Mindenkiben van egy kis Harley – így hangzik az immár 16. alkalommal megrendezendõ Open Road Fest jelmondata, s ezzel tökéletesen tud azonosulni az Opel Dakar Team csapata is, amelynek tagjai, ha megkérdezik, mi a jó a sivatagi versenyzésben, azt válaszolják, hogy ez egyfajta életérzés, a szabadság maga. Éppen úgy élik meg a sivatagi száguldást, mint a Harley-sok a motorozást.
Így azután nem is volt kérdés, hogy ahogyan már évek óta mindig, Szalay Balázs csapata az idén is csatlakozik a hét végén esedékes alsóörsi Open Road Festhez: kiállítja az Opel Mokka versenyautót, a csapat verseny- és szervizkamionját – pénteken és szombaton pedig a 12 Dakar-ralit megjárt pilótával is találkozhatnak az érdeklõdõk. Tegyük hozzá, Szalay a saját Harley-jával érkezik az eseményre.
Az Opel Dakar Team péntekre extra programmal is készül: a csapat gyönyörû hostesseinek közremûködésével leforgatják a Sexy Car Wash 2-t, vagyis a Szexi Autómosás 2. részét, amely már tavaly is hatalmas sikert aratott a fesztiválozók körében.
A 16. Africa Eco Race látványos módon ért véget a Lac Rose ikonikus partjánál, folytatva Thierry Sabine által ihletett afrikai rally hagyományát. A szimbolikus utolsó szakaszon a versenyzők a tengerparton haladtak végig, tömeges rajtokkal egymást követő hullámokban (a végső eredményeket már az előző napi, Mpal szakasz vége lezárta). A célba érkezőket lelkes tömeg fogadta, ünnepelve […]
Az Africa Eco Race újabb izgalmas különlegessége: A 11. szakasz a mezőnyt Szenegálba vezeti, ahol egy egyedülálló speciális szakasz vár rájuk a szahéli szavannán. Ez a szakasz várhatóan döntő lesz a végső eredmények szempontjából. A homokos terep egy szafarihoz hasonló élményt nyújt, tele kihívásokkal, amelyek a baobabok és akáciák között kanyarog. A mauritániai szakaszokhoz képest […]
A 10. szakasz Nouakchottba, Mauritánia fővárosába vezette a versenyzőket, ahol az ország utolsó speciális szakaszát teljesítették. A nap teljes hossza 474 km volt, ebből 409 km volt időmérő szakasz. Az útvonal nehéz navigációs kihívásokkal és rengeteg homokkal várta a résztvevőket, a dűnék már a szakasz első kilométerein megjelentek. Homokos ösvények vezettek az Africa Eco Race […]