LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
BFGoodrich Kupa – 3. nap Beszámoló

Szalayék dobogósok

A dobogó harmadik fokán ünnepelhetett az országos bajnoki értékelésbe dupla szorzóval számító BF Goodrich-kupán a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettõs, és ezzel megtartotta második helyét az összetett pontversenyben.
A rangos hazai viadal harmadik napja jól kezdõdött az Opel Fronteralegénysége számára, az öröm azonban csak addig tartott, amíg egy nagy ugrató utáni leérkezésnél a navigátornak meg nem húzódott a dereka. Attól kezdve Szalay óvatosabban közlekedett, de persze, próbált tûzközelben maradni, hiszen az élrõl ketten is kiestek. Az éllovas Kis Sándor és a harmadik helyezett Josef Sykora technikai okok miatt búcsúzott, így a Dakar-ralit 21. helyen záró páros felzárkózott a harmadik pozícióba.
„A második szelektív szakaszon kétszer is eltévedtünk, ráadásul a féltengelyünk is eltörött, úgyhogy Lacinak szinte végig fognia kellett a váltókart, hogy sebességben tartsa az autót – mondta Szalay Balázs. – A szakasz vége elõtt húsz kilométerrel még egy gödörbe is beestünk, aminek következtében elgörbült a csonkállvány, ami végig csuszatolta a gumit.Imádkoztam,hogy elérjünk a célig. Annyi gondunk volt a hét végén, hogy a harmadik helyre egyáltalán nem számítottam, de persze nagyon örülök neki.”

BF Goodrich-kupa, az ob 2. futama (duplaszorzós)
Abszolút végeredmény:
1. Gál István, Oroszlán Tibor (Art Off Road SE, G.
Baba Proto Evo2) 6:12:01,
2. Liszi, Tóth d. (4×4 Off Road Club, Mitsubishi
Pajero) 28:00 perc hátrány,
3. Szalay, Bunkoczi (4×4 Off Road Club, Opel
Frontera) 31:29 p h.,
4. Zapetal, Janacek (cseh, Suzuki Jimny) 38:24 p h.,
5. Murczin, Andó (3. D. Racing, Mitsubishi Revo) 39:43 p h.,
6. Kéry, Szegedi (Premier Motorsport, Land Rover Discovery) 56:50 p h.

Az ob állása 2 verseny után:
1. Gál István, Oroszlán Tibor 60 pont,
2. Szalay, Bunkoczi 39 pont
3. Liszi, Tóth D. 38 pont
4. Murczin, Andó 23 pont
5. Kéry, Szegedi 16 pont
6. Horváth B., Tóth Gy. 14 pont

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE DIADALMAS LEZÁRÁSA LAC ROSE-NÁL
A 16. Africa Eco Race látványos módon ért véget a Lac Rose ikonikus partjánál, folytatva Thierry Sabine által ihletett afrikai rally hagyományát. A szimbolikus utolsó szakaszon a versenyzők a tengerparton haladtak végig, tömeges rajtokkal egymást követő hullámokban (a végső eredményeket már az előző napi, Mpal szakasz vége lezárta). A célba érkezőket lelkes tömeg fogadta, ünnepelve […]
Olvasd tovább
2025-01-14
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE GYŐZTESEI
Az Africa Eco Race újabb izgalmas különlegessége: A 11. szakasz a mezőnyt Szenegálba vezeti, ahol egy egyedülálló speciális szakasz vár rájuk a szahéli szavannán. Ez a szakasz várhatóan döntő lesz a végső eredmények szempontjából. A homokos terep egy szafarihoz hasonló élményt nyújt, tele kihívásokkal, amelyek a baobabok és akáciák között kanyarog. A mauritániai szakaszokhoz képest […]
Olvasd tovább
2025-01-13
AFRICA ECO RACE – TIZEDIK SZAKASZ: CERUTTI MEGNYERI AZ UTOLSÓ MAURITÁN SZAKASZT, ÉS 9 MÁSODPERCRE CSÖKKENTI HÁTRÁNYÁT!
A 10. szakasz Nouakchottba, Mauritánia fővárosába vezette a versenyzőket, ahol az ország utolsó speciális szakaszát teljesítették. A nap teljes hossza 474 km volt, ebből 409 km volt időmérő szakasz. Az útvonal nehéz navigációs kihívásokkal és rengeteg homokkal várta a résztvevőket, a dűnék már a szakasz első kilométerein megjelentek. Homokos ösvények vezettek az Africa Eco Race […]
Olvasd tovább
2025-01-13