LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Ezüstéremmel zárta Szalay a mohácsi futamot

Véget ért a magyar tereprali OB elsõ futama, a Mohács Kupa. Az Opel Dakar Team négy egységgel indult a versenyen és mind a négy páros sikeresen végigért a szakaszokon.

Két szelektív, egy 45 és egy 64 km-es váltotta egymást, így összesen hat szakasz megtétele szerepelt a hétvégi programban. A versenyzõknek a futamon minden kijutott, technikás, trükkös és gyors szakaszok, koranyári meleg és szikrázó napsütés. Majd amikor leszakadó esõ, a port sártenger váltotta fel és off-roados elemek is felkerültek a palettára. Ám éppen ez adja a tereprali bukéját, ettõl izgalmas a verseny és kiszámíthatatlan a végeredmény. A résztvevõk maximálisan meg voltak elégedve, mindenki dícsérte a mohácsi pályákat és egyöntetûen kijelentették, hogy jövõre vissza szeretnének térni.

Tegnap este a versenyigazgatóság bõkezûen osztogatta a büntetéseket, fõleg gyorshajtás miatt és ezzel teljesen átrendezték az összetett tabellát. A versenyzõk azon nyomban, egy emberként vonultak be a versenyirodára és fellebbeztek a döntés ellen, melynek hatására szerencsére eltörölték a büntetéseket. A vita miatt, mivel nem lehetett akkor még megállapítani a pontos eredménylistát, a prológon felállított sorrend szerint rajtoltattak ma reggel is.
 
Szalay Balázs és Bunkoczi László végül a második helyen végzett a Korda Erik-Tóth György páros mögött, a harmadik helyet pedig a cseh Porizek szerezte meg. „Izgalmas volt, hogy a pálya állapota állandóan változott, és mivel megint mi indultunk elsõnek, mi tisztítottuk le a pályát. A második és harmadik gyorsra már felszáradt a pálya, tudtunk végre gyorsulni. Eriket nem tudtuk megelõzni, de két hét múlva majd visszakapja ezt Derecskén. Nagyon élveztem a hétvégét, szenzációsak a szakaszok, nagyon klassz versenyt zártunk.” – nyilatkozta Szalay Balázs elégedetten a verseny után.

Várkonyi és Azurák a tizedik helyre hozták be az Antarát. Már az önmagában fantasztikus eredménynek számít, hogy Andiék végigjutottak a szakaszokon és sikeresen befejezték a versenyt. Néhányszor eltévedtek ugyan az Opel Dakar Team újoncai, más gondjuk nem akadt, mûszaki problémák nélkül jutottak át a nehéz akadályokkal tarkított pályákon. A Tények két mûsorvezetõje parádés szereplést nyújtott, ráadásul sereghajtóként több autót kimentettek a sárból. Andi és Csaba személye színt hozott a csapat életébe, õk pedig örömmel nyugtázták, hogy jó ötlet volt elfogadni a felkérést a futamon való indulásra.

 Benik Balázs és Lukács József eldöntötték, hogy szerencsét próbálnak a terepraliban és végigmennek a bajnokság futamain. A rali területén már bizonyított a pilóta és úgy tûnik, ebben a szakágban már most otthonosan mozog. Több szakaszt megnyert, és komolyan megszorongatta a mezõnyt, amíg nem akadtak el a sárban. Forfaitolniuk kellett, ezért büntetést kaptak, így a mezõny végén végeztek a 11. helyen. Ez nem vette el azonban a kedvüket. Ha a mezõny végérõl is, de folytatták a viadalt, hiszen sokat kell még tanulniuk. 

A csapat kakukktojása a Morvai Zoltán és Apáthy Zoltán alkotta együttes, hiszen Nissannal teljesítették a versenyt. Volt egy pillanat, amikor komoly bajba kerültek, de Várkonyiék a segítségükre siettek és kihúzták õket a dagonyából. Õk a 9. helyen végeztek összetettben, valamint a diesel kategória 2. helyezettjének járó kupát is hazavihették.

Ezzel elmondható, hogy az Opel Dakar Team a Mohács Kupán százszázalékosan teljesített, ráadásul a csapat minden egysége pontot szerzett a tabellán. Ugyan csak az elsõ tíz helyezettnek járnak a pontok, azonban a cseh Porizek idén nem váltott magyar licence-t, így õ nem kaphat pontot a helyezésével. Ezzel Benik a 11. helyezésével felkerült a pontozottak listájára.

Ezúton is gratulálunk az Opel Dakar Team versenyzõinek!

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős visszatér a Szaharába!
A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős visszatér a Szaharába! A magyar páros, amely számtalanszor bizonyított a világ különböző sivatagjaiban, ezúttal az Africa Race-en áll rajthoz, méghozzá a raid kategóriában. A mezőny december 28-án rajtol Monacóban, és a klasszikus Dakar-útvonalat követve Marokkót és Mauritániát átszelve január 12-én érkezik meg Szenegál fővárosába, vagyis Dakarba. A raid kategória […]
Olvasd tovább
2024-12-20
Új helyszínen a regisztráció!
A szervezők nagy örömmel jelentik be, hogy a 16. Africa Eco Race regisztrációja új helyszínre költözik. Nem is akárhova Bordighera, Vallecrosia és Camporosso városába. 2024. december 27-től 28-ig Liguria először fogadja a rally-raid kategória előkészítő folyamatait. Bordighera, egy bájos város a liguriai parton, amely világszerte ismert és szeretett csodálatos történelmi központja miatt, Vallecrosia a gyönyörű […]
Olvasd tovább
2024-08-08
Ilyen volt a Monaco-Dakar Rally Raid kalandunk!
15. alkalommal rendezték meg a klasszikus Dakar-rali útvonalon haladó Africa Race sivatagi tereprali versenyt. Az Africa Race mezőnye 2023. december 30-án Monacóból rajtolt, és január 14-én Dakarban ért célba – a klasszikus Dakarok útvonalán haladt, bejárva a Szahara legnagyobb kihívást jelentő tájait.  Újdonság volt, hogy már a Classic és a Rally Raid kategória is képviseltette […]
Olvasd tovább
2024-03-20