LANGUAGE
HU
EN
HU
EN
LANGUAGE
Hírek
Fegyvert fogott a csapat!
Különleges csapatépítõ tréningre hívta szerelõit és csapata tagjait Szalay Balázs: Fót mellett, egy paintball-pályán volt jelenésük. A feladat pedig nem más volt, mint egy filmforgatás kedvéért rózsaszín és sárga festékkel „szitává lõni” az Opel Mokkát. 

A fiúk eleinte óvatoskodtak (Szalay azt hitte, nem tudnak célozni), nehogy kárt tegyenek a frissen matricázott, gyönyörû, új dizájnban pompázó versenygépben, utóbb azonban (amikor látták, hogy a festékpatron nem árt a karosszériának), bátrabbá váltak és tiszta erõbõl tüzeltek. 



Erõnléti edzésnek sem volt rossz az erdõben lopakodás, buckák között futás, és fák mögé rejtõzés – a történet szerint ugyanis a csapattagok elõször megtámadták a párost, majd menekültek a Mokka elõl. 
„Nagyon jól szórakoztunk, bár elõször azt hittem, baj van a fiúk irányzékával, mert nemigen találtak el minket – mondta Szalay Balázs. – Azután azonban belejöttek, a második menetben az utolsó pillanatban húztam be az oldalsó ablakot, egy pillanattal késõbb ugyanis szétrobbant rajta egy rózsaszín lövedék. Akkor már én is kezdtem komolyan venni a kalandot: megpróbáltam a lehetõ gyorsabban közlekedni a dombok között, hogy minél kevesebb találat érjen minket. A végén persze Lacival együtt mi is kipróbáltuk a puskákat – õ közben is próbált lõni, de a kis ablakon keresztül nem volt túl hatékony –, és akkor is remekül szórakoztunk.”
Ezúttal is bebizonyosodott egyébként, hogy az Opel Dakar Team tagjai rendkívül hatékonyan és olajozottan dolgoznak együtt, amire hamarosan mindennél nagyobb szükség lesz, hiszen Szalay Balázs és Bunkoczi László december 29-én rajtol az Africa Race-en, amelynek mezõnye Marokkón és Mauritánián áthaladva érkezik meg január 11-én Szenegál fõvárosába, Dakarba. 

K

Dakar 2019 összetett állás
Frissítve: 2019-01-17
20.
helyezés
Szalay Balázs
Bunkoczi László
Élő időeredmények: dakar.com
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE DIADALMAS LEZÁRÁSA LAC ROSE-NÁL
A 16. Africa Eco Race látványos módon ért véget a Lac Rose ikonikus partjánál, folytatva Thierry Sabine által ihletett afrikai rally hagyományát. A szimbolikus utolsó szakaszon a versenyzők a tengerparton haladtak végig, tömeges rajtokkal egymást követő hullámokban (a végső eredményeket már az előző napi, Mpal szakasz vége lezárta). A célba érkezőket lelkes tömeg fogadta, ünnepelve […]
Olvasd tovább
2025-01-14
AFRICA ECO RACE – A 16. AFRICA ECO RACE GYŐZTESEI
Az Africa Eco Race újabb izgalmas különlegessége: A 11. szakasz a mezőnyt Szenegálba vezeti, ahol egy egyedülálló speciális szakasz vár rájuk a szahéli szavannán. Ez a szakasz várhatóan döntő lesz a végső eredmények szempontjából. A homokos terep egy szafarihoz hasonló élményt nyújt, tele kihívásokkal, amelyek a baobabok és akáciák között kanyarog. A mauritániai szakaszokhoz képest […]
Olvasd tovább
2025-01-13
AFRICA ECO RACE – TIZEDIK SZAKASZ: CERUTTI MEGNYERI AZ UTOLSÓ MAURITÁN SZAKASZT, ÉS 9 MÁSODPERCRE CSÖKKENTI HÁTRÁNYÁT!
A 10. szakasz Nouakchottba, Mauritánia fővárosába vezette a versenyzőket, ahol az ország utolsó speciális szakaszát teljesítették. A nap teljes hossza 474 km volt, ebből 409 km volt időmérő szakasz. Az útvonal nehéz navigációs kihívásokkal és rengeteg homokkal várta a résztvevőket, a dűnék már a szakasz első kilométerein megjelentek. Homokos ösvények vezettek az Africa Eco Race […]
Olvasd tovább
2025-01-13