Az utolsó elõtti napig remekül helyt állt a technika Szalay Balázsék alatt, ám az utolsó gyorsaságikon az Opel Antara RR – ugyan továbbra is pokoli gyors volt – de néhányszor alaposan megtréfálta a Szalay Dakar Team versenyzõit. Ennek ellenére a páros befutott a balatonfüredi célba, pontosabban lendületbõl felgurult a dobogóra, majd onnan Kis Sándorék húzták el. Ami lényeges: a csapat célba ért és a jelenlegi eredmények alapján a 14. helyen zárta az eseményt. A mezõny egyébként a jutsapusztai lõtér környékén kijelölt 155 km-t tette meg a befejezõ napot, csak éppen visszafelé. Szalay Balázs a következõket mondta a balatonfüredi befutónál:
„Alig néhány száz méterrel a cél elõtt leállt a versenyautónk motorja. Szerencsére az idõmérõ egy lejtõ aljában volt, de így is a nézõk lökték be az autót, majd átgurultunk a ponton – mondta Szalay Balázs. – Van ilyen, fõképpen egy ilyen nehéz versenyen elõfordul, hogy problémák adódnak. Ennek ellenére nagyon boldog vagyok, hogy itt vagyunk a célban és befejeztük a versenyt. Beszélgettem a versenyzõtársaimmal és úgy érzem: jó versenyt rendeztünk. Ezt a következtetést abból vontam, le, hogy még a kamionosok is dicsérték a Közép-Európa-ralit, ami nagy szó.”
Az autósok viadalát pazar véghajrával a spanyol Carlos Sainz nyerte, aki végül is a 18 másodperces elõnyét kettõ perc fölé tornázta (2’01”) a francia Stephan Peterhansellel szemben. A harmadik helyen a német Depping, Gottschalk duó zárt. A legjobb magyar egység a Kis Sándor lett 13. helyével, Czeglédi Péterrel az oldalán. Szalay Balázsék a 14. helyen zártak, de ha megkapják idõbüntetésüket vélhetõen egy hellyel hátrébb csúsznak majd. A regionális MOL Dakar Team horvát kettõse a Saskin, Frcko páros 47-ként zárt. A befutó jelenetét valószínûleg Peterhansel mutatta be, aki le akart futni a fotósokhoz, de lehet, hogy megirigyelve a most negyedik Luc Alphand korábbi lesikló sikereit valósággal leszánkázott a céldobogóról levezetõ rámpán. Nagy tapsot kapott! Meg néhány kék foltot.
A motorosoknál a francia David Casteu gyõzött a chilei Francisco Lopez és a mezõny egyetlen fekete versenyzõje, a francia Alain Duclos elõtt. A legjobb magyar motoros a 30. helyen célba érkezõ Nagy Péter lett. A kétszeres Dakar-gyõztes Cyril Despres az ötödik helyen végzett. A Mol Dakar Team versenyzõje, a romániai Gyenes Emáuel a 11. helyen fejezte be a Közép-Európa-ralit.
A kamionosoknál a holland Stacey, a belga Chevaillier és a szintén holland Der Kinderen MAN-je nyerte a kis-Dakart. A legjobb magyar egység, a Szaller, Pocsik, Csitári trió lett 9. helyével. A Szalay Dakar Team egysége a Darázsi, Bahor, Kis hármas a 10. helyen futott be és hatalmas ünneplést csaptak a céldobogó mellett.
A quad kategóriában a francia Hubert Deltriau (Polaris) gyõzött. A magyarok közül a 6. Mészöly Tamás fejezte be a legelõkelõbb helyen a Central Europe Rally-t.