LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
…és jött a gödör

Az eget nézték, majd a földet, majd megint az eget, és akkor valami nagyon-nagyon vészjósló hangot hallottak a Mokka bal hátulja irányából – azon landoltak ugyanis. Mindez a Silk Way rali Ürümcsi és Hami közötti szakaszán történt, az elsõ olyan napon, amelyen a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettõs a mezõny többi tagjával együtt már belekóstolt a Góbi sivatag dûnéibe. 

De ne szaladjunk ennyire elõre!

A pálya elsõ negyven kilométere összefüggõ dûnesor volt, amelyen úgy ment át az Opel Dakar Team kettõse, mint kés a vajon – sõt, ott kezdte el igazán élvezni a versenyt. 
Azután következett egy mély homokos szakasz, amelyen képtelenség volt gyorsan menni – ha akartak, sem tudtak volna, mert a „vendégmarasztaló” homokban nem gyorsult a Mokka. De azon is átverekedték magukat, és elég jól álltak, amikor…
„A 256. kilométernél egy olyan gödörhöz értünk, amely nem volt benne az itinerben, úgyhogy nem számítottam rá – kezdte a történetet Szalay Balázs. – Nagy sebességgel érkeztünk oda, a gödör mögötti bukkanó megdobta az autót, amely néhány másodpercig bukdácsolt, aztán ráesett a bal hátuljára. Eltört a rugó, a lengéscsillapító, a féltengely és kitört a kerék is, de valamennyire még lehetett haladni a kocsival, úgyhogy eljutottunk a kettes ellenõrzõ pontig, ahol viszont ki kellett jönnünk a pályáról.”

A célt ugyan érintették a fiúk, de jó néhány GPS-pontot kihagytak, így rengeteg büntetés vár rájuk. A szervizcsapat azonban azonnal elkezdett dolgozni a Mokkán, amint az megérkezett a táborba, mivel Szalayék a történtek ellenére szeretnék folytatni a versenyt. 
„Rettentõen csalódottak vagyunk, mert eddig jó versenyt vívtunk, és az eredményre sem lehetett panasz – tette hozzá Bunkoczi László. – Aztán jött az a gödör, amilyenbõl még legalább nyolcvan volt a pályán, de ez nem volt beírva az itinerbe, és pechünk volt vele. Nyilván mostantól egy másik verseny kezdõdik számunkra, hiszen az összetettben már nem érhetünk jó eredményt, próbálunk rámenni a részeredményekre.”

A kamionos kategóriában a Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László (Scania) trió is alaposan megszenvedett a dûnéken. Három órába és háromszori ásásba telt átjutni rajtuk, és ami azután jött – a rázkódós, hullámos szakasz – sem volt diadalmenet. A hármas fáradtan érkezett meg a táborba, pályafutása egyik legnehezebb szakaszának titulálta a hétfõit, és noha két helyet visszacsúszott az összetettben, még így is a 11. helyrõl várja a folytatást.

SILK WAY RALI
9. szakasz, Ürümcsi–Hami (össztáv: 813.89, ebbõl szelektív szakasz: 421 km). Autósok: 1. Stéphane Peterhansel, Jean-Paul Cottret (francia, Peugeot 3008 DKR) 4:09:22, 2. Lu Binglong, Sha He (kínai, Baicmotor BJ40L) 22 másodperc hátrány, 3. Liu Kun, Fang Mingji (kínai, SMG Buggy) 2:03 p h., …Szalay Balázs, Bunkoczi László (magyar, Opel Mokka) – egyelõre idõeredmény nélkül. 
Kamionosok: 1. Ajrat Margyejev, Ajdar Beljajev, Dmitrij Szvisztunov (orosz, Kamaz) 4:19:50, 2.  Szotnyikov, Ahmagyejev, Musztafin (orosz, Kamaz) 36 mp h., 3. Sibalov, Mokejev, Nyikitin (orosz, Kamaz) 5:09 p h., …13. Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László (magyar, Scania) 4:10:42 ó h. 
Az összetettben. Autósok: 1. Cyril Despres, David Castera (francia, Peugeot 3008 DKR) 26:31:17, 2. Han Wei, Min Liao (kínai, SMG Buggy) 44:12 p h., 3. Menzies, Mortensen (amerikai, Mini) 51:23 ph, …Szalay Balázs idõeredmény nélkül. Kamionosok: 1. Dmitrij Szotnyikov 27:50:00, 2. Sibalov 14:27 p h., 3. Margyejev 26:30 p h., …11. Kovács Miklós 11:11:46 ó h.




Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE DIADALMAS LEZÁRÁSA LAC ROSE-NÁL
A 16. Africa Eco Race látványos módon ért véget a Lac Rose ikonikus partjánál, folytatva Thierry Sabine által ihletett afrikai rally hagyományát. A szimbolikus utolsó szakaszon a versenyzők a tengerparton haladtak végig, tömeges rajtokkal egymást követő hullámokban (a végső eredményeket már az előző napi, Mpal szakasz vége lezárta). A célba érkezőket lelkes tömeg fogadta, ünnepelve […]
Olvasd tovább
2025-01-14
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE GYŐZTESEI
Az Africa Eco Race újabb izgalmas különlegessége: A 11. szakasz a mezőnyt Szenegálba vezeti, ahol egy egyedülálló speciális szakasz vár rájuk a szahéli szavannán. Ez a szakasz várhatóan döntő lesz a végső eredmények szempontjából. A homokos terep egy szafarihoz hasonló élményt nyújt, tele kihívásokkal, amelyek a baobabok és akáciák között kanyarog. A mauritániai szakaszokhoz képest […]
Olvasd tovább
2025-01-13
AFRICA ECO RACE – TIZEDIK SZAKASZ: CERUTTI MEGNYERI AZ UTOLSÓ MAURITÁN SZAKASZT, ÉS 9 MÁSODPERCRE CSÖKKENTI HÁTRÁNYÁT!
A 10. szakasz Nouakchottba, Mauritánia fővárosába vezette a versenyzőket, ahol az ország utolsó speciális szakaszát teljesítették. A nap teljes hossza 474 km volt, ebből 409 km volt időmérő szakasz. Az útvonal nehéz navigációs kihívásokkal és rengeteg homokkal várta a résztvevőket, a dűnék már a szakasz első kilométerein megjelentek. Homokos ösvények vezettek az Africa Eco Race […]
Olvasd tovább
2025-01-13