautójuk, már csak a jó szerencse kell ahhoz, hogy a most következõ Dakaron is jó eredményt érjenek el. Mi mindenesetre teljes szívbõl szurkolunk!”

Megyeri György, a General Motors magyarországi igazgatója ehhez azt tette hozzá: „Kivételes esemény, hogy egy teljesen új modell még piaci bevezetése elõtt a világ legnehezebb rally versenyén mutatkozik be. Hogy ebbe belevágtunk, jelzi, hogy mennyire bízunk az Opel Antara sikerében. Az utcai Antara májusban érkezik Magyarországra, de most az a fontos, hogy ez a verseny Antara január 21-én megérkezzen a dakari célba.”

Egy a Dakar rallyra készülõ versenygép megépítéséhez normál esetben legalább fél évre lett volna szükség, ám a Szalay Dakar Team tapasztalt szervizcsapatának köszönhetõen alig több mint két hónap alatt elkészült a 395 lóerõs Antara (amelynek utcai változatát májusban mutatják be Magyarországon). Az autóban minden alkatrész vadonatúj, ám ilyen rövid idõ alatt csak arra volt lehetõség, hogy a korábbi versenyautó építésénél szerzett tapasztalatokat, konstrukciós fejlesztéseket használja fel a csapat. A nagyobb konstrukciós átalakításokat a 2007-es idényre tervezi a szervizteam.

„Úgy érzem, nagyon stabil, strapabíró autót sikerült építenünk” – mondta az Antaráról Szalay, és aki egy kicsit is járatos a Dakar rally rejtelmeiben, az tudja, hogy ezen a versenyen a megbízhatóság mindennél többet ér. A sivatagi show-n ugyanis semmit sem számít egy-egy jó napi eredmény, ha az ember nem jut el a célig. Viszont mind gyõztesnek érezheti magát (és úgy is bánnak vele, úgy is ünneplik), aki felgurulhat a Dakartól néhány kilométerre lévõ Rózsaszín-tó partján felállított céldobogóra.

Szalay nem tart attól, hogy az új autókat általában sújtó gyerekbetegségek kijönnek az Antarán, ugyanis a szervizháttér rendkívül megbízható (több segítõ kézre számíthat, mint a korábbi években), az Opeltõl pedig rengeteg tartalék alkatrészt és egyéb segítséget kaptak az idei Dakarra.

A Darázsi Zsolt, Szalai Norbert, Laklóth Aladár trió ezúttal is biztos hátteret nyújt a csapatnak – ha az autós párosnak bármilyen problémája adódik, a kamionból kaphat alkatrészeket és persze szervizsegítséget a viadal közben. Természetesen Darázsiék is versenyben lesznek, és tõlük is jó részeredményekre és végeredményre számíthatunk. Darázsi a szerelõcsapat vezetõjeként egyébként már csak a saját céljai elérése érdekében is úgy rakta össze az Opel Antarát, hogy a lehetõ legkevesebb gond legyen vele, hiszen akkor neki sem kell megállnia – a saját versenyét vívhatja.

A Szalay Dakar Team ereje az egységben és a közös célokban rejlik, a csapat minden egyes tagja tisztában van vele, hogy mit jelent sivatagi körülmények között versenyezni, mit jelent napról napra leküzdeni az újabb és újabb akadályokat. Tudják, csak úgy lehetnek eredményesek, ha közösen, egymásért küzdenek, mert a csapatmunkában keresendõ a siker titka a Dakaron.

A GMAC együttmûködésben a K&H Lízingcsoporttal nem csak az autószalonokban és az autóvásárlások finanszírozásában stratégiai partnere az OPEL-nek, hanem a sportban is szorosan összefognak: a GMAC együttmûködésben a K&H Lízingcsoporttal 2007-ben a Szalay Balázs – Bunkoczi László – OPEL Antara trió fõtámogatója. Büszkeséggel tölt el, hogy az OPEL-GMAC-K&H lízing szövetség a magyarországi autópiaci versenyben 2006-ban elért páratlan sikerek után 2007-ben a versenysportban is – elõször a Lisszabon és Dakar közötti küzdelemben, majd számos külföldi és hazai futamon – megmutathatja erejét – nyilatkozta Fekete Csaba, a K&H Lízingcsoport vezérigazgatója a támogatási döntésrõl.

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős visszatér a Szaharába!
A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős visszatér a Szaharába! A magyar páros, amely számtalanszor bizonyított a világ különböző sivatagjaiban, ezúttal az Africa Race-en áll rajthoz, méghozzá a raid kategóriában. A mezőny december 28-án rajtol Monacóban, és a klasszikus Dakar-útvonalat követve Marokkót és Mauritániát átszelve január 12-én érkezik meg Szenegál fővárosába, vagyis Dakarba. A raid kategória […]
Olvasd tovább
2024-12-20
Új helyszínen a regisztráció!
A szervezők nagy örömmel jelentik be, hogy a 16. Africa Eco Race regisztrációja új helyszínre költözik. Nem is akárhova Bordighera, Vallecrosia és Camporosso városába. 2024. december 27-től 28-ig Liguria először fogadja a rally-raid kategória előkészítő folyamatait. Bordighera, egy bájos város a liguriai parton, amely világszerte ismert és szeretett csodálatos történelmi központja miatt, Vallecrosia a gyönyörű […]
Olvasd tovább
2024-08-08
Ilyen volt a Monaco-Dakar Rally Raid kalandunk!
15. alkalommal rendezték meg a klasszikus Dakar-rali útvonalon haladó Africa Race sivatagi tereprali versenyt. Az Africa Race mezőnye 2023. december 30-án Monacóból rajtolt, és január 14-én Dakarban ért célba – a klasszikus Dakarok útvonalán haladt, bejárva a Szahara legnagyobb kihívást jelentő tájait.  Újdonság volt, hogy már a Classic és a Rally Raid kategória is képviseltette […]
Olvasd tovább
2024-03-20