LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Egyszer fent, egyszer lent

A terv szerint nagyon hosszú lett volna a mai szelektív, 616 km-es pályát szabtak ki a rendezõk. Azonban valószínûleg az égieknek sem tetszett ez a verzió, hiszen az elmúlt hetek esõzései elmosták a pályát, így le kellett faragni a hosszából. Azért persze a megmaradt 551 km sem vehetõ félvállról, maradtak bõven technikás és gyilkos részek, amelyek egyre jobban kezdik megtizedelni a Dakar mezõnyét. Ott még azért nem tartunk, hogy sajnálni kell a játékosokat, ezért mentek õk oda, ez a Dakar és éppen ez az az érzés, amire vártak két évet.

Már a harmadik napnál tartunk, a Szalay Dakar Team háza táján azonban még mindig nincs minden rendben. Az elsõ két napon a Darázsi Zsolt vezette T4 kamion motorjával voltak igen komoly gondok, majd tegnap már a Daniel Saskin-Damir Bruner kettõs Opel Antarájával is problémák adódtak, melynek következtében a csapat szerelõi már most elérték a végkimerülés határát.

Szalay Balázs és Bunkoczi László ma is aratott, a 20. helyen értek be a célba az Opel Antara RR fedélzetén és már a Jacobacci város mellett található bivouacban vannak a szervizben. Ezzel az eredménnyel egy helyet sikerült javítani a pozíciójukon, jelenleg a 14. helyen tartózkodnak az abszolút listán.

„Tulajdonképpen jó szelektívet mentünk ma, de nehéz volt a napunk. Fõleg a motorosok és a quadosok miatt, akiket elõzgetni kellett. Kb. 50 km múlva utolértük a Palik Lacit és több mint 100 km-t autóztunk a porában, mire sikerült megelõznünk. Veszélyes manõver volt, mert majdnem egy árokban kötöttünk ki elõzés közben. – nyilatkozta az Opel pilótája – Ezután megtaláltuk a tempónkat, egy élvezetes 130 km következett, ez volt a nap legjobb része. Sajnos véget vetett neki egy hátsó deffekt, ráadásul visszaelõztek közben, így nem csak a kerékcserére szánt 5 percet veszítettük el, mert egy Buggy került elénk, akit csak a cél elõtt 10 km-rel tudtunk megelõzni. Egészen addig a porában autóztunk, többször meg is kellett állnunk, így jóval többet veszítettünk az öt percnél. A helyezésünkön így is sikerült javítanunk, nagyon örülünk a jelenlegi pozíciónknak! A táborba már gond nélkül beértünk, viszont iszonyú szélvihar van itt, óriási porfelhõ kavarog mindenhol.”

A Darázsi-Bahor-Kis MAN kamionos trióról és a másik Opel Antarával versenyzõ Saskin-Bruner párosról egyelõre nincs hírünk, õk még bent vannak a pályán.

A Palik-Darázsi kettõs 23 másodperccel megelõzve Balázsékat, a 19.  helyen futott be a szelektív céljába, ezzel megszerezték  összetettben az elõkelõ 16. helyezést. Az Szaller Zoltán vezetésével  versenyzõ RTL Motorsport szervizkamion érte el a mai legjobb magyar  helyezést, a 15. helyet. A Liszi-Fenesi páros a 33. helyen végzett. A piros Mitsubishi dolgát a rendkívül nehéz terep mellett az is  nehezítette, hogy ma is az elõle rajtoló kamionok nyomvályújával kellett megküzdenie.

A top gyári csapatok között is rendkívül kiélezett küzdelem folyt, szinte ellenõrzõpontról ellenõrzõpontra váltották egymást az élen. Az  autósok gyõztese, a katari Al-Attiyah már a 2. szakaszgyõzelmét  ünnepelheti Argentínában, ugyanúgy, mint a motoros elsõ Marc Coma. A  kamionosok között az orosz Chagin szerezte meg az elsõ helyet. A nap
vesztese talán a címvédõ motoros Cyril Despres lehet, akinek kétszer  problémája akadt a hátsó gumijával, így a tegnapi második hely után ma csak a 47. helyen ért célba, több mint 1 órás hátránnyal.

Holnap a Dakar legrövidebb etapját teszik meg versenyzõink, miközben eljutnak Jacobacciból Neuquenbe. Az össztáv 488 km, az összekötõk nélkül a nettó mért szakasz pedig 459 km hosszú lesz. No ez persze nem jelenti azt, hogy a legkönnyebb szakaszt lenne, a szervezõk mindig úgy gondolkodnak, hogy az elején bemelegítik a társaságot, aztán jön a sûrûje, a feketeleves!

A nap elején ugyanis a motorosok kezét teszi majd fõleg tönkre a durva köves talaj, majd következik a puha, homokos off-road szakasz, amit sokan kedvelnek – ilyen a mi Szalay Balázsunk is -, de többen inkább félnek tõle. Ráadásul figyelmeztetnek is a szervezõk, hogy a nagy bátorság megbosszulhatja magát, a terep rengeteg csapdát rejt. Borítékolják, hogy a rangsor a nap végére nagyot változhat!


Bunkoczi Laci benyomásai a mai versenynapról

Összetett eredmények a 3. szakasz után:

Motorok

1 COMA (ESP)                    KTM            10:31:49           

2 FRETIGNE (FRA)             YAMAHA    11:11:00 +00:39:11    

3 ULLEVALSETER (NOR)  KTM            11:14:14 +00:42:25    

Quadok

1 DECLERCK (FRA)      YAMAHA      13:40:00          

2 MACHACEK (CZE)     YAMAHA     14:16:47 +00:36:47    

3 GONZALEZ (ESP)     YAMAHA        14:27:45 +00:47:45


Autók

1 SAINZ                 VOLKSWAGEN      09:04:48         

2 AL ATTIYAH      BMW                        09:08:28 +00:03:40    

3 DE VILLIERS      VOLKSWAGEN      09:10:33 +00:05:45

Kamionok

1 DE ROOY    GINAF                   10:56:14     00:00:00    

2 KABIROV (RUS)    KAMAZ     11:04:00     +00:07:46    

3 CHAGIN (RUS)    KAMAZ        11:05:42     +00:09:28    

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE DIADALMAS LEZÁRÁSA LAC ROSE-NÁL
A 16. Africa Eco Race látványos módon ért véget a Lac Rose ikonikus partjánál, folytatva Thierry Sabine által ihletett afrikai rally hagyományát. A szimbolikus utolsó szakaszon a versenyzők a tengerparton haladtak végig, tömeges rajtokkal egymást követő hullámokban (a végső eredményeket már az előző napi, Mpal szakasz vége lezárta). A célba érkezőket lelkes tömeg fogadta, ünnepelve […]
Olvasd tovább
2025-01-14
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE GYŐZTESEI
Az Africa Eco Race újabb izgalmas különlegessége: A 11. szakasz a mezőnyt Szenegálba vezeti, ahol egy egyedülálló speciális szakasz vár rájuk a szahéli szavannán. Ez a szakasz várhatóan döntő lesz a végső eredmények szempontjából. A homokos terep egy szafarihoz hasonló élményt nyújt, tele kihívásokkal, amelyek a baobabok és akáciák között kanyarog. A mauritániai szakaszokhoz képest […]
Olvasd tovább
2025-01-13
AFRICA ECO RACE – TIZEDIK SZAKASZ: CERUTTI MEGNYERI AZ UTOLSÓ MAURITÁN SZAKASZT, ÉS 9 MÁSODPERCRE CSÖKKENTI HÁTRÁNYÁT!
A 10. szakasz Nouakchottba, Mauritánia fővárosába vezette a versenyzőket, ahol az ország utolsó speciális szakaszát teljesítették. A nap teljes hossza 474 km volt, ebből 409 km volt időmérő szakasz. Az útvonal nehéz navigációs kihívásokkal és rengeteg homokkal várta a résztvevőket, a dűnék már a szakasz első kilométerein megjelentek. Homokos ösvények vezettek az Africa Eco Race […]
Olvasd tovább
2025-01-13