LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Dakar Classic: Régi autók, új inspiráció

A 2021-es Dakar sok szempontból különleges lesz, az egyik azonban mindenképpen az, hogy bemutatkozik a Dakar Classic. A főversennyel párhuzamosan zajlik majd tesztjelleggel ez a verseny, amelyen a 2000-es évek előtt gyártott, versenyautók és kamionok vehetnek részt. 

„Nagyon jó kezdeményezésnek tartom a Dakar Classicot, hiszen nagyon sok olyan régi autó áll a garázsokban, ami belefér ebbe a kategóriába – mondta az Opel Dakar Team versenyzője, Szalay Balázs. – A rendezők pedig teljesen más korosztályt, régebbi versenyzőket is meg tudnak szólítani ezzel a sorozattal, amivel nőhet a mezőny létszáma, ami az utóbbi időben azért valamelyest csökkent. A 2021-es Dakarral kapcsolatban ráadásul plusz rizikót jelent a COVID-19 kérdés, hogy egyáltalán hányan adják le a nevezésüket, hiszen Szaúdiban nem olyan jó a járványhelyzet, és ugyanez igaz sajnos Afrikára is, úgyhogy szerintem az Africa Race is veszélyben van. Én személy szerint nem tervezem, hogy januárban bármelyik hosszú távú versenyen rajthoz állok a fenti kettő közül, viszont teljes erőbedobással készülünk a 2021-es szezonra és a 2022-es Dakarra.”

De visszatérve még egy kicsit a Dakar Classicra: a nyolcvanas, kilencvenes évek legendás versenygépeire még ma is sokan emlékeznek, és bár ma már nem lennének alkalmasak arra hogy az abszolút győzelemért harcoljanak, ha megfelelően karbantartották és felkészítik őket, akkor képesek lehetnek teljesíteni az embert és technikát egyaránt próbára tévő távot. 

Régóta tudjuk, a jövő gyakran merít inspirációt a múltból. A Dakar pedig mindig is tiszteletben tartotta a múltját, amelynek legendás korszaka volt a nyolcvanas évek, olyan versenygépek részvételével, amely láttán a versenyzők ma is megnyalják mind a tíz ujjukat. A Dakar Classic lehetőséget ad a versenyzőknek arra, hogy újraéljék az egykorvolt kalandokat.

Szalay Balázs hozzátette, a Classic-sorozat kiírása kapcsán elgondolkodott, hogy talán leporolhatná ő is a régi autóját, amellyel 2000-ben pályafutása során először célba ért a Dakar-ralin. 

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE DIADALMAS LEZÁRÁSA LAC ROSE-NÁL
A 16. Africa Eco Race látványos módon ért véget a Lac Rose ikonikus partjánál, folytatva Thierry Sabine által ihletett afrikai rally hagyományát. A szimbolikus utolsó szakaszon a versenyzők a tengerparton haladtak végig, tömeges rajtokkal egymást követő hullámokban (a végső eredményeket már az előző napi, Mpal szakasz vége lezárta). A célba érkezőket lelkes tömeg fogadta, ünnepelve […]
Olvasd tovább
2025-01-14
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE GYŐZTESEI
Az Africa Eco Race újabb izgalmas különlegessége: A 11. szakasz a mezőnyt Szenegálba vezeti, ahol egy egyedülálló speciális szakasz vár rájuk a szahéli szavannán. Ez a szakasz várhatóan döntő lesz a végső eredmények szempontjából. A homokos terep egy szafarihoz hasonló élményt nyújt, tele kihívásokkal, amelyek a baobabok és akáciák között kanyarog. A mauritániai szakaszokhoz képest […]
Olvasd tovább
2025-01-13
AFRICA ECO RACE – TIZEDIK SZAKASZ: CERUTTI MEGNYERI AZ UTOLSÓ MAURITÁN SZAKASZT, ÉS 9 MÁSODPERCRE CSÖKKENTI HÁTRÁNYÁT!
A 10. szakasz Nouakchottba, Mauritánia fővárosába vezette a versenyzőket, ahol az ország utolsó speciális szakaszát teljesítették. A nap teljes hossza 474 km volt, ebből 409 km volt időmérő szakasz. Az útvonal nehéz navigációs kihívásokkal és rengeteg homokkal várta a résztvevőket, a dűnék már a szakasz első kilométerein megjelentek. Homokos ösvények vezettek az Africa Eco Race […]
Olvasd tovább
2025-01-13