Aki egyszer megjárta a Dakar Rallyt, az mindig visszavágyik. És mikor valaki azt kérdezi, hogy mi a jó a Dakarban, nagyon nehéz megfogalmazni. Talán az a jó benne, hogy olyan nehéz, olyan veszélyes és olyan változatos. Mindig történik valami. De talán azért is jó, mert megtanítja az embert értékelni az apróságokat: egy üveg vizet, egy szendvicset, vagy éppen emberségre tanít, hogy mennyire fontos segíteni embertársainkon, mert valamelyik pillanatban valamelyik versenyzõtárson múlik az életünk.

Tegnap elesett David Casteu, aki sérülése miatt nem érte el a vészjelzõt és emiatt nem tudta megnyomni, hogy segítséget kérjen. A mai napon elesett Luca Manca, aki sérülései miatt szintén nem tudta megnyomni a vészjelzõ nyomógombját. De ott voltak versenyzõtársaik és azonnal segítségükre siettek, vállalva azt is, hogy ezzel akár elveszítik jó pozíciójukat a versenyben. A Dakaron mindenki megáll a másiknak, ha bajba jut. Itt mindenki tudja, hogy szükség van emberségre, a baráti segítségre. A Dakar erre is megtanít.

De hogy mi is jó a Dakarban, az nálam is napról napra változik. Mikor a Dakarra gondolok, sokszor eszembe jut, milyen jó száguldani a sivatagban, ahol nincs kontrol, nincs sebességhatár, nincsenek szabályok. Az is gyönyörû és felejthetetlen, amikor tönkremegy az ember autója, kényszerbõl ott marad a sivatag közepén és ott éjszakázik. A legcsodálatosabb égbolt a sivatag felett van, mivel a sivatagban uralkodó sötétség miatt az égbolton az összes csillag látszik. Több millió csillag világít az éjszakában. Ilyet máshol nem nagyon lehet látni.De az is csodálatos és embert próbáló, amikor egy-egy homokdûne elõtt, amikor felnézünk rá és elképzelhetetlennek tartjuk, hogy oda fel tudunk menni az autóval, meghódítjuk, legyõzzük és a nyugodt napokon visszagondolunk rá: „Na, mi ezt is megcsináltuk!”. És még tíz másik ok is van, amiért érdemes a Dakaron elindulni.

A Dakar megváltoztatja az embereket, sokkal jobban megtanítja értékelni az apróságokat, önzetlenségre tanít, és talán nem is ismerek olyan Dakar versenyzõt, aki az elsõ Dakarja után ne akarna visszamenni. 

1996-ban Frank Papp-pal indultam, aki aztán 1998-ban visszament a Dakarra. 1998-ban Curt Le Duc-kal indultam, aki 2000-ben és 2001-benis visszament a Dakarra. 2000-ben Jakab Tamással indultam, aki 2003-ban visszatért. 2002-ben indultam Palik Lászlóval, aki 2003-ban már újra ott volt a Dakaron. 2004-ben Bunkoczi Lászlóval, aki 2005-ben megint részt vett velem a versenyen. Tehát: a Dakar felejthetetlen!