LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Élménykör – extrákkal
Elõzõ nap esett. Pont jókor, mert így a homokbányában nem szállt a por, ráadásul két vizesárok is megtelt – ami extra élményt jelentett a „jobb egyben” ülõ utasoknak. A volán mögött a 12 Dakar-ralin induló Szalay Balázs ült, így azután garantált volt az élmény. 




Az Opel Mokka már a rajtnál úgy indult el, mintha puskából lõtték volna ki (a legtöbb utas már ekkor nagyon csodálkozott, hogy mekkora erõ van ebben az autóban), majd keresztbe csúszva érkezett a kanyarokba, gond nélkül áthajtott a vizesárkon – szóval kalandokban nem volt hiány. 
Az utasok pedig folyamatosan lelkendeztek: Szalay ugyanis nem csupán az autóversenyzést imádja, megosztani is szereti az élményt. S hogy kik voltak a szerencsések, akik beülhettek mellé? A csapat szurkolói (akik az Opel Dakar Team Facebook-játékán jutottak a lehetõséghez), a kerékcsereversenyünk gyõztese, valamint a West End saját nyereményjátékának gyõztesei. A programnak nagy sikere volt: akadt, aki egyenesen élete eddigi legjobb élményének nevezte az autózást. 


Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE DIADALMAS LEZÁRÁSA LAC ROSE-NÁL
A 16. Africa Eco Race látványos módon ért véget a Lac Rose ikonikus partjánál, folytatva Thierry Sabine által ihletett afrikai rally hagyományát. A szimbolikus utolsó szakaszon a versenyzők a tengerparton haladtak végig, tömeges rajtokkal egymást követő hullámokban (a végső eredményeket már az előző napi, Mpal szakasz vége lezárta). A célba érkezőket lelkes tömeg fogadta, ünnepelve […]
Olvasd tovább
2025-01-14
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE GYŐZTESEI
Az Africa Eco Race újabb izgalmas különlegessége: A 11. szakasz a mezőnyt Szenegálba vezeti, ahol egy egyedülálló speciális szakasz vár rájuk a szahéli szavannán. Ez a szakasz várhatóan döntő lesz a végső eredmények szempontjából. A homokos terep egy szafarihoz hasonló élményt nyújt, tele kihívásokkal, amelyek a baobabok és akáciák között kanyarog. A mauritániai szakaszokhoz képest […]
Olvasd tovább
2025-01-13
AFRICA ECO RACE – TIZEDIK SZAKASZ: CERUTTI MEGNYERI AZ UTOLSÓ MAURITÁN SZAKASZT, ÉS 9 MÁSODPERCRE CSÖKKENTI HÁTRÁNYÁT!
A 10. szakasz Nouakchottba, Mauritánia fővárosába vezette a versenyzőket, ahol az ország utolsó speciális szakaszát teljesítették. A nap teljes hossza 474 km volt, ebből 409 km volt időmérő szakasz. Az útvonal nehéz navigációs kihívásokkal és rengeteg homokkal várta a résztvevőket, a dűnék már a szakasz első kilométerein megjelentek. Homokos ösvények vezettek az Africa Eco Race […]
Olvasd tovább
2025-01-13