LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Elmarad a 2020-as HunGarian Baja

A HunGarian Baja szervezői úgy döntöttek, a kialakult egészségügyi helyzet és az érvényben lévő törvényi háttér miatt az idén nem rendezik meg a magyar világkupa-versenyt, amelyen az Opel Dakar Team párosa, Szalay Balázs és Bunkoczi László is jó néhányszor rajthoz állt – volt, hogy a dobogón ünnepelhetett –, s amely az idén már 17. alkalommal rajtolt volna el.

 

A tavaly megújuló HunGarian Baja célceremóniája után az FIA megfigyelője, Jordi Vidal Parro nemcsak az új helyszínt, Várpalotát, hanem a rendezőgárda szakmai hozzáértését, a pályák kijelölését, a teljes világkupa-futam megrendezését a lehető legpozitívabbra értékelte jelentésében. Ezek után Garamvölgyi Zoltán, a HunGarian Baja rendezője természetesen 2020-ban sem akart a már megszokott – és immár elvárt – színvonalból engedni, ám a világjárvány átírta a forgatókönyvet.

 

„Bevallom, egy ideje már a csodavárás volt a legjellemzőbb ránk, ám a járvány végül elvette tőlünk egy újabb álmunk megvalósítását. Mindent előkészítettünk már Várpalota polgármesterével, Campanari-Talabér Mártával, ám végül közösen úgy döntöttünk, hogy az idei HunGarian Baja elmarad. Maga a viadal augusztus 13-16. között zajlott volna, és az érvényben lévő jogszabályok augusztus 15-ig eleve nem engedélyezik nagyobb rendezvények megtartását. Ebben a helyzetben senkit sem szerettünk volna hitegetni, hogy a vírusjárvány ellenére versenyzésre számítva készüljön, majd kiderüljön, mindezt feleslegesen tette. Természetesen nagy trauma a viadal elmaradása, de valamennyien abban bízunk, hogy 2021-ben már semmi nem akadályozhatja meg a verseny megrendezését” – mondta Garamvölgyi Zoltán.

 

A főszervező hozzátette, noha az egyik legmagasabb szintű magyarországi autó-, és motorverseny a HunGarian Baja, nem az állam, hanem általa és a támogatók által finanszírozott maga a világkupa-futam. De mivel ez valamennyi versenyhelyszínnel kapcsolatban igaz, így a járvány miatt kialakult helyzetben mindenhol a szervezők dönthetnek a viadalok sorsáról. Az FIA május 14-re valamennyi szervezőtől bekérte az idei évre vonatkozó elképzeléseit, valamint a 2021-es terveket, hogy minél előbb mindenki számára világos legyen, hogyan alakul a további helyzet.

 

„Már elküldtem a nemzetközi szövetségnek a verseny lemondásáról szóló döntésemet, és erről értesítettem a hazai autó-, és motorsport szövetségek elnökeit is. Mindannyian megértették és elfogadták a döntésemet, ugyanis ebben a helyzetben egyszerűen nem tehettem mást, mert nem állhattam oda a támogatók elé, hogy adjanak pénzt egy olyan, immár majd két évtizedes hagyományra visszatekintő nemzetközi viadalra, melynek megrendezését nem tudom garantálni. Ugyanakkor a magyar tereprallye utánpótlásképzését ezen a hétvégén folytatjuk, és a terveink szerint iskolázással, tesztekkel és edzésekkel három-négyhetente közösen készülünk a jövőre” – jelentette ki Garamvölgyi Zoltán.

 

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős visszatér a Szaharába!
A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős visszatér a Szaharába! A magyar páros, amely számtalanszor bizonyított a világ különböző sivatagjaiban, ezúttal az Africa Race-en áll rajthoz, méghozzá a raid kategóriában. A mezőny december 28-án rajtol Monacóban, és a klasszikus Dakar-útvonalat követve Marokkót és Mauritániát átszelve január 12-én érkezik meg Szenegál fővárosába, vagyis Dakarba. A raid kategória […]
Olvasd tovább
2024-12-20
Új helyszínen a regisztráció!
A szervezők nagy örömmel jelentik be, hogy a 16. Africa Eco Race regisztrációja új helyszínre költözik. Nem is akárhova Bordighera, Vallecrosia és Camporosso városába. 2024. december 27-től 28-ig Liguria először fogadja a rally-raid kategória előkészítő folyamatait. Bordighera, egy bájos város a liguriai parton, amely világszerte ismert és szeretett csodálatos történelmi központja miatt, Vallecrosia a gyönyörű […]
Olvasd tovább
2024-08-08
Ilyen volt a Monaco-Dakar Rally Raid kalandunk!
15. alkalommal rendezték meg a klasszikus Dakar-rali útvonalon haladó Africa Race sivatagi tereprali versenyt. Az Africa Race mezőnye 2023. december 30-án Monacóból rajtolt, és január 14-én Dakarban ért célba – a klasszikus Dakarok útvonalán haladt, bejárva a Szahara legnagyobb kihívást jelentő tájait.  Újdonság volt, hogy már a Classic és a Rally Raid kategória is képviseltette […]
Olvasd tovább
2024-03-20