LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Defektek napja
Három defekt! Több, mint elég. Több, mint amennyi belefér egy ilyen szakaszon. Szalay Balázs és Bunkoczi László közelebbrõl is megismerkedett az éles marokkói sziklákkal az Africa Race harmadik szakaszán, amelyen egy ideig szenzációsan alakultak a dolgai. 
Az Opel-páros ugyanis 300 kilométernél (egy defekt dacára) utolérte az élen rajtoló Jean-Louis Schlessert, és nem csupán utolérte, hanem meg is elõzte!



„Nagyon jó érzés volt elõtte lenni, hiszen ez azt jelentette, hogy vezetünk a versenyben – mondta az Opel Mokka pilótája, Szalay Balázs, aki a célban már nem volt annyira boldog. – Nem sokkal késõbb  kaptunk még egy defektet, majd eltévedtünk, és mivel láttuk az utat, amelyen haladnunk kellene, megpróbáltunk átvágni a fák között. Csakhogy valami éles szikla kihasította az egyik kerekünket, és széttörte a felnit. Na, akkor már tényleg nagy bajban voltunk…”

Nyolcvanöt kilométer volt még a célig, és a páros attól kezdve a lyukas kerekeket cserélgette az autó bal hátulján, hogy legalább valahogyan haladni tudjon. Húsz kilométerrel a cél elõtt aztán utolérte õket a kamionos Kovács Miklós, aki adott nekik pótkereket, úgyhogy azzal értek el a végéig. 

„Mikinek köszönhetjük, hogy az autónk megúszta nagyobb sérülés nélkül, hiszen húsz kilométerrel a vége elõtt a gumi már kezdte szétverni a kocsi hátulját. Csalódott vagyok, hiszen a mezõny elejébõl a hátuljába kerültünk, de a neheze még hátravan, Dakarig sok minden történhet” – mondta Szalay. 

„Nem volt rendes dolog az égiektõl, hogy így kiszúrtak velünk, de tanultunk a hibákból és nem adjuk fel. Csoda, hogy három és fél keréken egyáltalán ki tudtunk jönni a szakaszról, nagyon rossz érzés volt kilométereken keresztül azt hallgatni, hogy a lyukas kerék veri szét az autót. De itt vagyunk, és ez a lényeg!” – tette hozzá Bunkoczi László. 




Ráadásul a szakaszon megszerzett 22. hely ellenére a páros az összetettben így is a hetedik helyen áll – az ellenfeleknek is voltak ugyanis gondjaik az elõzõ napokon. 

Nagy igazság tehát, amit Szalay mondott: hosszú még ez a verseny. A majd’ 6000 kilométernek még az egyharmadán sincs túl a mezõny. 

A kamionos Kovács Miklósék amellett, hogy segítettek Szalayéknak ezen a napon, ismét behúztak egy harmadik helyet a kategóriájukban (annak ellenére, hogy fékpedált cseréltek, kuplungot légtelenítettek és elektronikai problémát orvosoltak), így összetettben is a harmadik helyrõl várják a folytatást. 


AFRICA RACE
3. nap, Foum Zguid–Assa (össztáv: 403.9 km, ebbõl szelektív szakasz: 387.13 km). Autósok: 1. Jean Antoine Sabatier, Denis Rozand (francia, Buggy) 4:11:00, 2. Schlesser, Magnaldi (francia, Schlesser Buggy) 4:13 perc hátrány, 3. Sagirov, Moroz (kazah, Hummer) 7:59 p h., …22. Szalay Balázs, Bunkoczi László (magyar, Opel Mokka) 1:52:58 óra h. Kamionosok: 1. Elisabete Jacinto, José Marques, Marco Cochinho (portugál, MAN) 5:17:19,  Tomecek, Moravek (cseh, Tatra) 13:52 p h., 3. Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László (magyar, Scania) 28:16 p h.

Az összetettben. Autósok: 1.  Jean-Louis Schlesser, Thierry Magnaldi 10:34:27, 2. Sabatier, Rozand 28:24 p h., 3. Loomans, Driesmans (belga, Toyota Hilux) 30:34p h., …7. Szalay, Bunkoczi 2:04:48 ó h. Kamionosok: 1. Tomas Tomecek, Vojtech Moravek 12:53:38, 2. Jacinto, Marques 5:59 p h., 3. 


Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE DIADALMAS LEZÁRÁSA LAC ROSE-NÁL
A 16. Africa Eco Race látványos módon ért véget a Lac Rose ikonikus partjánál, folytatva Thierry Sabine által ihletett afrikai rally hagyományát. A szimbolikus utolsó szakaszon a versenyzők a tengerparton haladtak végig, tömeges rajtokkal egymást követő hullámokban (a végső eredményeket már az előző napi, Mpal szakasz vége lezárta). A célba érkezőket lelkes tömeg fogadta, ünnepelve […]
Olvasd tovább
2025-01-14
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE GYŐZTESEI
Az Africa Eco Race újabb izgalmas különlegessége: A 11. szakasz a mezőnyt Szenegálba vezeti, ahol egy egyedülálló speciális szakasz vár rájuk a szahéli szavannán. Ez a szakasz várhatóan döntő lesz a végső eredmények szempontjából. A homokos terep egy szafarihoz hasonló élményt nyújt, tele kihívásokkal, amelyek a baobabok és akáciák között kanyarog. A mauritániai szakaszokhoz képest […]
Olvasd tovább
2025-01-13
AFRICA ECO RACE – TIZEDIK SZAKASZ: CERUTTI MEGNYERI AZ UTOLSÓ MAURITÁN SZAKASZT, ÉS 9 MÁSODPERCRE CSÖKKENTI HÁTRÁNYÁT!
A 10. szakasz Nouakchottba, Mauritánia fővárosába vezette a versenyzőket, ahol az ország utolsó speciális szakaszát teljesítették. A nap teljes hossza 474 km volt, ebből 409 km volt időmérő szakasz. Az útvonal nehéz navigációs kihívásokkal és rengeteg homokkal várta a résztvevőket, a dűnék már a szakasz első kilométerein megjelentek. Homokos ösvények vezettek az Africa Eco Race […]
Olvasd tovább
2025-01-13