Elindultak Afrikába. Elõtte azonban diskuráltak egy kicsit a szurkolókkal, és elkezdtek ráhangolódni a versenyre. Mondjuk, nekik ehhez nem kell sok, elég, ha találkoznak…
…és rögtön elõkerülnek a tavalyi, tavalyelõtti, tízéves, húszéves történetek a sivatagból, hiszen a Szahara izgalmas helyszín, mindenki számára szolgál kalandokkal.
Az Opel Dakar Team versenyjármûvei és Kovács Miklós sárga Scaniája a WestEnd oldalában parkolt már hétfõ reggel, onnan indultak el délután Saint Cyprienbe, ahonnan az adminisztratív és technikai ellenõrzés után majd nekivágnak az 5800 kilométeres versenytávnak Marokkón, Mauritánián és Szenegálon át.
Az ünnepélyes indulás mindig nagy móka, és most sem volt ez másként, még úgy sem, hogy idõnként eleredt az esõ. Szalay Balázs és Bunkoczi László kedélyesen teázott a sátor alatt, és néhány finom falatra, teára, forralt borra hívta meg a járókelõket, a szurkolókat és a barátokat. Szólt a zene, Bebe elénekelte a csapat új indulóját, a Back to Africa! címû számot, amelyet kifejezetten a sivatagi alakulatnak írt, majd pedig a Music FM délutáni roadshow-jának mûsorvezetõje, Horváth Szilárd utazott egy kicsit a kamionnal…
Szándékosan nem azt írtuk, hogy a kamionban, hiszen a rádiós hagyta magát kikötözni az MAN elejére (máshol nem volt hely, ugyanis bent már ott ült a versenykamion legénysége a Vörös Ferenc, Boros László, Szalai Norbert trió), s így tett meg néhány száz métert Budapesten, miközben tapasztalataival szórakoztatta a hallgatókat.
Szalay Balázs és Bunkoczi László közben szurkolóvá lényegült át, drukkoltak, hogy a mûsorvezetõ egy darabban megússza a saját maga választotta kalandot, és sikerült is (azok a hevederek, amikkel rögzítették, egy emelõdarut is megtartottak volna…), igaz, némi izomlázra azért számíthat.
Ezután valamivel komolyabbra fordították az ügyet a versenyzõk, Szalay elindult a Tûzoltó utcai gyerekklinika felé, hiszen a Music FM-mel közös akcióban az Opel Mokkába gyûjtötték össze a szurkolók és családtagok által hozott játékokat, amelyeket délután a klinika daganatos betegei kaptak meg.
„Megható volt látni a boldogságot az arcukon, s nem csupán a játékoknak örültek, hanem annak a hírnek is, hogy a plüssállatok versenyautóval érkeztek a kórházba” – mosolygott Szalay Balázs, akinek a kislánya, Laura is bedobott néhány játékot a közösbe, a jócslekedeteket ugyanis nem lehet elég korán kezdeni…
A csapat egyébként Afrikába sem megy üres kézzel: „Körülbelül ötszáz kilogrammnyi tartós élelmiszert, ezen kívül vitaminokat viszünk a rászorulóknak” – tette hozzá Bunkoczi László.
A 16. Africa Eco Race látványos módon ért véget a Lac Rose ikonikus partjánál, folytatva Thierry Sabine által ihletett afrikai rally hagyományát. A szimbolikus utolsó szakaszon a versenyzők a tengerparton haladtak végig, tömeges rajtokkal egymást követő hullámokban (a végső eredményeket már az előző napi, Mpal szakasz vége lezárta). A célba érkezőket lelkes tömeg fogadta, ünnepelve […]
Az Africa Eco Race újabb izgalmas különlegessége: A 11. szakasz a mezőnyt Szenegálba vezeti, ahol egy egyedülálló speciális szakasz vár rájuk a szahéli szavannán. Ez a szakasz várhatóan döntő lesz a végső eredmények szempontjából. A homokos terep egy szafarihoz hasonló élményt nyújt, tele kihívásokkal, amelyek a baobabok és akáciák között kanyarog. A mauritániai szakaszokhoz képest […]
A 10. szakasz Nouakchottba, Mauritánia fővárosába vezette a versenyzőket, ahol az ország utolsó speciális szakaszát teljesítették. A nap teljes hossza 474 km volt, ebből 409 km volt időmérő szakasz. Az útvonal nehéz navigációs kihívásokkal és rengeteg homokkal várta a résztvevőket, a dűnék már a szakasz első kilométerein megjelentek. Homokos ösvények vezettek az Africa Eco Race […]