Néhány hete még az a hír tartotta lázban a terepralis társadalmat, hogy az Angolai Autósport Szövetségből kiszivárgott információk szerint az ország készen áll arra, hogy akár már jövőre vendégül lássa a Dakar-mezőnyt. A szövetség még a lehetséges útvonalról is közzétett egy térképet, amely Angolát, Namíbiát, Botswanát és Dél-Afrikát sejtette lehetséges helyszínként.
Ám miközben ez is egy remek opciónak tűnik (s miközben a mezőny már évek óta hajtogatja, hogy szívesen visszatérne a fekete kontinensre), a napokban már arról szóltak a hírek, hogy Szaúd-Arábiába viszik a világ leghosszabb és legnehezebb terepversenyét. Legalábbis ez is egy lehetőségként jelent meg a a mértékadó rallyraidnetwork.com weboldalon.
S hogy miből fakad az egész?
Abból, hogy a Dakart szervező ASO köztudomásúlag már az idén is nagyon nehéz helyzetben volt, hiszen miután egymás után léptek vissza a szervező országok, végül kénytelen volt egyetlen országként Peruban megrendezni a viadalt. Minden idők egyik legnehezebb versenye volt, ám sokan kritizálták a rendezőket, hiszen korábban sohasem fordult elő, hogy mindössze egyetlen ország adjon otthont a viadalnak. A Szaúd-Arábiáról szóló hírek nem jelentenek újdonságot, időről időre felvetődött ez a lehetőség, ám hétfőn az egyik szaúdi pilóta posztolt egy lehetséges térképet a Dakar 2020-as útvonaláról, sőt, azzal az információval egészítette ki, hogy az ország ötéves szerződést kötött a Dakar szervezőivel.Más források hozzátették: a Dakar-mezőny átmegy Jordániába is, s ez a két ország rendezi majd a viadalt.
Az Opel Dakar Team pilótája, Szalay Balázs az idén a 14. Dakar raliján indult, s kilencedszer ért célba, ráadásul beállítva eddigi legjobb eredményét Bunkoczi Lászlóval huszadikként teljesítette a távot az autós mezőnyben. A pilótát kérdeztük arról, belőle milyen érzéseket váltanak ki a fenti tervek?
„Megmondom őszintén, ha bármelyik terv megvalósul a kettő közül, akkor én mindenképp szeretnék rajthoz állni a következő Dakaron. Mindenki tudja rólam, hogy szeretek új országokat felfedezni, s mindkét terv nagyon vonzó. A Mentőexpedíció című filmet – amelyben a csapatunk biztosította a szervizhátteret a saját építésű Marsjáróhoz – például Jordániában forgatták, mert az a helyszín hasonlított a legjobban a Marshoz, de az eredeti terv Namíbia volt. Szóval bármelyik verzió valósul meg, lélegzetelállító helyszíneket fedezhetünk fel magunknak” – mondta Szalay Balázs.