LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Dobogón végezni!

Külföldön tartják a tereprali országos bajnokság soron következõ viadalát, a Romanian Baját, amelyen természetesen rajthoz áll a Szalay Balázs, Tóth Dénes, Opel Frontera trió is. A Nagybánya környéki viadalon pénteken egy rövidke prológ lesz a penzum, szombaton és vasárnap viszont már hosszú, technikás pálya vár a mezõnyre.

Szalayék szerdán még tesztelnek egyet (a Frontera beállításait próbálgatják), utána pedig elindulnak Romániába, ahol a dobogó valamelyik fokára szeretnének felállni. Ez már csak abból a szempontból is jó lenne, hogy akkor biztosan megtartanák összetettbeli dobogós helyezésüket. (A Dakar-rali távját eddig négyszer teljesítõ pilóta jelenleg a harmadik az összetettben.)
Az úgynevezett ,,baják” nem idegenek számára, hiszen részt vett már sprintversenyen Olaszországban, Spanyolországban és Portugáliában is.
,,A efféle versenyekben az a nehézség, hogy amikor többször egymás után kell ugyanazt a pályát teljesíteni, az ember hajlamos azt hinni, hogy minden részletét ismeri – mondta Szalay. – Az igazság azonban az, hogy mivel minden körben jó néhány autó megy végig a szakaszon, a pályaviszonyok folyamatosan változnak, és olyan helyzetek adódhatnak, amikre nincs felkészülve az ember. Ráadásul körrõl körre bevállalósabban, bátrabban megyünk, ebbõl is adódhatnak veszélyes helyzetek. Persze, a romániai pályákat nem ismerem, de örülök, hogy végre alkalmam nyílik rá. Egyrészt azért, mert nagyon szeretem Erdélyt, másrészt mert ez is egy új kihívás.”

Szalay Balázs állandó navigátora, Bunkoczi László egyéb elfoglaltságai miatt ezúttal is Tóth Dénessel áll rajthoz a viadalon. Érdekesség, hogy a Mol Dakar Team képviseletében elindul a versenyen Varga Ákos, az újonnan igazolt Kátai Péter, valamint az alakulat romániai pilótája, Emanuel Gyenes is.

Az ob állása 4 verseny után
Abszolút sorrend: 1. Kis Sándor, Czeglédi Péter (RTL Motorsport Klub, Nissan Pick-Up) 63 pont, 2. Ács, Bagics (RTL Motorsport Klub, Nissan Pick-Up) 60 pont, 3. Szalay, Bunkoczi (Szalay Dakar Team, Opel Frontera) 46 pont

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE DIADALMAS LEZÁRÁSA LAC ROSE-NÁL
A 16. Africa Eco Race látványos módon ért véget a Lac Rose ikonikus partjánál, folytatva Thierry Sabine által ihletett afrikai rally hagyományát. A szimbolikus utolsó szakaszon a versenyzők a tengerparton haladtak végig, tömeges rajtokkal egymást követő hullámokban (a végső eredményeket már az előző napi, Mpal szakasz vége lezárta). A célba érkezőket lelkes tömeg fogadta, ünnepelve […]
Olvasd tovább
2025-01-14
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE GYŐZTESEI
Az Africa Eco Race újabb izgalmas különlegessége: A 11. szakasz a mezőnyt Szenegálba vezeti, ahol egy egyedülálló speciális szakasz vár rájuk a szahéli szavannán. Ez a szakasz várhatóan döntő lesz a végső eredmények szempontjából. A homokos terep egy szafarihoz hasonló élményt nyújt, tele kihívásokkal, amelyek a baobabok és akáciák között kanyarog. A mauritániai szakaszokhoz képest […]
Olvasd tovább
2025-01-13
AFRICA ECO RACE – TIZEDIK SZAKASZ: CERUTTI MEGNYERI AZ UTOLSÓ MAURITÁN SZAKASZT, ÉS 9 MÁSODPERCRE CSÖKKENTI HÁTRÁNYÁT!
A 10. szakasz Nouakchottba, Mauritánia fővárosába vezette a versenyzőket, ahol az ország utolsó speciális szakaszát teljesítették. A nap teljes hossza 474 km volt, ebből 409 km volt időmérő szakasz. Az útvonal nehéz navigációs kihívásokkal és rengeteg homokkal várta a résztvevőket, a dűnék már a szakasz első kilométerein megjelentek. Homokos ösvények vezettek az Africa Eco Race […]
Olvasd tovább
2025-01-13