LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Dakar blog – Szalay Balázs a hatodik napról

Nem lett 10. és nem lett 52. Szinte biztos, hogy nem lesz Peterhansel tizedszer is gyõztes 2010-ben, a technika ördöge átrendezte ismét a sorrendet és a francia szupersofõr elbúcsúzhatott a gyõzelemtõl. Chagin pedig tegnapi születésnapján akkorát bulizott, hogy a mai napon 19 másodperccel elbukta az ötödik szakaszgyõzelmét. 

A tegnapi nap a Kamaz szervizkamionjába szerelt sörcsapoló berendezésen két hordó, azaz 100 liter sört csapoltak le. Valószínû, az egész tábor jól érezte magát a Cár születésnapján. Szeretném én is így ünnepelni egyik születésnapomat, mint ahogy a Kamaz-pilóta, aki idén már harmadszor tudta úgy megünnepelni a születésnapját, hogy Dakar-szakaszt nyert. És úgy gondolom, hogy megcsillant a remény is pár motoros szemében, hiszen olyan versenyzõk nyerik idén a szakaszokat a Dakaron, akik amatõrök, vagy néhány éve még amatõrök voltak, pár éve még a századik hely körül motoroztak, most pedig már szakaszgyõzelemmel büszkélkednek.Úgyhogy lehet, hogy a szerbiai magyar Saghmeister Gábor 2012-ben szakaszt nyer… a Dakaron minden lehetséges. És ez talán az olyan amatõr csapatoknak, mint a miénk is, ad egy kis reményt, hiszen az is lehet, hogy a szabályoknak köszönhetõen néhány éven belül az autósoknál is elõre kerülhet egy-két amatõr autós.

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE DIADALMAS LEZÁRÁSA LAC ROSE-NÁL
A 16. Africa Eco Race látványos módon ért véget a Lac Rose ikonikus partjánál, folytatva Thierry Sabine által ihletett afrikai rally hagyományát. A szimbolikus utolsó szakaszon a versenyzők a tengerparton haladtak végig, tömeges rajtokkal egymást követő hullámokban (a végső eredményeket már az előző napi, Mpal szakasz vége lezárta). A célba érkezőket lelkes tömeg fogadta, ünnepelve […]
Olvasd tovább
2025-01-14
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE GYŐZTESEI
Az Africa Eco Race újabb izgalmas különlegessége: A 11. szakasz a mezőnyt Szenegálba vezeti, ahol egy egyedülálló speciális szakasz vár rájuk a szahéli szavannán. Ez a szakasz várhatóan döntő lesz a végső eredmények szempontjából. A homokos terep egy szafarihoz hasonló élményt nyújt, tele kihívásokkal, amelyek a baobabok és akáciák között kanyarog. A mauritániai szakaszokhoz képest […]
Olvasd tovább
2025-01-13
AFRICA ECO RACE – TIZEDIK SZAKASZ: CERUTTI MEGNYERI AZ UTOLSÓ MAURITÁN SZAKASZT, ÉS 9 MÁSODPERCRE CSÖKKENTI HÁTRÁNYÁT!
A 10. szakasz Nouakchottba, Mauritánia fővárosába vezette a versenyzőket, ahol az ország utolsó speciális szakaszát teljesítették. A nap teljes hossza 474 km volt, ebből 409 km volt időmérő szakasz. Az útvonal nehéz navigációs kihívásokkal és rengeteg homokkal várta a résztvevőket, a dűnék már a szakasz első kilométerein megjelentek. Homokos ösvények vezettek az Africa Eco Race […]
Olvasd tovább
2025-01-13