Emanuel Gyenes az idén csatlakozott a MOL által támogatott Szalay Dakar Teamhez, a romániai magyar fiatalember újonc a Dakaron, ehhez képest tökéletesen helyt áll. Néhány nappal ezelõtt Dési Jánossal (aki szintén elõször indul a sivatagi show-n) úgy döntöttek, együtt motoroznak, egymást segítve próbálnak eljutni Dakarig. Így talán könnyebb lesz…
– Hogy tetszik a Dakar-rali?
– A pályán nincs baj, a táborban azonban nem erre számítottam – mondta Emanuel Gyenes. – Egyik reggel kinyitottam a szemem a sátramban, és tele volt porral, de nemcsak a szemem, a fülem és a szám is, alig kaptam levegõt.
– Homokviharban kellett már motoroznia is. Nehéz volt?
– Már a rajthoz vezetõ aszfaltúton alig lehetett látni, utána meg még annyit sem. Nem érzem magam fáradtnak, de azért már vártam a pihenõnapot. Azt mondják, még három nehéz nap lesz, azon kell valahogy túl lenni.
– Volt olyan pillanat, amikor arra gondolt: mit keres itt?
– Persze, amikor nehézségekkel kell szembenézni, és csak kínlódom a pályán, akkor felötlik bennem, hogy tulajdonképpen minek is jöttem én ide?… Máskor meg arra gondolok, hogy ez egy nagyon jó verseny, és jövök jövõre is.
– Mi lepte meg a legjobban Afrikában?
– Hogy ilyen szegénység van a városokban. Persze, a tévében már láttam, de így testközelbõl sokkal megdöbbentõbb ez az egész.
– Melyik volt az eddigi legnehezebb nap?
– A maratoni szakasz elsõ napja, Er Rachidia és Ouarzazate között. Ott volt a legsüppedõsebb a homok, ott estem a legtöbbször. Ja, és az sem volt túl jó, amikor átjöttünk Mauritániába, mert akkor meg hajnali négykor kellett indulni, és négyszáz kilométeres összekötõ szakasz után rajtolni. Az nagyon fárasztó volt.
– Hogy ízlenek a dûnék?
– Az ittenieken elég nehéz motorozni. Voltam már korábban Tunéziában, de ott sohasem fordult elõ velem, hogy az elsõ kerekem teljesen elsüllyedt a homokban. Itt pedig ez is megtörtént, és persze azon nyomban átestem a kormány fölött. Akkor is együtt mentünk Dési Janekkel, aki nagyot nevetett rajtam. Ez persze fordítva is megtörténik. Azért jó együtt motorozni, mert átsegítjük egymást a nehéz helyzeteken, így talán könnyebben elérjük a célunkat, és eljutunk Dakarba.
Vasárnap újabb hosszú (homokdûnékkel és tevefüves részekkel sûrûn teletûzdelt) szakasz vár a mezõnyre, amelyneka végén várhatóan csak sötétedés után érnek célba a versenyzõk Tichitben.