Ha nem autóversenyen lenne az ember, azt is mondhatnánk hogy a sivatagban éjszakázni nagy élmény… sötétben azonban ott minden más, és ráadásul még másnak is látszik… tegnap éjjel sokan maradtak kint a sivatagban, ezért a szervezõk kicsit késleletették a mai rajtot… Végül is Zapi is beért a célba… volt gondja, de beért.

Csúnya nap várt a fiatalságra ma az Atacamában…

Hosszú évek eredménye, hogy nem összeszorult gyomorral rajtolok el a sivatagos napokon… általában mi jól megyünk homokon… Balázs nagyon jól lát a dûnék között, én meg kifejezetten élvezem a navigálást a sárga tengeren… persze nagy kihivás, de meggyõzõdésem, hogy a sivatagban menni mentális feladat is…

Lássuk tehát, mi is történt ma…

Sok sok kilométerrel a cél elõtt nyilván nem lehet olyasmit állítani, hogy érdemes beosztani kb 10 perc elõnyt… szerintem pedig Despres elkezdte… azzal a technikai háttérrel, tapasztalattal és talán az évek bölcsességével és méginkább tudat alatt, szerintem elkezdte beosztani az erejét… talán már nem akar több szakaszt nyerni, igazán gyorsan menni… gondolatban el akar jutni a pihenõ napig, onnan pedig tovább beosztani azt a 10 percet…

Chagin kolléga sem fog rohanni mostantól… 26 perc elõny elég kényelmesnek tûnik…

Az autós csapat talán más… Örülök, hogy Robbie Gordon szakaszt nyert… különös figura õ, különös keveréke a profi autóversenyzõnek és laza bohémnak… rajt elõtt bekapcsolja az iPodját, betol egy kökemény amerikai west coast zenét és tolja… ha kiadja kiadja, ha nem – hát az is elõfordul…

Peterhansel megint kicsit növelte elõnyét… a sivatag az õ világa… az a vicces, hogy mindhármuknak szurkolok.. de szurkolok az öreg Alfie Coxnak is..nem látom a listán Isabell Pattissier-t… kökemény a hölgy, aki szabadidejében szabadkézi sziklamászó világbajnok…

Mégiscsak hiányzik a Dakar… be kell ismerjem…