LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Dakar blog – Bunkoczi László a negyedik napról

Peterhansel támadásba lendült, hiszen elérkezett az elsõ dûnék ideje… azért annak örülök, hogy kialakult az álom trio az elején… Peterhansel, Al attiyah Sainz… érzésem szerint Peterhansel lépéselõnyben van, hiszen az igazi dûnék még hátravannak és õ az élen áll…, a dûnesorok pedig az õ terepét jelentik…

 
Néhány dakarral a hátunk mögött már tudjuk, hogy az igazán nehéz szakaszok a rövidek… minél rövidebb, annál vészjóslóbb… 2004-ben megértünk egy alig 180 km es szelektivet, aminek a szervezõk egyszerûen csak a Hell, (pokol) nevet adták….20 óra alatt tudtuk teljesíteni… igaz akkor én még csak az elsõ Dakaromat nyûttem…

A mai nap elég rövid, azaz vészjósló volt…120 km homok, 52 km murva…Peterhanselnek 2:52 percre volt szüksége a teljesítéséhez, ami nagyjából 60 km/h…azért ez jelzi a szakasz nehézségét…

Holowczyc továbbra is fantasztikus, de érdemes figyelni a jó öreg Alfie Coxra is… motorral is többször jól szerepelt és idén elõször ütõképes autóval állt rajthoz és most az élmezõny közvetlen közelében sertepertél… mindketten eléggé megverték Robbie Gordont…

Fura volt nézni, hogy Nani Roma elég nagyot törölközött ma… elég jól megúszta.

Viszont az aggasztó, hogy nincs hir a mi Zapinkról…

Nem elbagatelizálva a jövõt a motorosoknál és a kamionosoknál egyszerüsödött az állás… A motorosoknál Despres 10 perccel vezet, míg Chagin a kamionosoknál 11 illetve 37 perccel vezet 3 nap után….ha nem hibáznak nagyot, akkor…

Holnap jön az igazi buli…homok homok hátán kis köves murvával…

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
Elkezdődött a regisztráció az AR26-ra!
A regisztrációs platform a 17. Africa Eco Race-re megnyílt.   Egy új korszak kezdődik! ✔️ Új, optimalizált időpont: 2026. január 24. – február 7.✔️ Megújult formátum – jobb ritmus, ugyanaz az intenzitás✔️ Egyszerűsített, rugalmasabb logisztika✔️ Kedvezőbb, optimalizált árstruktúra✔️ Teljesen új útvonal – új szakaszok Afrika szívében A valódi rally-raid szellemiségéhez hűen az igazi kaland esszenciáját […]
Olvasd tovább
2025-05-09
Elkezdődött az előregisztráció a 17. Africa Eco Race-re!
Az Africa Eco Race 2026 még izgalmasabb kalandot ígér. Miután előzetes hozzáférést biztosítottunk a 2025-ös kiadás versenyzőinek, most elérkezett az idő, hogy a szélesebb közönség számára is megnyissuk az előregisztrációt. 🚨 Figyelem! A helyek száma erősen korlátozott, és néhány kategória már majdnem betelt! IRÁNY 2026: EGY ÚJ KORSZAK KEZDETE Sok újítás a 17. Africa Eco […]
Olvasd tovább
2025-02-18
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE DIADALMAS LEZÁRÁSA LAC ROSE-NÁL
A 16. Africa Eco Race látványos módon ért véget a Lac Rose ikonikus partjánál, folytatva Thierry Sabine által ihletett afrikai rally hagyományát. A szimbolikus utolsó szakaszon a versenyzők a tengerparton haladtak végig, tömeges rajtokkal egymást követő hullámokban (a végső eredményeket már az előző napi, Mpal szakasz vége lezárta). A célba érkezőket lelkes tömeg fogadta, ünnepelve […]
Olvasd tovább
2025-01-14