LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Csapatfõnökként is maximalista

A tizedik Dakar-ralijára készülõ Szalay Balázs nemcsak versenyzõként, csapatfõnökként is maximalista – ez derült ki a csütörtöki sajtótájékoztatón, amelyen a regionális MOL Dakar Team összes tagja képviseltette magát a Mammut2 bevásárlóközpontban.

A csapat színeiben az idén négy motorversenyzõ áll rajthoz a Dakar-ralin: a már jól ismert szlovák Jaroslav Katrinak mellett (akinek a kilencedik hely a legjobbja) szerephez jut a tavaly debütáló romániai Gyenes Emanuel, az újonc szerbiai Sagmeister Gábor, valamint Varga Ákos, aki egy év kihagyás után tér vissza újra a Szaharába.

Az eddig kétszer induló és mindkétszer célba érõ Varga a 2006-os verseny után megfogadta: többé nem áll rajthoz a Dakaron, a szíve azonban visszahúzta, mint mondta: ,,Itthon lenni még rosszabb, ráadásul ilyen hosszú idõ után az ember már csak a szépre emlékszik…”

A csapat motorosaival kapcsolatban Szalay azt a célt tûzte ki, hogy lehetõleg mindenki javítson az eddigi legjobb pozícióján – illetve az újonc szerbiai versenyzõ teljesítse a 9273 kilométeres versenytávot. Nem lesz könnyû.

„A Dakaron mindig az adott nap a legnehezebb, mindig arra kell a legjobban koncentrálni – mondta Szalay. – Nem kételkedem benne, hogy ez a januári viadalon sem lesz másképp. S hogy mi visz vissza újra meg újra a sivatagba? Hogy amikor túl vagyunk a Dakaron, néhány hét elteltével már teljesen másképp látunk mindent, valahogy megszépülnek az események.”

A MOL Dakar Team autós párosa a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettõs, amelynek feltett szándéka, hogy a legjobb húsz között végez a január 5-én Lisszabonból rajtoló 30. Dakar-ralin. Mindez könnyûnek egyáltalán nem mondható feladat, lévén a 2008-as sivatagi show az utóbbi évek legnehezebbike lesz – hogy mást ne említsünk, 1500 kilométerrel hosszabb lesz a szelektív szakaszok össztávja, mint legutóbb.

„Ez a verseny számomra abból a szempontból rosszabb lesz, mint az elsõ, hogy öt évvel ezelõtt még nem tudtam, mitõl kell tartani, most pedig már tudom… – mondta Bunkoczi László, aki eddig négy alkalommal ért célba Szalayval a világ legnehezebb terepraliversenyén. – Azt mondják, ez lesz minden idõk egyik legnehezebb Dakarja, és ez ad némi okot az izgalomra. Pláne úgy, hogy mi elhatároztuk, gyorsan fogunk menni. Márpedig nehéz a Dakaron gyorsan menni… Nos, ez eléggé érdekes lesz.”

A csapatnak ezúttal is a Darázsi Zsolt vezette versenykamion nyújt biztos hátteret a pályán – az MAN legénysége ezúttal új navigátorral, a hazánkban rendkívül tapasztalt navigátornak számító Tóth Györggyel bõvült.
„Fontos a versenyzés, de a lényeg az, hogy mindig ott tudjunk lenni hátvédként Balázsék mögött” – mondta Darázsi, akinek a legjobb részeredménye egy negyedik hely, a legjobb összetettbeli helyezése pedig egy 16. hely.

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE DIADALMAS LEZÁRÁSA LAC ROSE-NÁL
A 16. Africa Eco Race látványos módon ért véget a Lac Rose ikonikus partjánál, folytatva Thierry Sabine által ihletett afrikai rally hagyományát. A szimbolikus utolsó szakaszon a versenyzők a tengerparton haladtak végig, tömeges rajtokkal egymást követő hullámokban (a végső eredményeket már az előző napi, Mpal szakasz vége lezárta). A célba érkezőket lelkes tömeg fogadta, ünnepelve […]
Olvasd tovább
2025-01-14
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE GYŐZTESEI
Az Africa Eco Race újabb izgalmas különlegessége: A 11. szakasz a mezőnyt Szenegálba vezeti, ahol egy egyedülálló speciális szakasz vár rájuk a szahéli szavannán. Ez a szakasz várhatóan döntő lesz a végső eredmények szempontjából. A homokos terep egy szafarihoz hasonló élményt nyújt, tele kihívásokkal, amelyek a baobabok és akáciák között kanyarog. A mauritániai szakaszokhoz képest […]
Olvasd tovább
2025-01-13
AFRICA ECO RACE – TIZEDIK SZAKASZ: CERUTTI MEGNYERI AZ UTOLSÓ MAURITÁN SZAKASZT, ÉS 9 MÁSODPERCRE CSÖKKENTI HÁTRÁNYÁT!
A 10. szakasz Nouakchottba, Mauritánia fővárosába vezette a versenyzőket, ahol az ország utolsó speciális szakaszát teljesítették. A nap teljes hossza 474 km volt, ebből 409 km volt időmérő szakasz. Az útvonal nehéz navigációs kihívásokkal és rengeteg homokkal várta a résztvevőket, a dűnék már a szakasz első kilométerein megjelentek. Homokos ösvények vezettek az Africa Eco Race […]
Olvasd tovább
2025-01-13