A Dakarnak megvan a maga izgalmas és megható történet-tárháza. Hisz erre is hivatott. Ezek közt vannak történetek,melyek meglepõek és mosolyt csalnak arcunkra, olyanok melyek egy más világba kalauzolnak el, de néha el is szomoríthatnak. A 2006-os Dakar rendkívül változatos volt, a nap nyertese másnapra az utolsó helyre is visszacsúszhatott, épp ezért nem elfelejtendõ, hogy a Dakar elsõdleges követelménye az állóképesség. Ez pontosan az a minõség, amit a nyertesek már megszokhattak.
A 2006-os Dakar sportsikereit nagyban köszönheti szabálybeli módosításoknak. A Dakar lelkületét tisztelõ és jutalmazó navigáció messze a többi felett állt. A 2007-es kiadás elõkészületeinél ugyanezekre a szükséges irányvonalakra fogunk fókuszálni. A karaván résztvevõi számára a közös nevezõ továbbra is a kalandvágy lesz, Mauritánia pedig tökéletes helyszín efféle kalandokhoz. Épp ezért további, mélységeiben való felfedezése és a még “ismeretlen” területek feltérképezése szinte már kötelesség.
Sajnálatos módon a 2006-os Dakarnak megvolt a szomorú oldala is. Az azt jellemzõ tragikus balesetek tovább ösztökélnek, hogy továbbra se adjuk fel erõfeszítéseinket. A biztonság több, mint prioritás, inkább rögeszme. A már most elengedhetetlen eszközök következõ évre még nagyobb hangsúlyt kapnak majd. Nem szabad letennünk róla, hogy versenyzõink épségéért továbbra is harcoljunk, mindezen túl a helyi lakosok épségéért is. A veszély elleni harcot továbbra sem adhatjuk fel, mind a versenyzõkre, de fõleg a helyi lakosságra való tekintettel.
Legyen az partnereink, az intézményi vezetõség vagy a közönség érdeme, az afrikaiak lelkesedése a ralira való készülõdés alatt sem hagy alább. A mi feladatunk, hogy erre a szükségletre válaszoljunk, kellõ odafigyeléssel. A munka tehát folytatódik. A kaland is.
Etienne Lavigne
Dakar Igazgató
A DAKARBA VEZETÕ ÚT…
AZ ÚJ NAPTÁR
2007 Január 3-4 : Adminisztratív ellenõrzés és technikai átvétel
2007 Január 5 de. : Adminisztratív ellenõrzés és technikai átvétel
2007 Január 5 du. : Útbaigazítás
2007 Január 5 este : Versenyzõk útbaigaztása
2007 Január 6-20 : Áthaladás Portugálián, Spanyolországon, Marokkón, Mauritánián, Malin és Szenegálon.
2007 Január 21 : Befejezés – Díjkiosztó – Délutáni ünnepség
PORTUGÁLIA
Egy várva várt összejövetel
Az elsõ portugáliai Dakar élmény nagy megbecsülést vívott ki magának, mind a rally versenyzõk, szervezõk és a tévénézõk részérõl. Az érintett felekkel való beszélgetések után gyorsan és egyhangúan eldõlt, hogy a verseny visszatér Lisszabonba. A fehér város, minõségi sztenderdjeinek köszönhetõen, természetesen alkalmasnak találtatott a Dakar fogadására, a lakosok lelkesedése pedig felülmúlhatatlan volt. A Portugáliában eltöltött napok ismét kellõ bemelegítésül szolgálnak majd az Afrikába való átkeléshez.
Sport szemszögbõl nézve a dolgot, Portugália és versenyzõi képviselete lenyûgözõnek találtatott a 2006os ralin. Sousa autó kategóriában, Faria és Rodrigues pedig motoron vegyítettek látványosságot és a teljesítményt a rendkívüli rali viadalokon. Ezt megint megnéznénk!
MAROKKÓ – MAURITÁNIA
Ezernyi part
Kellõ átmenetként szolgálván az afrikai kihívásokhoz, Marokkó tele van különbözõ terepekkel, amilyenekre a versenyzõk a verseny további részében számíthatnak. A marokkói sivatag adottságait jobban szemügyre véve a beiktatott szelektívek jelentõs állóképességet követelnek majd a versenyzõktõl. A mauritániai rész hosszabb lesz, mint tavaly, melynek az átkelõk jelentõs részét alkotják majd. A szabályozásbeli változások, melyek 2006-ban igen hasznosnak bizonyultak, ismét útjának eresztik a navigációs hajlammal is megáldott legtehetségesebb amatõröket, hogy profi ellenfeleiket „zaklathassák” a pályán.
MALI – SZENEGÁL
Változó, kanyargós út áll elõttünk…
A versenyzõk számára belépni fekete Afrikába a vezetés és utazás élvezetét ötvözi, ahol helybéliekkel is találkozhatnak. Az összekötõ szakaszokon, verseny közben és a táborhelyen egyaránt, az általános légkör az elõttük álló tereppel egyidejûleg változik. Bár a tengerpartot hátrahagyhatják a versenyzõk, a nehézségekkel meg kell küzdeniük. Errõl az iránybeli változások kellõképp gondoskodnak. A kontraszt szemmel láthatóan is hatalmas, hisz a program szerint az út sûrû trópusi erdõkön, gázlókon és kanyargó szlalomokon keresztül vezet majd.
DAKAR
Teranga
A versenyzõk többsége számára a teljesítmény szimbólumaként élõ szenegáli fõváros minden egyes érkezéskor a terangai eszmét tükrözi, mely az ország szívbõl jövõ vendégszeretetét helyezi elõtérbe. A Lac Rose melletti szakasz már tradícióvá vált, a nyertes számára hatalmas tekintéllyel bír, avagy döntõ lehet a végsõ rangsorolásban.
BIZTONSÁG: EGY ÁLLANDÓ RÖGESZME
A Dakar, a rettenthetetlen kontinens szívében zajló egyedi kaland, rendszeresen akadályba ütközik. A verseny alatti folyamatos lelkesedés az afrikaiak rali iránti szeretetét tükrözi. A Dakar Malin, Guineában és Szenegálban, mérhetetlen szenvedélyt vélt ki. A versenyzõk és nézõk biztonsága érdekében folytatott törekvések nem hagynak alább. Az elõzõ évek intézkedéseit folytatjuk és erõsítjük 2007-ben, még több figyelmet irányítva a legveszélyesebb helyzetekre.
A biztonság terén szükséges intézkedések leginkább a veszélyfelismerés és a felhasznált készlet alkalmazására való odafigyelésre összpontosítanak majd. E téren tehát a biztonság szövetségese az elõre való gondolkodás.
Megelõzés és biztonsági terv
Az elsõ lépés a balesetveszélyes helyszínek térképre vetése lesz, szakaszról szakaszra, a rali által érintett országok hatóságainak közremûködésével. A mértékeket a felismert helyzetek és a veszély pontos analízise szabják majd meg.
A helyi hatóságok tudatosságának növelése a rally veszélyhelyzetek iránt: helyi rendõrségi hatóságok bevonása a büntetések alkalmazására, versenyzõk közti kölcsönös fegyelem, megerõsített felügyelet…
Megelõzési kampány – fõként a veszélyesnek titulált területeken – a Total-lal társulva, melynek sûrûn épített benzinkútrendszere van Malin és Szenegálban.
Verseny elõtti megelõzés. Hat jármû (három kéttagú csoport) feladata az útmenti veszélymegelõzés lesz a rally kezdete elõtti napokon. Az afrikai és európai biztonsági szakértõkbõl álló csapatok áthaladnak majd a veszélyesnek ítélt területeken. Ebben a „megelõzési akcióban” a rally kezdetekor a végsõ felderítést végzõ jármûvek is részt vesznek majd.
Hogy a helyiek veszélytudatát növeljük, január elejétõl rádiós üzenetek lesznek hallhatóak a Radio France-on és a helyi állomásokon. Ezek a francia és helyi dialektusú üzenetek tájékoztatják majd az embereket a rallys idõpontokról, és a betartandó biztonsági mértékekrõl.
A táborhelyeken minden este „verseny-biztonsági közlönyt” osztanak majd szét minden egyes résztvevõnek.
Támogatás: a segítõ kategória minden jármûve VHF közvetítõ eszközzel lesz felszerelve, melyek segítségével a résztvevõket figyelmeztetni tudják a versenyútvonalon található esetleges veszélyekre.
Sebesség
A segédjármûvek esetében a sebességkorlátot 90km/h-nál húzták meg kamionok részére, autók esetében ez 120 km/h. A szervezõk fenntartják a módosítás jogát egyes veszélyesnek ítélt szakasz esetében.
A sebességhatár falukban 50 km/h marad, de ez is csökkenthetõ 30km/h-ra a veszély mértékétõl függõen.
Sebességfigyelõk, melyek segéd jármûvekbe és versenyjármûvekbe is egyaránt beszerelhetõk, elterjedtebbek lesznek a 2007-es évben. A sebességhatár betartásáért felelõs személyzet száma megduplázódik. A sebességhatárok a sajtó és szervezõi jármûvekre is vonatkoznak.
Versenyzõk helymeghatározása
A 2005-ben csak egyes jármûveken tesztelt és 2006-ban minden versenyzõ esetében alkalmazott Iritrack rendszer rendkívül hatásosnak bizonyult, fõként a balesetekhez igyekvõ elsõsegély érkezési idejét csökkenti le.
A helyezetek szatellites meghatározása a versenyközpontot abban segíti, hogy a legfrissebb információt szerezhesse a verseny állásáról, és külön minden jármû pozíciójáról.
Az Iritrack egy figyelmeztetõ rendszerrel (sokk vagy hosszú leállás után). Ez úton a versenyközpont kapcsolatba tud lépni a bajba jutott versenyzõvel, és gyors segítséget tud nyújtani.
Az Iritrack arra is rendkívül hasznos kommunikációs eszköz, hogy a www.dakar.com weboldalon követhessük segítségével a versenyt. A rendszert személyes weboldalak is használhatják.
Elõzési figyelmeztetés
A minden versenyzõ számára kötelezõ Sentinel rendszer arra hivatott, hogy az autósokat, motorosokat és kamionosokat figyelmeztesse, hogy alkalomadtán az elõzést megkönnyítse a másik számára. Nyílt terepen 150 méteres körzetben digitálisan jelez a rendszer a céljármûnek. A vezetõt fény és/vagy hangszignál figyelmezteti. A Sentinel baleset vagy észrevétlen eltûnés esetén erõs vészjelzõt aktivizál. A körzetbe érkezõ összes jármûvet ez figyelmezteti fény és/vagy hangjelzéssel.
Orvosi
Ahogy 2006-ban is, egyes CP csoportok orvosi lehetõséggel is bírnak majd. Az orvosok jelenléte az ellenõrzõpontoknál a versenyzõk állapotának felmérésében segít, hogy bizonyos baleseteket könnyebben elkerülhessenek.
Rendelkezésre áll: 50 személy, 1 teljesen felszerelt Területi Kórház (radiológia, mûtõszoba, stb.), 3 helikopter, 13 orvosilag felszerelt jármû, és 1 keresõ repülõgép
Vizsgálatok: Az IMF által bevezetett új szabályzat szerint a motoros versenyzõknek sportdoktorok általi vizsgálaton kell átmenniük. Az érvényes orvosi engedélyhez szükséges egy stressz teszt és egy echókardiográfia is.
Megelõzés a falvakban
A rally veszélyes övezeteinek területén belüli iskolákban megelõzõ kampányt indítanak a verseny elõtt egy hónappal.
A veszélyes övezetekben 15,000 képregényt osztottak szét és fognak a jövõben is szétosztani.
– tanároknak
a falu vezetõinek
helyi tekintélyeknek
a verseny útvonalának körzetében élõ embereknek
SPORTSZEMPONTOK
A 2006-os szabályzatbeli változások elfogadását követõ Dakar tájékoztató a verseny résztvevõinek kívánságait tükrözte. Értékéhez híven, a rally – avagy a harc – a közönség igényeit is kielégíti majd, a helyzet hirtelen változásai örömet okozhatnak egyeseknek, nem beszélve a versenyzõk, köztük az amatõrök igényeirõl, akik ezennel is bizonyíthatják rátermettségüket. A navigációra helyezett hangsúly is hozzásegít majd a profik és amatõr versenyzõk közti egyensúly javításához. Ez az alapelv lesz tehát a 2007-es Dakar legfõbb motívuma.
Navigáció
A „csendes” GPS. A GPS képernyõje nem jelzi majd az kijelölt pályáról való letérést, vagy a követendõ útvonalat. Feladata ezen túl csupán az alapértelmezett funkciója, azaz az iránytû lesz.
Rejtett Iránypontok (WPM). Lesznek bizonyos kötelezõ iránypontok, melyek csak 3 kilométeres körzeten belül jelennek meg a GPS kijelzõjén. Csak akkor jutnak el a versenyzõk e pontokhoz, ha az útikönyvben feltüntetett jelzéseket követik.
A feloldó kód aktiválása, mely büntetést von maga után, láthatóvá teszi az eltévedt versenyzõk számára a WPM-eket, CP-ket, a falvak ki- és belépési pontjait, és ennek segítségével megjeleníthetik a GPS képernyõn a követendõ irányt is. A kód használata büntetést von maga után, de versenybõl való kizáráshoz is vezethet.
Profik és amatõrök – egyenrangúság
A vezetõség tervei között szerepel egy vagy két olyan szakasz, melyet a versenyzõk kisegítõjármûvek nélkül tesznek majd meg. A versenyzõk csupán egymás segítségére támaszkodhatnak, ezáltal az amatõrök és profik közti különbség jelentõsen csökken.
Kategóriák
Összpontosítás 450 cm3-s kategóriára. A 450cm3-nél kisebb motorok számára a bónusz négyszeresére nõ. A szervezõk napi rangsort is felállítanak majd.
Motorosok részére a rendkívül gyors szakaszok sebességkorlátja 160 km/h.
Motoros kategória felülvizsgálata. Csupán két kategóriában versenyeznek majd a motorosok. A „Maraton” kategória magába foglalja mindazon motorokat, melyek a gyári modellekhez viszonyítva semmilyen vagy csak minimális módosításon estek át. Prototípus motorok, avagy azok melyekhez jelentõsen hozzányúltak, a „Szuper Gyártmány” kategóriába tartoznak.
A DAKAR ÉRTÉKEI
Az egyik részrõl motorok, autók és kamionok. A másik szemszögbõl pedig Afrika a falvaival, erdeivel és a Szaharával. Megjelenésre az ellentétek döbbenete, a valóságban pedig egy avant-garde fogalom. A Dakar egy olyan inspiráció szüleménye, mely két külön világot állít egymás mellé, és engedi egy különös viszony kialakulását. A felszín csupán egy sportkalandot láttat, míg a rétegekben ott lapul egy másfajta jelentés. A kaland íze és egy félreértelmezett kontinens felfedezése hozta létre a lenyûgözõ és érzelem-gyártó gépezetet.
A 28-éves közös múltra visszatekintõ Afrika és Dakar rali megérett a feladatra. Ezentúl nem kifinomult érzelmek ütközete, hanem felnõtt társak kölcsönössége, ahol a napirend az élvezetek és az együttes munka ötvözete. A Dakar elõrehaladt és megtalálta helyét egy mai modern Afrikában.
Véget nem érõ felfedezés
Afrika hatalmas, de mindenek elõtt változatos felszínnel rendelkezik. A Dakar 1979 óta folyamatosan kutatja, vizsgálja, történeteket írván az érintett országokról. A rali öröksége a számos állandó ’horgonyzóhely’, melyek az esemény összekötõivé váltak. Mint jelentõs afrikai fõváros és a Dakar események legtöbbjének végpontja, Dakar szimbólum értékûvé nõtte ki magát. Az algériai élmény megpecsételte a ralit, melyet Marokkó követett, hol a Dakar úgyszintén rendkívüli vendégszeretetnek örvendett. Mauritánia pedig, Malival együtt, „elkerülhetetlen” szakasszá fejlõdtek. Számos alkalommal gyõzött a kíváncsiság a Dakar felett, és más országok felé kormányozta a Dakart a megszokott útvonalról. Az 53 afrikai állam közül a Dakar már 21-be ellátogatott.
Együttmûködés
Az útvonal elõkészítésétõl a teljes rali perspektíva kialakításáig az afrikai partnerek bevonták magukat az A.S.O. által végzett munkálatokba. A döntéshozási folyamatba így a területet legjobban ismerõk is be lettek vonva, beleértve a folyamat minden egyes részét. Az együttmûködõ infrastruktúra szíve tehát a Dakar érintette országok által felállított nemzeti küldöttség.
Ez a küldöttség bír az utolsó szó jogával, mielõtt a rali áthaladhatna az adott országon, természetesen tisztelvén a Dakar és az érintett országok közt létrejött szabálykódex pontjait.
A végtelen szenvedély
A Dakar hatásai az érintett országokra a pénzügyi haszonban is jelen van, igaz, a nyereség nem csupán itt jelenik meg. Fõbb sportesemény lévén, fõként egyedi mûfajából adódóan is, a világon legjelentõsebb rali viadalnak megvan a saját média arculata, melybõl az országok ezúton is hasznot húzhatnak.
A média-lefedettség érdekfeszítõ, mivel az érintett országok kaphatók a jeles eseményre. A jelen politikai helyzettõl, egészségügyi problémáktól és szárazság fenyegetésétõl elvonatkoztatván az efféle média-lefedettség révén a Dakar a helyzet egy könnyedebb megjelenítését kínálja. A földrajzi és kulturális hangsúly egy biztosabb és pozitívabb Afrika képét tárja elénk.
Afrika üzenete
A rali európai sikerének egyik nyilvánvaló titka az egzotikum, igaz, a Dakar az afrikai populációt is magával ragadja. A hatás természetesen nem ugyanaz, és a „felfedezés” érzése is külön szintekre épül, mégis, az afrikaiak egy húron pendülnek az esemény menetével.
Afrika védelme
A Dakar az „együttélés” bizonyos mozzanatát is védelmezi. Az Afrikában már 28 éve vendégeskedõ rali elhivatott, hogy ezt a kincset továbbra is megõrizhesse, és elismertesse önmagát, mint arra érdemes alanyt. Ebben az értelemben véve elsõdleges célja, hogy az esemény lezajlásának idejére a lakosság számára teljes körû biztonságot nyújtson. A veszélyt mindig számításba véve, mind a rendezõk, mind a versenyzõk részérõl, kötelességünk, hogy továbbra is kövessük ezt az irányvonalat, erõfeszítéseink e téren nem szûnnek.
A környezet megóvása
Afrika védelme egyet jelent környezetének megóvásával. Ezért kiemelt hangsúlyt helyezünk a „törékenynek” nevezhetõ területek megóvására a pályák kiépítése alatt.
ACTIONS DAKAR – ÁLLANDÓ SZOLIDARITÁS
2002 szeptembere óta az A.S.O. és a SOS SAHEL folyamatosan együttmûködnek, a Nyugat-Afrika környezetének megóvása program keretein belül. Közvetlenül helyi kezdeményezésekre támaszkodva megalapult az Actions Dakar a Louga régióban, melynek központja Szenegál lett. A különbözõ tevékenységek között megjelenik a hulladék ügy kezelése, a természetes források (ültetvényesek, termények védelme, …) vagy a fiatal generáció iskolai nevelésének ügyei. A három évi gyümölcsözõ együttmûködés eredményeképp ez évben újabb három évre hosszabbították meg együttmûködésüket.
Actions Dakar mutatók Az emberek környezeti tájékozottsága
186,000 ember, 65 projekt 953 tag részesült természetes erõforrás-menedzsment képzésben
€600,000, 75%-ot az A.S.O.adományozott a 6 év alatt 25,989 gyermek és felnõtt tanítása a helyes környezeti alkalmazásokra
Termények és erdõgazdálkodási erõforrások védelme és fokozása
1,208 melegház építése – 888 ha szántóföld védelme
21,656 megmentett fa, 132,089 ültetett fa, 69 komposzter építése, 3 homokdomb helyrehozása
Egészségügyi védelem és víz higénia
62 latrina és 62 tároló meder építése – 5 medence létrehozása – 85 víztartály mûködésbe állítása
SZOLIDARITÁSBAN BÕVELKEDÕ VERSENYZÕK
A Fondacion Dakar Solidario, mely a környezõ kórházakat gyógyászati termékekkel látja el, és Daniel Balavoine által elsõként kezdeményezett kút megásása óta (beleértve a személyes projekteket is) a Dakar versenyzõk támogatják az õket vendégül látó országokat. Saját erõforrásuk révén lelkesen segítenek Afrikának.
A DAKAR SZÁMOKBAN
1979óta mintegy 13 000 férfi és nõ vett részt a Dakaron
Egy kontinens, Afrika átszelése (21 különálló ország átlépése, 28-féleképp)
Átlag évi 715 jármû vesz részt (minden kategóriát beleértve):
475 verseny jármû: 230 motor, 175 autó, 70 kamion
240 segéd jármû
A Dakar egy mindenki számára nyitott verseny, legyen az profi (20%) avagy amatõr (80%)
Hatalmas létszámú tömegeket vonzó esemény: 40% újdonsült motoros, és 20% autós résztvevõ minden évben
A világ négy szegletébõl érkeznek versenyzõk; 42 nemzet képviselete 2006-ban: 70% külföldi és 30 % francia résztvevõ
A DAKAR ÉS A SAJTÓ
550 újságíró (írott sajtó, rádió, fotók) mintegy 300 media képviselete a verseny elején és végén
140 újságíró (írott sajtó, rádió, fotók) az rali teljes idején
26 percnyi fizetett híradás news az ASO (Sierra) csapat által, melyet a világban szétküldenek
580 órányi tv sugárzás 178 országban. Több mint 150 millió nézõ Európa szerte
38 milló olvasott oldal a www.dakar.com honlapon egy hónapon belül, 2,3 millió egyedi látogató a francia, spanyol, angol és portugál weboldalakon.
A SPORT ÉVE AZ A.S.O.-VAL
Sportesemények teljes körû megoldásainak szervezõje
Mint a Tour de France-t, a Párizs-Roubaix-t és számos más klasszikust is, a Párizsi Nemzetközi Maratont, a Francia Szabadtéri Golftornát és a Dakar-t úgyszintén az Amaury Sport Szervezet rendezte.
A.S.O., név, mely garancia a sportesemények szakértelmére; egy dinamikus cég, melynek tagjai egy közös célt szolgálnak: magas szintû, közkedvelt és a sportetikát tisztelõ sportesemények szervezését.