Drámai végkifejlet. Így lehetne a legrövidebben összefoglalni azt, ami a tereprali országos bajnokság gyulai futamának záró napján történt. Ugye, szombat este ott fejeztük be a beszámolónkat, hogy a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettõs üldözöttbõl üldözõvé vált – egészen konkrétan azt a célt tûzte maga elé, hogy visszaelõzi, sõt, legyõzi Fazekas Károlyt a záró napon.
Ennek megfelelõen alaposan bekezdett a páros, már a délelõtti szakaszok után visszavette a vezetést, s úgy tûnt, minden a bajnoki címvédõ Szalay elképzelései szerint alakul, amikor…
„Az utolsó szakasz második kilométerénél defektet kaptunk – mondta Szalay. – Meg kellett állni kicserélni a kereket, utána pedig ámokfutás következett. Tudtam, ha nyerni akarok, állnom kell a gázon. Az egész verseny során ekkor voltunk a leggyorsabbak, úgy éreztem, tûzön-vízen átmennék a gyõzelemért. Aztán amikor beértünk a célba, azt láttuk, hogy Fazekasék és Kordáék is csak néhány másodperccel elõttünk érhettek oda, s akkor már tudtuk, megvan az elsõ hely.”
(Utóbb kiderült, Fazekaséknak elszakadt az ékszíjuk, és nem volt tartalék, úgyhogy a céltól a szervizig az Opel Dakar Team párosa húzta el az egyik legfõbb riválisát.)
Ami egyébként a napot illeti: volt most is minden, reggel az esõzések miatt csúszott a talaj, délutánra felszáradt, s felgyorsult a pálya, úgyhogy mindenféle kihívásnak meg kellett felelniük a párosoknak.
„Szerencsénk is volt, a meg persze pechünk is a defekttel de éppen emiatt volt izgalmas a vége. Nagyon örülök, hogy zsinórban harmadszor is sikerült nyernünk Gyulán, annak meg aztán pláne, hogy megerõsítettük vezetõ helyünket az összetettben” – mondta az Opel Antarával száguldó Szalay, aki az idei négybõl három futamot megnyert.
A csapat színeiben két hazai, vagyis gyulai páros is megmérette magát. Közülük nagy általánosságban a Vörös Ferenc, Boros László Attila kettõs volt a gyorsabb, részeredményeik alapján akár dobogós helyekért is küzdhettek volna, csak mindig közbejött valami. Hol defekt, hol kerítés, vasárnap meg egy árok…
„A negyedik helyért is harcolhattunk volna, és harcoltunk is. Csakhogy két kilométerrel az utolsó szakasz vége elõtt valami megdobta az autó hátulját és orral egyenesen beleestünk egy árokba. Nem tudtuk kihúzni, az eleje pedig összetört, úgyhogy sajnos nem értünk célba, de maga a verseny nagyon tetszett és az is bebizonyosodott, ha több versenyen rajthoz tudnánk állni – és jövõre ez lesz a célunk -, akkor ott lehetnénk a mezõny elejében” – mondta Vörös.
A másik magyar páros, Piskolty Tibor és Piskolty Gyõzõ viszont célba ért, méghozzá a kategória-harmadik és az abszolút hetedik pozícióban! A titok nyitja pedig az volt, hogy a pilótaként elsõ versenyét futó Piskolty megfogadta a jó tanácsokat és próbált „ésszel” autózni, persze úgy, hogy még élvezni is tudja a versenyzést.
„Rengeteget kapott az Antara ezen a hétvégén, odavertem az elejét, hátulját, sõt, a boruláskor még a tetejét is, de mindent kibírt, s elhozott minket a célig. Nagyon élveztem a versenyt, s vasárnap minden szakaszon folyamatosan javultunk, úgyhogy lenne kedvem a folytatáshoz! – mondta Piskolty Tibor.
Apáthy Zoltán és Erõs Gábor szintén azok közé tartozik, akik hosszú idõ után ültek újra versenyautóba (konkrétan az idén elõször) és egyáltalán nem bánták meg, hogy a gyulai versenyt választották: abszolút hatodikként zárták a viadalt.
„A délelõtti pályák nagyon csúszósak voltak, mi eléggé szenvedtünk is rajtuk, de ahogy száradt a talaj, egyre jobban tudtunk autózni. Fogytak elõlünk az ellenfelek, s ez minket is óvatosságra intett, de szerencsére az autónk mûszaki gond nélkül bírta végig ezt a remek hangulatú versenyt” – mondta Apáthy.
A tereprali országos bajnokság augusztus 25-28-án a Hungarian Bajával folytatódik, amelynek eredménye a sprint világkupa értékelésébe is beleszámít majd.
GYULAI VÁRFÜRDÕ-KUPA, AZ OB 4. FUTAMA, GYULA
Abszolút végeredmény (a magyar értékelésben): 1. Szalay Balázs, Bunkoczi László (Opel Dakar Team, Opel Antara RR) 3:13:12, 2. Korda, Tóth Gy. (GarZone Motorsport, Nissan Pickup) 4:02 p h., 3. Fazekas, Horn (4×4 Off Road Club, BMW X5) 1:47:31, …6 Apáthy, Erõs (Opel Dakar Team, Nissan Pickup) 36:11 p h., …7. Piskolty T., Piskolty Gy. (Opel Dakar Team, Opel Antara) 48:41 p h.