LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Ének az autóban – Kocsis Tibor kalandjai a Dakar-csapattal
Sok mindent kipróbált már az Opel Dakar Team párosa (jó néhány autóversenyzéstõl eltérõ extrém kalandot is), de videoklipet még nem forgatott. Most ennek is eljött az ideje. Kocsis Tibor énekel egy számot Afrikáról, s a fekete kontinenshez ki más kötõdne jobban, mint a tizenkét Dakar-ralit és két Africa Race-t megjárt Szalay Balázs, Bunkoczi László kettõs?

A forgatás már csütörtökön hajnalban elkezdõdött, a sztori szerint ugyanis Szalay és Bunkoczi alszik a sivatagi táborban, ám pirkadatkor, amikor a pilóta elkezdi ébresztgetni a navigátorát, õ minden próbálkozás ellenére sem ébred fel. Kocsis Tibor viszont éppen ott téblábol a sátrak között, úgyhogy Szalay sisakot nyom a fejébe, és már kezdõdik is a verseny, no és az éneklés – utóbbi nem lehetett túl könnyû feladat az énekes számára, hiszen az Opel Mokka a kemény futómûve miatt eléggé ráz. De minden jó, ha jó a vége: Kocsis Tibor felkapaszkodott a kamion tetejére is énekelni, este pedig már együtt ültek hárman a tábortûz körül. 




„A gyerekekkel többször is voltunk az X-Faktor forgatásán, s az egyik alkalommal vendégként fellépett Tibó is. Már akkor nagyon tetszett, amit láttam, az ismeretségünk második fejezete pedig akkor kezdõdött, amikor csapatfõnökünkkel, Németh Ottóval kitaláltuk, hogy az Opel Dakar Teamnek kellene egy induló. Született is rögtön kettõ, az egyik, amelyet Bebe tavaly elénekelt az autó-bemutatón, a másik pedig ez, amelyikhez most forgattunk videoklipet. Szerintem Tibó és én is nagyon élveztük” – nyilatkozta Szalay Balázs, és meglepõ módon az énekes is egyetértett vele, bár azt elismerte, hogy versenyautóban énekelni…



Nos, az meglehetõsen nagy kihívást jelent. 

„Élveztem a rendhagyó forgatást, annak ellenére, hogy ennek a nagyon aprólékos és hosszadalmas munkának három és fél perces végeredménye van. Fizikai erõpróbának sem rossz, most egy kicsit még jobban értékelem az autóversenyzõk teljesítményét. Én magam négy-öt éve szereztem meg a jogosítványt, de eddig még csak aszfalton vezettem, vagyis egyszer off roadoztam is, de a tereprali egészen más volt. Alaposan feltolja az ember adrenalin-szintjét, és stressz-oldónak is kiváló. El is gondolkodtam azon, hogy elmegyek egy versenyre Balázsékkal” – mondta Kocsis Tibor. 



 

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE DIADALMAS LEZÁRÁSA LAC ROSE-NÁL
A 16. Africa Eco Race látványos módon ért véget a Lac Rose ikonikus partjánál, folytatva Thierry Sabine által ihletett afrikai rally hagyományát. A szimbolikus utolsó szakaszon a versenyzők a tengerparton haladtak végig, tömeges rajtokkal egymást követő hullámokban (a végső eredményeket már az előző napi, Mpal szakasz vége lezárta). A célba érkezőket lelkes tömeg fogadta, ünnepelve […]
Olvasd tovább
2025-01-14
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE GYŐZTESEI
Az Africa Eco Race újabb izgalmas különlegessége: A 11. szakasz a mezőnyt Szenegálba vezeti, ahol egy egyedülálló speciális szakasz vár rájuk a szahéli szavannán. Ez a szakasz várhatóan döntő lesz a végső eredmények szempontjából. A homokos terep egy szafarihoz hasonló élményt nyújt, tele kihívásokkal, amelyek a baobabok és akáciák között kanyarog. A mauritániai szakaszokhoz képest […]
Olvasd tovább
2025-01-13
AFRICA ECO RACE – TIZEDIK SZAKASZ: CERUTTI MEGNYERI AZ UTOLSÓ MAURITÁN SZAKASZT, ÉS 9 MÁSODPERCRE CSÖKKENTI HÁTRÁNYÁT!
A 10. szakasz Nouakchottba, Mauritánia fővárosába vezette a versenyzőket, ahol az ország utolsó speciális szakaszát teljesítették. A nap teljes hossza 474 km volt, ebből 409 km volt időmérő szakasz. Az útvonal nehéz navigációs kihívásokkal és rengeteg homokkal várta a résztvevőket, a dűnék már a szakasz első kilométerein megjelentek. Homokos ösvények vezettek az Africa Eco Race […]
Olvasd tovább
2025-01-13